A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Képző- és iparművészet - Felhősné Csiszár Sarolta: XVII–XVIII. századi úrasztali terítők a kárpátaljai református templomokban

XVn-XVm. századi úrasztali terítők a kárpátaljai református templomokban Felhősné Csiszár Sarolta A református egyházak templomi, úrasztali felszerelésében a legváltozatosabb tárgycsoportot az úrasztali terítők alkotják. A legkorábbi darabok szinte egyidőben jelennek meg a reformációval, mintegy folytatőiként az oltárterítőknek és misekehely-takaróknak. A terítők egyik része az Úr asztalának, majd a templomi bútorzat néhány darabjának az állandó letakarását szolgálta, másik része az egyházi szertartások kelléke volt. A református egyházak az úrasztali terítők használatára vonatkozóan nem alkalmaztak előírásokat, megkötéseket. Nem voltak külön szabályok alapanyaguk, díszítésük és ajándékozásuk mikéntjére sem. így nagyon sokféle tárgy kerülhetett és került is be a református egyházak úrasztali térítői és egyéb templomi textíliái közé. Zömükben olyan darabok, amelyeket a mindennapi életben is használtak. Tehetsége és buzgósága szerint adakozhatott, pecsételhette meg kapcsolatát egyházával mindenki, az egyház fenntartásában jelentős részt vállaló gazdag mecénás éppúgy, mint az egyszerű egyháztag. Utóbbiak között ott voltak azok a „guzsalyos özvegyek", akik nem is tudtak mással hozzájárulni az egyház fenntartásához, mint egy-egy textíliával. így az úrasztali terítők között ott vannak a művészi érzékkel készített munkák éppúgy, mint a kevésbé tehetségesek által készített, igénytelenebb munkák. Együtt vannak és együtt használják a különféle alkalmakon a finom nyugati kelméből készített térítőket a finomabb vagy durvább alapanyagú parasztvászonból készített darabokkal. Nemcsak bekerültek az egyházakhoz a kézimunkák, de itt számon tartották őket és hosszú időn keresztül meg is őrizték azokat, így lehetséges az, hogy akadnak közöttük néha egész korai kézimunkák is, magukon hordozva letűnt korok művészetét, gondolkodását, szokását, életmódját. Az ajándékozásnak éppen ez a szabadsága, mindenkire kiterjedő lehetősége és a textíliák megmaradásának kivételes módja teszi számunkra elengedhetetlenül fontossá a református egyházak úrasztali térítőinek vizsgálatát az ország egész területén és a határainkon túl lévő református egyházakban egyaránt. Minden megőrzött darab, a legkorábbiak és a későbbiek is, kultúrtörténeti jelentőségűek. A kárpátaljai református egyházak vagyonleltárának elkészítésénél ezért fektettünk hangsúlyt - egyebek mellett - az úrasztali terítők számbavételére. A felmérést a magyar református egyház zsinata Gyűjteményi Tanácsának megbízásából 1995 őszén kezdtük el. A munkát egy négy fős állandó csoport végezte: dr. Molnár Ambrus (a magyar református egyház Gyűjteményi Tanácsa keretében működő Doktorok Kollégiuma Néprajzi Szekciójának vezetője, a református néprajz szakértője, ny. esperes) vezetésével dr. Szalay Emőke (a debreceni Déri Múzeum főosztályvezetője), e tanulmány szerzője (a vásárosnaményi Beregi Múzeum igazgatója) és Küllős Imre (a Doktorok Kollégiuma Néprajzi Szekciójának titkára, fotóművész). Időszakonként részt vett még a munkában dr. Nagy Varga Vera (a ceglédi Kossuth Múzeum munkatársa), valamint Simándi Katalin és Nagy Anna egyetemi hallgatók. Molnár Ambrus - a munka szervezése mellett az egyházi levéltárakat és könyvtárakat, az egyházi épületeket vette leltárba, egyháztörténeti vizsgálatokat végzett és felméréseket készített az egyház jelenéről. Az úrasztali edények vizsgálatát Szalay Emőke és Küllős Imre végezte, s Küllős Imre készítette a fotókat is. A festett mennyezeteket és templomi bútorokat Nagy Varga Vera vizsgálta. A harangokat kezdetben Simándi Katalin, majd Szalay Emőke és Küllős Imre vette számba. Nagy Anna a temetőkben folytatott vizsgálatokat, részt vett a levéltárak leltározásában és videózott. Az úrasztali terítők összeírását és vizsgálatát jelen tanulmány írója végezte. A felmérésnél nagy segítséget jelentettek az 1808-as és 1809-es vagyonleltárak, amelyek nagy része nemcsak tételesen felsorolta az úrasztali készleteket, de legtöbbször részletes leírást is adott az egyes darabokról. Sok hasznos tanácsot kaptunk a terítők anyagára és díszítésére vonatkozóan egyaránt. Bár előírások nem voltak az úrasztali terítők alapanyagára vonatkozóan, - érvényesültek benne a szokás és a lakáskultúra íratlan és elfogadott törvényei. A szakirodalomban többen - különösen Takács Béla, V. Ember Mária és Palotay Gertrúd - kitértek erre, saját korábbi tapasztalataim és az eredeti forrás (a leltár) is megerősítette ezt a megállapítást. így az úrasztali és az egyéb templomi bútorok állandó letakarására szolgáló textíliák alapanyaga több száz éve rendszerint valamilyen vastag szőnyegszerű szövet, posztó, vastag brokát, plüss, bársony, sűrű damaszt vagy alábélelt csipke. A szertartáshoz kapcsolódók anyaga pedig többnyire finom batiszt, tüll, vékony vászon, csipke, damaszt vagy valamilyen selyem. A vagyonleltárakból - többek között - eligazítást kaptunk a református egyházban használt textilféleségek funkciójáról. Utaltak arra, hogy a szent asztal megtérítéséhez kétféle textíliát használtak. Külön voltak abroszok az asztal leterítésére és külön abroszok, terítők és kendők a szent jegyek letakarásához. KüTanulmányaikat lásd ugyanebben a kötetben! A Jósa András Múzeum Évkönyve XXXIX-XL. 1997-1998. 323-346. 323