A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Képző- és iparművészet - Földing Zoltán: A kisvárdai vár XV–XVII. századi kályhacsempéi

A kisvárdai vár XV-XVII. századi kályhacsempéi gon tűnik fel a szarvas, mint kályhacsempe dísz, hanem a szomszédos Ausztriában is. Egy 1500 körül rakott egyszerűbb, késő gótikus salzburgi kályha testében egy szarvasos típus, a kisvárdaihoz hasonlóan rozettákat alkalmazva térkitöltésre, egy lovas alakjával ellátott csempetípussal együtt fordul elő heraldikai mondanivalót megfogalmazva (FRANZ 1981.61. Abb. 140-141.). A figurális díszű kályhacsempéken belül tárgyalt heraldikus témát közvetítő példányok egyik speciális csoportját képezik a kétfejű sasos csempék, melyek hazánkban az ország három részre szakadásával és a Habsburgok országlásával terjedtek el szélesebb körben. A kisvárdai várban előkerült darab (17. kép) legvalószínűbben 1540 és 1544 közé keltezhető. Előbbi évszám mint láthattuk a mohácsi csatából visszatérő, és a család élére kerülő Várday Mihálynak Ferdinánd hűségén való megállapodásának ideje, az utóbbi pedig a vár Fráter György kezére kerülésének időpontja. Az is elképzelhető, hogy 1559 és 1563 között rakták a pártállást kifejező kétfejű sasos kályhát, amikor királyi őrség ült a várban. Az ábrázolt sasnak nincsen kard és jogar a kezében, tehát mindenképpen a XVI. században készült a csempe. Ugyanakkor szintén a XVt. századi datálás mellett szól a madár szárnytollainak lefelé álló kialakítása, ellentétben a Magyarországon ismert XVII. századi darabokon megmintázott sasokéival (KOZÁK 1963/A.166.). A kisvárdai kétfejű sasos kályhacsempe legtöbb rokon vonást a hazai leletanyagban a füleki várból ismert, XVI. század eleji zöld- és vegyes mázas darabokkal mutat (KOZÁK 1963/A.179-, KALMÁR 1959.XXVIII. tábla). A két típus között több hasonlóságot vélünk felfedezni. Mindkettőben címerpajzsban látható a sas, hasonlóképpen elnagyolt és aszimmetrikus a madarak karmainak és lefelé álló szárnytollaiknak a kialakítása. Emellett a két helyről előkerült kétféle kályhacsempe madarainak farktollazata megegyezik a kiképzésében, csupán annyi a különbség, hogy a kisvárdai három helyett a füleki példányon öt toll alkotja a sas farokdíszét. 2. Figurális díszű kályhacsempék a XVI. század első feléből A kisvárdai kályhacsempe-töredékek egy kis csoportján figurális ábrázolást láthatunk (31-33. kép). Amennyire az apró darabok részleteiből megállapítható, ezeken a XVT. század első felében készült kályhacsempéken egy történetet mesélt el a készítő. Az ebbe a kisebb csoportba tartozó, vegyes mázas töredékek azonos anyagból készültek, és mázazásuk is megegyezik, tehát minden valószínűség szerint egy műhely termékeiről van szó. A kályhacsempe-töredékek egyikén biztosan egy lovas, a másikon pedig egy csodalény volt látható. Elképzelhető azonban az is - habár a töredékek nem illeszthetők össze -, hogy a három kisebb darab egyetlen kályhacsempetípusnak három darabja, amelyen egy csodalénnyel harcoló katonát láthatott egykor a szemlélő. 3- Vegyes díszű kályhacsempék A kályhacsempék következő csoportját azok a példányok alkotják, amelyeken a kályhás-fazekas mesterek fő motívumként alkalmazták a figurális díszítést, ám heraldikai, vagy mélyebb ikonográfiái mondanivaló megfogalmazásának szándéka nélkül. Ezeken a példányokon gyakran növényi ornamentikával kombinálta a készítő az alakos díszítést. Az ebbe a csoportba tartozó darabokon a növényi ornamentika mindig csupán az alakos díszítésnek alárendelve, azt kiegészítve jelenik meg. A figurális díszű kályhacsempéken - főként a párkányzati elemeken - a XVI. századtól kezdve találkozunk a reneszánsz szimmetriára törekvés alkalmazásaként a tükörképes elrendezéssel. Ezeken a darabokon is vegyesen találkozunk még növényi és állatalakos díszítéssel. A reneszánsz művészetben előszeretettel - többnyire párosával - ábrázolt egyszarvúakkal díszített párkánycsempék többféle változatban is előkerültek északkelet-magyarországi várainkban és kastélyainkban. Az unikornis többrétegű szimbolikájában jelenti egyrészt - a keresztény interpretáció szerint Krisztus Szűz Mária méhében való megtestesülését, másrészt legendája a szüzességre utaló attribútumként vagy szimbólumként is értelmezhető (FÜGEDI 1993-151—156.). A pácini várkastélyból ismerünk egy fehér alapon kék, sárga, zöld mázas, XVII. századi párkánycsempét, amelyen két, egymással szembeállított és hátrafelé néző unikornis fog közre egy szívből kinövő, makkos szárat, és a csempét középen geometrikus mintával sáv választja ketté. Ezzel a példánnyal nagyfokú rokonságot mutat a 20. és 21. képen látható kisvárdai csempetípus. Mintájuk elrendezése megegyezik, csupán a kisvárdai töredékek kidolgozottabbnak tűnnek. Itt is megtaláljuk a pácinival teljesen megegyező geometrikus elemekkel ellátott szalagot, eltér azonban az egyszarvúak felett látható minta és a kisvárdai csempetöredékek nem többszínű ón-, hanem sötétzöld mázasak (GYURICZA 1992. Kat. 169- A pácini kályháról 1. SZEBÉNYI 1990!). A pácini teljes lábazati párkánycsempe tanulsága szerint a kisvárdai darabok hiányzó alsó sávjában tükörképszerűen szerkesztett inda hullámzott. A rekonstruált, alul kocka, felül henger alakú testből álló pácini kályha centrális díszű, négyzetes csempéivel és másik (közép)párkánycsempe típusával egyező mintájú zöld mázas csempék nem kerültek elő a kisvárdai várból. így sajnos nem állíthatjuk, hogy egy ugyanilyen, ám zöld mázas kivitelű kályha állt itt. A kisvárdai kályhacsempe anyagban több tükörképes szerkesztésű, sellő ábrázolásos példányt is találunk. A sellő a csábítás, az érzéki szerelem, a nemi vágy és egyben a csábító gonoszság megtestesítője is. A XVII. századtól Magyarországon népi alkotásokon is kimutatható ikonográfiái megjelenése. Általános tendencia, hogy a középkori kétfarkú, egy testű, szimmetrikus sellő külön testtel egyfarkúvá és aszim271