A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Helytörténet - Szilágyi László: „Törvényhozási csíny” Szabolcs vármegyében. A képviselő-választások törvényhatósági előkészítése a dualizmus időszakában

Szilágyi László landó és biztos jövedelem" megállapítása is. A kisvárdai kerületben már azok is ebbe a kategóriába kerülhettek, akik évi 6 Ft adót fizettek vagy (házukkal és a kerttel együtt) 4 hold föld birtokosai voltak!

18 Mindez jelentős mértékben befolyásolta a névjegyzékbe felkerülők számát és a kategóriák közötti arányokat. Nyíregyházán jelentősen csökkent (1680ról 1562-re) - különösen a kézművesek körében - a választójogosultak száma az előző választási évhez (1869) viszonyítva. A vármegyében ezzel szemben jelentős növekedés mutatkozott - 14582-ről 15568-ra - főképpen a régi jogosultaknak és a jövedelmeseknek köszönhetően.

19 1874 után nagy mértékben beszűkült az összeíró küldöttségek és a Központi Választmányok politikai, jogi mozgástere. A küldöttség mindenkit, aki a törvényben meghatározott választójogi feltételeknek eleget tett, felvett a választók évenként kiigazított névjegyzékébe. A listák összeállításában a korábbi választói összeírások, az egyenes adók községi főkönyve (B. tabella), a földadó-telekkönyv, a tagosítási telekkönyv s a községi elöljárók által közölt adatok nyújtottak segítséget. Az eljárás lehetővé tette, hogy évről évre a választójogosultak tényleges számának megfelelő összesítés szülessen, az indolencia kiküszöbölésével. Ugyanakkor a pontosabban definiált választójogi cenzus lehetetlenné tette, hogy a küldöttségek jogértelmezési ügyessége, helyismerete szabadabban érvényesüljön. Az 1874-es törvény a választójogi cenzust általában a befizetett adóhoz kötötte, s csupán az 1/4 telek és földadó mennyiségének meghatározásával kapcsolatban juttatta nagyobb szerephez a helyi bizottságokat. A törvény 34. §-a értelmében az összeg „kinyomozása" a küldöttség feladata volt, de az utolsó szót a választmány mondta ki. A földadócenzus végleges összegét 1896-ban állapították meg. Az ezzel kapcsolatos munkálatokkal hozható összefüggésbe a választmányokhoz intézett kérvények közül egy. Kiss Balogh József néhány szalókai lakossal együtt 1895-ben azzal a kéréssel fordult a választmányhoz, hogy a választójogi novella 4. §-a értelmében megkövetelt 1/4 úrbéri telek adójának meghatározásakor ne az eszenyi, hanem az Ágtelek és Mogyorós községbeli viszonyokat vegyék alapul. A választmány a kérésnek eleget tett, és az új - alacsonyabb - földérték alapján pótösszeírást rendelt el. Az eset, amely példa lehet arra is, hogy a választmány hogyan érvényesíthette pozitív értelemben is befolyását, a ritka kivételek közé tartozik: a községek elöljárósága és a lakosság rendszerint egyszerűen tudomásul vette a földadócenzus összegének meghatározását (az adatokat 1896 előtt tulajdonképpen maga szolgáltatta), mint ahogy az egész választási rendszert is. Ezt bizonyítják az elkészült névjegyzékekkel kapcsolatban a választmányokhoz benyújtott kérvények és fellebbezések is. Kérvények, fellebbezések A kérvények, petíciók számában, tartalmában idővel egy érdekes változás ment végbe, amely - a választási rendszer többi elemének módosulásához hasonlóan - az 1874-es XXXIII. tc.-kel hozható öszszefüggésbe. A beadott kérvényeket tartalmuk alapján három nagyobb csoportba lehet osztani: a választójog megadására vonatkozó petíciók, mások választójoga elleni felszólalások, és az elhalálozás, téves név vagy életkor miatti helyesbítési kérelmek. 1874 előtt nagy számban érkeztek kérvények a választmányokhoz, s ezek döntő többsége mások választójogának törlésére vonatkozott. 1872-ben pl. 716 nyíregyházi reklamációból 605 (84,5%) volt a törlési kérelem, s ebből 432 igaznak is találtatott: a jogosultságában megtámadott polgár nevét a bizottság törölte a választók listájáról! A választójog megadását 66-an kérték, s ebből mindössze 7 kérvényt fogadtak el.

21 Sokan tehát a választópolgárok közül is a politikai küzdőtér részének tekintették a választási rendszert, s pártjuk győzelmét még a szavazás napja előtt szerették volna biztosítani. A Központi Választmány ehhez boldogan nyújtott segédkezet: sokkal gyakrabban élt a választójog megvonásának vagy megtagadásának lehetőségével, mint a mandátum adományozásával, illetve megerősítésével. Döntéseit több szempontból is bírálatok érték - joggal. Különösen ellentmondásos volt a választmánynak a községi hatóságokkal szemben követett eljárása. Abban az esetben például ha a községi elöljárók megtagadták a választópolgároktól a fellebbezéshez szükséges adatok kiszolgáltatását, a választmány az állampolgárok védelmében vizsgálatot kért az alispántól. Az adatok kiszolgáltatása sem volt azonban minden esetben „kifizetődő": ha a községi elöljárók utólag bizonyították, hogy egy-egy lakos valójában nem ütötte meg a választójogosultság mértékét, a választmány törölte az illető nevét a listáról, de az elöljáróság ellen is vizsgálatot kezdeményezett, „ miután fennforog a gyanú, hogy a küldöttséget [korábban] félrevezették'. Más esetben az elöljáróság utólagos korrekcióját, sikeres közreműködést nem követte vizsgálat; a helyi hatóságok tevékenységének elbírálásakor tehát politikai szempontokat is érvényesíthettek. 1874 után minderre - mivel a választójogosultak listáját évenként, hivatalból állították össze - kevesebb lehetőség adódott. Kevesebben nyújtottak be 18 SzSzBMÖL IV.B. 411. Alispáni iratok. 1872. 2327. Ugyanerről: SZILÁGYI 1997.170-171. 19 OI, 1872-75. XVI. 303. 20 SzSzBMÖL IV. B. 403- Kpv. jegyzőkönyv. 1895. 48., 142., 158. 21 SzSzBMÖL V. B. 180. Kpv-1872. 18., SZILÁGYI 1997.172. 22 SzSzBMÖL IV. B. 403. Kpv-1872. 78., SZILÁGYI 1997.173218