A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)
Helytörténet - Szilágyi László: „Törvényhozási csíny” Szabolcs vármegyében. A képviselő-választások törvényhatósági előkészítése a dualizmus időszakában
„Törvényhozási csíny" Szabolcs vármegyében... kérvényt, s azok többsége immár a választójog megadására vonatkozott. Az átnézett 1897-es, 1905-ös és 1910-es megyei kérvények több mint 50%-ában a választójog megadását kérték, kevesebb volt az elhalálozás, téves név vagy életkor miatti helyesbítés, és még kevesebben fordultak azzal a választmányhoz, hogy egy-egy jogosulatlant töröljenek a listáról. 1896-ban 110 felszólaló közül 82 kérte a választójog megadását. Közülük 37-et (45,1%) a választmány elutasított. 18 volt az egyszerű helyesbítési kérelem, ebből 15 (83,3%) visszautasításra talált. A törlési kérelmek száma pedig tízre csökkent. Ebből hatot fogadtak el (40%-os nemleges válasz). 23 A kérvényeket rendszerint formális okok miatt utasították el (mint pl. a bizonyíték hiánya, a törvényben rögzített hivatalos út megkerülése vagy a petíciók késedelmes benyújtása). A választmány a felszólalások, illetve az azokra tett észrevételek beadásának törvényben szabályozott határidejéhez (felszólamlásoknál a listák kifüggesztésétől számított tíz, észrevételeknél húsz nap), a tiszalöki és az 1896os mogyorósi példával szemben, szigorúan tartotta magát. 1875 előtt a Központi Választmányok döntéseivel elégedetlen állampolgárok petíciói a Belügyminisztériumba érkeztek. Több százan igyekeztek ezen az úton választójoghoz jutni. Sikerüket kétségessé tette, hogy a választmányokhoz érkezett kérvények tárgyalásának befejezése és a választások közötti - törvényben nem rögzített - idő általában túl rövid volt, s a Belügyminisztérium nem egyszer bizonytalan adatokra alapozott, pártpolitikai szempontokból is elfogult döntéseket hozott. 1872-ben pl. Tóth Vilmos belügyminiszter a megyei Központi Választmánytól mindössze egy nappal a választások előtt kapta kézhez a fellebbezések elbírálásához szükséges választmányi jegyzőkönyveket, s így időközben, a rendelkezésére álló beadványok alapján részesített választójogban nem kevesebb, mint 144 kisvárdai és tuzséri lakost! Az 1874-es választási novella szerint a névjegyzékek elleni reklamációkat a Belügyminisztérium helyett a Kúriához lehetett intézni. A petíciók száma évente igen csekély, egy-kettő volt, ami azt mutatja, hogy a névjegyzékek évenkénti kiigazításával pontosabb meghatározásával, a fellebbezések elfogulatlanabb, kúriai elbírálásával a politikai küzdelem (eseSzSzBMÖL IV. B. 403. Kpv. jegyzőkönyv. 1896. május 4-i ülés. MOL K150. 1872. Il.kútfő. lO.tétel. 21089., valamint SzSzBMÖL 1997.173tenként a politikai „sárdobálás") a választások előkészítő munkájától a szűkebb választási aktus irányába tolódott el. Összességében a kérvények számát, tartalmát vizsgálva egy lefelé hajló görbeként rajzolható meg a választási rendszer szabolcsi működésének „grafikonja". A dualizmus korai időszakában az állampolgárok bizalma - a hatóságok hibái ellenére - sem ingott meg a választási rendszer egészének törvényességében: sokan és szívesen éltek a fellebbezési joggal. Ugyanakkor a mások választójoga ellen irányuló törlési kérelmek nagy száma, valamint a petíciókkal kapcsolatos döntések átgondolatlansága a rendszer korrumpálódásának, későbbi legitimációs válságának közös (az állampolgárokra és a hatóságokra is kiterjedő) morális felelősségét mutatják. 1874 után a kérvények száma csökkent, s a választás előkészületei is kevesebb politikai vonást hordoztak, ami egyfelől a szakszerűbb választási rendszernek tulajdonítható, másfelől a megye politikai arculatának megszilárdulásával volt összefüggésben. Ott, ahol mind a megyei tisztviselői kar, mind pedig a választók döntő többsége a függetlenségi eszme mellet kötelezte el magát, nem volt értelme az erőszakos választási eljárásnak. Summa A „törvényhozási csíny" és a Deák-párt (Szabadelvű párt) politikája valóban hátrányosabb helyzetbe hozta a vármegyét. Területi vesztesége, az adóalaphoz kötött választójog, a jövedelmi kategória jelentőségének növekedése a régi jogosultakkal szemben, a Központi Választmányok hatáskörének szigorúbb törvényi keretek közé szorítása csökkentette a megye politikai súlyát és mozgásterét. Ennek ellenére a csínynek nem egyszer maga is pajkostársa volt, és a választási rendszer önmagában nem rendíthette meg kurucos, függetlenségi párti pozícióját. Úgy tűnik maga a kormányzat is tudomásul vette a megye ellenzéki szerepét, s adminisztratív vagy politikai eszközökkel, hatalmi szóval a Szabadelvű Párt sem próbálta (a megyei hatóságok segítségét igénybe véve) a maga javára fordítani a választásokat. Támadásának főbb célpontjai inkább a bizonytalanabb kerületek voltak. A választásokon „Kossuth hívei" jelöltjük egészségére nyugodtan emelhették poharukat... .B. 411. 1872. 2726., IV.B 403. Kpv-1872. 147. (2760/k)., SZILÁGYI 219
