A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Viga Gyula–Viszkóczky Ilona: A nagydobosi sütőtök

A nagydobosi sütőtök dig kidobolták a tökföld szabadulásának napját: a szedés és behordás munkáját csak egyszerre volt szabad megkezdeni. Ennek időpontja általában Kisasszony-nap (szeptember 8.) körül volt, annál korábban nem. Ilyenkor viszont aránylag kevés idő állt rendelkezésre: a határhasználat kötött rendjében az őszi gabonának (rozs) még szeptember folyamán a földbe kellett kerülnie. (A közös tökszabadítás egészen a tsz. megalakulásáig megvolt.) A tök leszedése és behordása általában 2-3 nap alatt lezajlott. A tököt a száránál fogva megemelték, ami így a tőről lerepedt. Vigyáztak rá, hogy a estimája ne törjön le, mert akkor a termés beázott és megromlott. A család egyik része a földön tevékenykedett, szedte, összehordta és szekérre rakta a termést, másik része pedig otthon segédkezett a lepakolásnál. Kemény munka volt, reggeltől estig dolgoztak, sőt, még éjszaka, lámpafénynél is hordták be a tököt a faluba. A tökszabadításkor a korcsmák kitelepültek a határbeli keresztutakhoz. Egy-egy pohár borért, kupica pálinkáért a gazdák egy-egy sütőtököt adtak cserébe. Ment a lacikonyházás is a határban, de odahaza is nagy sütés-főzés folyt. Volt olyan, aki pálinkát árult, s egy nap alatt összeszedett annyi tököt, mintha egész nyáron át kapálta volna. Minden 5-600 méterre állt valaki, s kínálgatta a szekérrel arra járókat. A tököt az udvaron csomókra rakták. Úgy igyekeztek pakolni, hogy mutasson az utca felé, s az arra járó kereskedőt a portára csábítsa. Azon voltak, hogy a tök a telet már ne érje meg odahaza, mert akkor már nehezebb volt az értékesítés. Ha mégis beállt a fagy, akkor szalmával, kukoricaszárral takargatva próbálták megvédeni a termést. Bár azt tartották, hogy akkor jó a sütőtök, ha a dér megcsípi, ezt az értékesítésre váró termés esetében egyáltalán nem igyekeztek érvényesíteni. 3. A jobb gazdák már a határból való behordáskor elkülönítették a különböző minőségű tök termést, s azt általában háromfelé válogatták. A legjobb minőségű volt a ш/ővagy étkezési tök, a leggyengébb pedig ment takarmánynak. A kettő közötti jelentősebb rész ment értékesítésre, az adta a termesztés közvetlen anyagi hasznát. Emberi fogyasztásra a legjobb minőségű, legcukrosabb, legérettebb tököt szánták. Voltak bizonyos praktikák minőségének megítélésére - pl. az a jó sütni való, ami nem süllyed el a vízben, úszik a víz szinén

23 stb. -, valójában azonban a közvetlen tapasztalás volt a döntő szempont. Ha a jószágnak szánt tökben igazán jó minőségűt találtak, akkor az emberi fogyasztásra került, de lehetett a dolog fordítva is. Nagy György, szül. 1934. adata. Nagy György, szül. 1934. adata. Az adatközlő édesapja 1873-ban született. A faluban a sütőtök fogyasztása - hasonlóan más szatmári falvakhoz - teljesen közönséges volt. A tehetősebbek nem kedvelték, legfeljebb alkalmanként ették, a szegény embernek viszont télen jószerével mindennapos tápláléka lehetett. Bár a dobosiaknak a sütőtök értékesítése jelentős hasznot hozott, maga a fogyasztás nem volt jelentősebb, mint bármelyik hasonló településen. „Apám mesélte, hogy mikor gyerek volt, akkor úgy ment, hogy az ő apja korán felkelt, télen a szalmával ki/ütötte a boglyakemencét, ami volt a házban, abba beleöntött egy kis kosár krumplit meg betett egy sütőtököt - mire a gyerekek felkeltek, az már megsült, az volt a reggelijük. Disznóölésig ez így ment, ez volt a reggeli." A két világháború közötti időszakban, nem utolsó sorban éppen a sütőtök termesztésének következtében, a sülttök már nem volt a helyi táplálkozás alapja, s inkább csemegeként fogyasztották. Megsütötték a tűzhely sütőjében vagy a katlan parazsán. Főzték a katlanban a jószágnak a krumplit, félrekotorták a parazsat, beletettek egy darab tököt. Feketére égett ugyan, s le kellett venni a haját, de jól megsült, parázs volt, jó íze volt. Megfőzték a tököt pépnek is: vízben főzték, s széttörték, szétnyomták, mint a krumplit. Volt, aki cukrot szórt rá, volt aki inkább borssal szerette. Szaporították a főtt tökkel a lekvárt: körtéhez, almához főzték hozzá. Az 1970-es években a nyíregyházi konzervgyár termeltetett új fajtájú sütőtököt: Tyúkodon készítettek belőle bébiételt. Nagyobb hangsúlyt kapott a sütőtök a takarmányozásban. A szarvasmarhának és a lónak csak úgy adták, ha a magvát kiszedték: másként a ló szélkólikát kapott tőle. A lovaknak és a teheneknek gyakran feldarabolták a tököt baltával vagy késsel, hogy a jószág meg tudja azt fordítani a szájában. A sertések hizlalásukban a töknek meghatározó szerep jutott éppen csak elhasítva kapták meg a tök-takarmányukat. A kiszedett magot főtt krumplira, moslékra téve kapták meg, de megették magában is 3-4 tök kiszedett magvát, magházát. Farsang idején a disznótökből töklámpást csináltak a legények: belsejét kivájták, kiszárították, „szemet" és „szájat" vágtak rá. Gyertyát állítottak bele, s este ezzel ijesztgették az utcán járókat. A tökmagolaj készítésének és felhasználásának jellegzetes körzete a Dunántúl nyugati része, amihez képest az ország keleti felében másodlagos jellegű a növény ezen haszna (SELMECZI KOVÁCS 1993. 139). Szatmárban általában a napraforgó a legfontosabb olajnövény, nem volt ez másként Nagydoboson sem. Nem ismeretlen azonban a tökmagolaj használata: Parasznyán régen ütöttek ilyen olajat is, s számosan úgy vélik, hogy a napraforgó nagyobb mérvű elterjedése (az 1920-as évek) előtt ennek nagyobb jelentősége lehetett. A tök sűrűbb olajával néhányan sütöttek és főztek is. Szappant is főztek a tökmag195