A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Viga Gyula–Viszkóczky Ilona: A nagydobosi sütőtök

Viga Gyula - Viszóczky Ilona olajból: marószódával főzték össze. Bár kissé kellemetlen szaga volt, jól felázott a forró víztől és jól tisztított. Nagyobb jelentősége volt a tökmagnak a jószág takarmányozásában: elsősorban a sertésnek adták, s jó gilisztahajtónak is tartották. Megszárítva tengerivel is összedarálták, s a baromfival is etették. A második világháború előtt a tökmagból sokat eladtak. Vitték ezt a Feketére: a Szamos-mente és a Tisza-mente falvaiba. Keresték a felvásárlók is, akik más vidékeken is terjesztették a nagydobosi sütőtököt. Paradox módon, ma nem Nagydoboson terem az a tök, aminek magját - Nagydobosi sütőtök néven - fémzárolva árusítják a mezőgazdasági szakboltok. A nagydobosi sütőtök egy tájfajta és tulajdonságai A különböző tökfajták elterjedését és hasznosítását illetően a hazai irodalom meglehetősen nehezen tekinthető át, mivel mind a speciesek száma, mind azok táji elnevezése igen nagy és változatos. Az egyes termesztett fajtákat más-más vidékeken eltérő névvel illetik, ugyanakkor az azonos vagy hasonló elnevezések nem feltétlenül azonos fajtára utalnak. Már Lippay János 1664-ben megjelent Posonyi kert című munkája

25 megkísérli rendszerezni a Magyarországon előforduló tökfajtákat. A nyakas tök „termetiben némely olyan hasas, mint a bugyogós korsó". A többi tök nem fölfelé „foly", hanem a földön nyúlik el. A kerekded alakúakat nevezi a magyarság indiai töknek. Vannak még hosszúkás alakúak, valamint az „ékességért" vetettek, tehát disznótökök; „koronások, sárga-fejér színűek, apró narancs színű és formájú, lemonia formájú, körtvény és alma formájú termésűek." A magyarországi és az európai adatok egyaránt azt jelzik, hogy az amerikai eredetű tök elsősorban emberi táplálékként terjedt el az öreg kontinensen, jóval megelőzve és felülmúlva az új kultúrnövény takarmányként való hasznosítását (SELMECZI KOVÁCS 1993.136.). Az emberi fogyasztásra termesztett tököt a XVIII. század eleje óta úritök, fejér tök, selyemtök elnevezéssel illették és értékelték. Az úritök elnevezés mindenütt a sütni való tököt jelölte, aminek újabban a bécsi tök, sütőtök névváltozata is teret hódított. Az elnevezések közül érdemes még megemlíteni a dinka, Unka alakokat - eredetileg a dinynye megjelölésére szolgáltak, de a Tiszántúl népnyelvében a tök megjelölésére maradtak fent -, valamint a keleti nyelvterület döblec névalakját (SELMECZI KOVÁCS 1993.137., Magyar nyelvjárások atlasza 64. lap.). A nagydobosiak maguk is számos tökfajtát ismernek és termesztenek, valódi gazdasági jelentősége azonban számukra a nagydobosi sütőtökként emlegetett tájfajtának volt. Ennek nagybani termesztése idején a többi fajta vetését igyekeztek távoltartani a tökföldtől, így azok inkább a konyhakertben, szőlőkben kaptak helyet. A szőlősgazdák portájáról a második világháborúig nem hiányozhatott a lopótök, amit gyümölcsfákra, kerítésre futtatva termesztettek (KECSKÉS 1980.). Kiszárított termésével szívták ki a hordókból a bort. Mára az üveglopók teljesen kiszorították a régi kabakokat. A koponyátok kiszárított, kivágott termésével merték a forróvizet a ruha szapulásánál, de használták pl. a permetlé meregetésére is. Az apró, különböző színű és formájú dísztököt kevés portán nevelték, gazdasági jelentősége nincs: konyhaszekrény tetején tartották. Minden kertben vetették a gyalogtököt, spárgatököt, főzőtököt, amit az asszonyok levesbe, főzelékbe gyalultak, majd habartak vagy/és rántottak. A nagyra növő disznótököt, takarmánytököt a. tengeri közé, vagy szélére ültették. (Az emlékezet szerint régen a gyerekek az üreges disznótökbe kapaszkodva tanultak meg úszni a Krasznán.) Ennek sem volt igazán nagy haszna, mert a sütőtök gyengébb minőségű terméséből jutott a jószágállománynak is. Kísérletező gazdák kezén ma is felbukkannak új fajták (olajtök, ülőtök, istengyalulta-tök stb.), ezek azonosítása azonban jószerével megoldhatatlan. Valójában nem könnyű a nagydobosi sütőtök korrekt leírása sem, mert bár tulajdonságainak, adottságainak megfogalmazásában az idősebb adatközlők egyetértenek, de eredetének és elnevezésének kérdésében nem. Van, aki kék hajú bécsi töknek nevezi a dobosi fajtát, mások inkább egyedinek, helyi sajátosságnak tartják. Bizonyos, hogy az 1960-as évektől kezdve a hazai gazdasági irodalom is önálló tájfajtaként emlegeti a nagydobosi sütőtököt, ilyen néven forgalmazzák egy sütőtök fajta vetőmagját is, ám mindennek mára a névadó településhez alig van köze. A mezőgazdasági irodalom szerint a nagydobosi sütőtököt az alábbi tulajdonságok jellemzik. „ Termésének alakja és nagysága változó. Héja sima vagy barázdált, színe ezüstfehértől aranysárgáig változó. Húsa sárga színű, hosszú tenyészidejű, bőtermő. Dércsípte termését tavaszig tárolhatjuk."

21 „Forgalombahozatalra engedélyezett tájfajta. Erős növekedésű 4-5 méteres indákkal. Gyümölcse lapított gömb. Erősen bordázott. Héja szürke, kemény. Húsa okkersárga. Nagy szárazanyagtartalma felülmúlja a többi fajtákat... Elhanyagolt termesztését érdemes lenne újra felkarolni." „ Termés alakja gömb, vagy lapított gömb. A héj Bécs 1664.190-193. Idézi: ARIAS 1987.107. A mezőgazdasági irodalom alább bemutatott adatait Halajkó Sándorné kéziratos tanulmányából közöljük (HALAJKÓ 1979.11-13-). Kertészek kézikönyve. Budapest 1961. Zöldségtermesztés homokon. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1966. 196