A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Viga Gyula–Viszkóczky Ilona: A nagydobosi sütőtök

A nagydobosi sütőtök megnövekedett jelentősége: Ózd, Miskolc, Diósgyőr népességének élelmezéséhez nagyban hozzájárult a nagydobosi tök.

1 A tök vetésterületét az egyes családok munkaereje szabta meg, ritkább volt a kapások részes művelése. 1-1,5-2 kh területen vetették a kis parcellán gazdálkodók csakúgy, mint a tehetősebbek. Két kisholdon (2400 négyszögöl) akár 150 q is megtermett, ősszel szinte egyszerre, készpénzért lehetett értékesíteni. Amíg egy kat. holdon akár 100 q sütőtök is megtermett, addig gabonából 10 q sem, ugyanakkor a második világháború előtti és az azt követő években a tök mázsánkénti ára megközelítette a gabonáét. Ha a töknek jó piaca volt, a termés november 1jére elment a községből. A gazdák mutatós csomókba rakták össze a tököt, a pesti és más vidéki kereskedők az utcákat járva vásárolták fel termeivényüket. Alkalmaztak felhajtókat, szenzároksX is (pl. Hangtér Szabó István), akik az üzletet közvetítették. A lekötött mennyiséget a gazdák a vasútállomásra fuvarozták, ahol azt lemázsálták és vagonba pakolták. A nagy fővárosi piacok és vásárcsarnokok (pl. Haller piac) tonnaszám értékesítették a dobosi sütőtököt. A gazdák olykor maguk is elmentek árulni a terményüket: vagont béreltek, s azzal szállítottak a fővárosba, Szegedre. Voltak helybeli felvásárlók is (pl. Mester László és Németh Sándor), akik ugyancsak részt vállaltak az értékesítésben. A töktermés dömpingje idején kilométeres szekérsorok tartottak a vasútállomás felé. A helyi hagyomány szerint volt olyan év, amikor még azt a sütőtököt is elvitték a kereskedők, amiből a gazda a következő évi vetőmagot már kiszedte. Voltak persze gyengébb évek is, amikor nehézkesen ment a piac, s egyes gazdáknak kárba veszett a Pestre szállított termésük, mert nem tudták értékesíteni. Bizonyos azonban, hogy az 1940-es évek végén a töknek jó piaca volt, s minden gazda termesztette. A termőterületről konkrét számadatunk nincs, de egy érdekes adat a rendelkezésünkre áll, ami a korszak sajátosságára is fényt vet. 1949-ben Nagydobos község Ópályival állt munkaversenyben a gyomirtásban. A verseny második szakaszáról készült jegyzőkönyv szerint a háromnál többször kapált növények (dohány, dinnye, sütőtök és cukorrépa) területe a határban 334 kh-t foglalt el, s az összes (1527 kh) kapás területének 22%-át adta.

19 Nem kétséges, hogy mintegy két évtizedig a sütőtök meghatározó tényező volt a nagydobosiak gazdálkodásában. Jelentőségének csökkenését, a töktermelés elmúlását több tényezővel is magyarázhatjuk. Első helyen kell említenünk a fogyasztási szokások megváltozását: a sütőtök elvesztette korábbi szerepét a táplálkozási struktúrában. Bár a kollektivizálás nem kedvezett a különleges növénykultúráknak, s nem igen tisztelte a termesztési hagyományokat sem, a Balogh István ny. levéltárigazgató szíves szóbeli közlése, amit Nagydobosi Körjegyzőség iratai, 1915-1949- V. 363- X. termelőszövetkezet megalakulása után pár évig még termesztettek tököt kisebb területen, ám annak már nem volt piaca. A háztáji gazdaságok nem voltak alkalmasak - a fenti okok miatt sem - a hagyományos növénykultúra átörökítésére, s a döntő változást éppen az ő révükön hozta az almatermesztés, főleg a Jonathan megjelenése, ami egy időre a sütőtökhöz hasonló jelentőséggel bírt az egyes családok gazdálkodásában. A fentiek együttesen okozták azt is, hogy a „hagyományos" nagydobosi sütőtök elfajzott, s mára annak újbóli előállítása a cél. 2. A nagydobosi tök termesztésének alakulása számos vonatkozásban párhuzamos a kultúrnövény hazai történetének változásával. A nem nagy területen főterményként vetett tök mellett 500 ezer - 1 millió holdon termesztettek mellékterményként takarmánytököt. 1919-1938 között országosan mintegy 110%kal nőtt a mellékterményként művelt vetésterület, ami az állatállomány megnövekedett szükségleteit jelzi. A főterményként termesztett tök területe az 1920-as években átmenetileg csökken, de amikor - a gazdasági válság hatására - újra az állattenyésztés felé fordul a figyelem, ismét emelkedik ennek a vetésterülete is. Különösen a takarmányban szegény Alföldön kedvelték a gazdaságok ezt a bő hozamú növényt, s annak terméshozama a két háború közötti időszakban a 10 millió q-ról 22-24 millió q-ra növekedett. A főterményként termelt tök vetésterületének 75-78%-a ebben az időszakban az Alföldre esett, ahol a szántóterületének aránya elérte az összes terület 0,2%-át. Nem csupán a paraszti üzemek termelték: 10-12%-a a nagyüzemek területére jutott, igaz, ott főleg a cselédek, kommenciós parasztok termesztették. Piacra ritkán került, inkább önellátást szolgált. Kevés kísérlet volt a fajtajavításra is a két háború között: mezőgazdasági kamarák törekedtek az eredményesebb speciesek előállítására. Az új fajták az 1930as évektől elsősorban vetőmagcserével terjedtek (GUNST 1976.323-324.). Nézzük meg ebben az országos képben a nagydobosi sütőtök helyzetét! Bár a XVIII-XIX. századi gazdasági irodalom a növény nagyobb mérvű elterjedésének időszakában teljesen közönségesnek tartja a tök köztes vetését, ami elsősorban a burgonyával vagy kukoricával való közös művelést jelentett (ENTZ 1855.238., KORIZMICS-BENKŐ-MORÓCZ 1856.343.; a kukorica és a tök közös műveléséről részletesebben: BALASSA I960.150-152.), a kapásnövények általánossá váló soros művelése fokozatosan háttérbe szorította a köztes művelést. Az alföldi tájakon, különösen a homokvidékeken az is hozzájárult ehhez, hogy a kapásnövények korábban másodlagos értékű vetésteon köszönünk meg neki. 191