A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Ratkó Lujza: Virágfakadás. Egy beregi hímes tojás szimbólumrendszere

Ratkó Lujza tozik, hiszen az így megjelölt ornamensek vitalitását éppen az mutatja, hogy valamilyen folyamatnak a részesei: a mag éppen belemerül a matrix kelyhébe, a „virág" kibontakozása a szemünk előtt zajlik, a háromágú formák pedig ennek a kifejlődési folyamatnak szárnyaló végeredményei. Az eddig elmondottakon túl a tojás szimbólumrendszerének értelmes építkezését bizonyítja a körülpöttyözés formai eszközének igen következetes és logikus alkalmazása is. Mindössze három olyan ornamens van a tojáson, amely körül nincsenek pontok: a kismadár, a meggy és az „ötszirmú" geometriai formák. A madár és a gyümölcs ugyan szintén élő, organikus „lények", de éppen mert valóságosak, fölösleges élő voltukat külön is érzékeltetni - ezzel szemben a többi, pontokkal megjelölt ornamensnél erre mindenképp szükség van, mivel stilizált vagy szimbolikus formák lévén életteliségük nem egyértelmű. Ugyanakkor a madárka és a meggy nem is részesei annak a lázas szerelmi „folyamatnak", amely a tojás egész mintázatán végighúzódik; jelenlétükkel csak utalnak rá, megerősítik és értelmezik azt. Az „ötszirmú virág" élettelenségéről, szervetlenségéről, s a tojás jelképrendszerén belüli korlátozott jelentőségéről fentebb már bővebben írtunk, s ez elegendő magyarázatul szolgál a körülpöttyözés hiányára. Végeredményben a pontozásos technikának ilyen célra való felhasználását ismét csak művészi telitalálatként kell értékelnünk: ennél egyszerűbben, kifejezőbben és szubtilisabban ugyanis igen nehéz lett volna ilyen sokrétű, gazdag jelentéstartalom megjelenítése. Ezzel a roppant egyszerű formai megoldással ugyanis nemcsak az életteliséget és folyamatszerűséget ábrázolta kiválóan az alkotó, hanem egyben az organikus kibontakozás lázas remegését, a szerelem szárnyalását és vibráló izgalmát is tökéletesen érzékeltette a szemlélő számára. Legvégül meg kell még említenünk a tojás feliratát is. A ceruzával feltüntetett név („Kosa Erzsébet") mind technikáját, mind elhelyezését tekintve teljesen elüt a mintázattól, s valószínűleg utólag került a tojásra; azon túl tehát, hogy megörökítette a feltételezhető - kivételes! - alkotó nevét az utókor számára, a díszítés elemzésének szempontjából semmiféle jelentősége nincs. Összegezve mindazt, amit az eddigiekben elmondtunk: hímes tojásunk a szerelemnek olyan örökérvényű, kozmikus aspektusokat sem nélkülöző szimbolikus megfogalmazását nyújtja, amely - megkockáztatjuk a kijelentést - egyedülálló a magyar hímes tojás anyagban. Ez a szerény külsejű, igen egyszerű formai eszköztárt felvonultató hímes úgy mond el minden lényegeset a szerelemről, hogy semmiféle - korunkra szinte kizárólagosan jellemző - informatív, tételes és direkt közlést nem alkalmaz. Szimbólumrendszere a szerelem különböző szintű megfogalmazásait és a szerelmi állapot minősítését nyújtja: a női és férfi princípium egyesülésének me,Q A legtöbb faluban volt néhány olyan ügyes kezű asszony, akit sp( bi, hanem a távolabbi ismerősök, falubeliek is rendeltek - gyakra tafizikai érvényű kifejezésétől kezdve a szerelem általános érzelmi, lelki-testi állapotának megragadásán keresztül két ember közvetlen viszonyát, a szerelem kibontakozásának folyamatát, és az általa kiváltott átlényegülést is ábrázolja. Különleges szépsége nemcsak egyszerű, tiszta ornamentikájából fakad, hanem - a formai megjelenítéssel egyenértékűen - abból az értelemből is, amelyet magán visel; szépsége tehát nem csupán a mai értelemben vett külsőleges, üres, pusztán esztétikai szempontú szépség, hanem olyan belső szépség, amely a szép megformálásból és a forma által tükrözött jelentésből tevődik össze. Végigelemezvén hímesünket, megbizonyosodván korábban csak sejtett eredetiségéről és kivételes értékeiről, joggal tehető fel a kérdés: vajon hogyan születhetett meg egy ilyen alkotás? Ha megpróbálunk pusztán logikai úton visszakövetkeztetni létrejöttének körülményeire, akkor - éppen a tojás eredetisége és egyedisége miatt - nagy valószínűséggel kizárhatjuk, hogy egy idősebb asszony, netán egy tojásfestő „specialista" munkája volna.

30 Ezeknek az aszszonyoknak ugyanis a falujukban használt tojásmintákból saját, gyakorlatilag állandó mintakészletük alakult ki, és ezt alkalmazták mindig, még ha több tucat, vagy akár több száz hímest is kellett megírniuk egy-egy húsvétra. Tojásunk eredetisége, a vidék hagyományos jelkészletétől, sőt a magyar tojásmintáktól való teljes eltérése feltételezi, hogy különleges kreativitás, és egy ezt kiváltó különleges ihletettség, vélhetően a szerelem felfokozott lelkiállapota kellett megalkotásához. Az alkotó öntörvényűségét, belső inspirációját bizonyítja az a figyelemre méltó tény is, hogy még a hagyományos formák kiválasztásakor sem a hímes tojások ornamentikájából merített: ugyanis sem a madár és a meggy, sem a spirál nem található meg a felső-Tisza-vidéki húsvéti tojások mintakészletében (a két előbbi egyébként a vidék szőtteseinek és varrottasainak jellegzetes motívuma), csupán a hat körből kialakított - és hímesünk tulajdonképpeni mondanivalójához csak esetlegesen kapcsolódó - ornamens az, aminek előfordulása rendszeresnek mondható. Mindezekből következően, és a tojásra írt név által is megerősítve nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy hímesünk alkotója egy 14-20 év közti fiatal lány lehetett, aki mindenképp személyre szólóan - szeretőjének vagy legalábbis egy bizonyos legénynek - készítette és adta oda a tojást. Azt mindenképp kizárhatjuk, hogy ez a hímes a minden húsvétra „megírt" több tucat, s a locsolkodók által szabadon kiválasztható tojások egyike lett volna. Ha készítésének ideje valóban 1959, akkor bizonyosnak tűnik, hogy alkotója - életkorából fakadóan - az ötvenes években, a személyi kultusz évtizedeiben nőtt fel, így a valamikori hagyománynak már csak töredékeit ismerhette. A tojás mintázata valóban tanúskodik a tradíció bizonyos fokú tárgyi ismeretéről, amennyiben hagyományos ialistaként tartottak számon, s akitől húsvétkor nemcsak a közelebtöbb száz - hímes tojást. 182