A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Régészet - Istvánovits Eszter: A szarmaták és a kos. Adatok a Kárpát-medence szarmatáinak hitvilágához

Istvánovits Eszter nak is temploma...'

2

* Talán az sem véletlen, hogy a templom azon a helyen épült, ahol Mithridates egykor „kincseinek a legértékesebb darabjai"-t őrizte. A kusán pénzeken is előfordul istenként perszonifikálva a farn, neve itt OAPPO vagy OAPO. Hasonlóképpen diadémban és királyi öltözékben tűnik fel alakja egy szogd mesében (LITVINSZKIJ 1968. 75-77.). A farn kultusza az oszétek körében sem ismeretlen. „Amikor a vőlegényt bevezetik a menyasszony házába, a násznagyok azt éneklik, hogy ,a farn menetel!', lakodalmi farn-énekeket énekelnek." (TOPOROV 1988.557. // 122.). A vadászok szava szerint az oszéteknél a fcernce napot jelent (ABAJEV 1958. 422.). Megállapíthatjuk, hogy a farn hite és kultusza a különféle iráni népek körében rendkívül széles körben elterjedt és kedvelt volt, sőt máig ismert - mint láttuk - többféle megjelenési formában is. Köztük az egyik lehetséges a kos. „...a kos 'az uralom fénye', a Xvarmah ... A kos alakjában megjelenített x

var

^> nah a görög hősmondában is felbukkan: Pelops utódai közül azé Mykéné uralma, aki a Herméstől Atreusnak ajándékozott aranygyapjas bárányt a magáénak mondhatja." (BORZSÁK 1982.104., BORZSÁK 1994.80.) Természetesen említhetnénk itt a kolhiszi aranygyapjú történetét is. 600 tájáról, középperzsa nyelven maradt fenn egy csokornyi olyan történet, amelyik a szászánida királyok legitimitását volt hivatva igazolni. A mitikus Kájánidáktól származás hamis genealógiáját igyekeztek bizonyítani ezekkel. E legendakör Kärnäme-T Artakhsír Päpakan (Papák fiának, Artasírnak a tetteiről szóló könyv) néven maradt fenn. A gyűjtemény legkorábbi darabjai közé tartozik az első szászánida uralkodó, Artasír trónra kerülésének legendája. Movszesz Horenacitól, az V. századi örmény történetírótól tudjuk, hogy II. Sapur titkára, Horhbud görögre fordíttatta egy bizonyos Bareszma (Abarszam?) írását. Ennek az írásnak a címe Rasztszohun (= Igaz szó) volt. Movszesz Horenaci a következőket írja: „Ebből a könyvből megismerjük mindazt, amire szükségünk van művünkhöz, s figyelmen kívül hagyjuk a mesés ostobaságokat... értesülünk Papák álomlátásáról, a Szászánból kiömlő tűzről..., a holdról, a csillagjósok, azaz a kaldeusok jövendöléseiről és más egyebekről; továbbá Artasír erkölcstelen szándékáról, a gyilkosságról, a mágus lányának a bárányhoz és más hasonlókhoz kapcsolódó cselszövéséről." E legendához később arab és perzsa nyelven hozzáfűzték Artasír ellenségeinek és szövetségeseinek nevét, harcait a trónért stb. így alakult ki a Karname-Í Artakhsír Päpakan (LUKONYIN 1969-7., 9-10., 97.). A Movszesz Horenaci által emlegetett korai legenda már tartalmazza a farn kos formájú „megtestesülését", hiszen a Kájánidák xvarmahyz. kos képében szegődik Artasír társául: Artasír apja Papák, az egyik hercegség ura, fiára vonatkozó kegyes álmot látott, s ezért úgy határozott, hogy elküldi fiát a parthus Artavan dinasztiából származó király udvarába, akinek akkor Irán a hatalma alatt állt. Artasír - hála tehetségének, eleven eszének és bátorságának - hamarosan kitűnt az udvarban, azonban irigyei megrágalmazták őt, s Artavan haragja föllobbant ellene. A parthus király udvarában élt egy takaros leány, akit a király drágábbnak és tiszteletreméltóbbnak tartott a többieknél. ... Egyszer ez a leány megpillantotta Artasírt és beleszeretett. A parthus király parancsára a bolygók járását vizsgáló csillagászai kijelentették, ha valaki a király foglyai közül el tud tőle szökni, az a fogoly hatalomra és uralkodásra tesz szert. A lány sietett mindezt elmesélni Artasírnak, s a szökést el is tervezték. Egy éjszakán a leány a király kincstárából ellopta az indiai kardot, az aranynyerget, az aranyövet és a bárányfejjel díszített aranykoronát (a kiemelés tőlem -I.E.), a drágakövekkel hímzett aranyszövésű kelméket, a teljes súlyú drahmákat és dénárokat, apáncélinget, gazdagon díszített lószerszámot és sok más holmit, s mindezt átadta Artasírnak. Artasír fölnyergelt két királyi versenyparipát, s gyorsan elvágtattak útjukat Parsznak véve. Fölfedezve a szökést, a parthus király űzőbe vette őket. Találkozott egy karavánnal. Kérdezte a karavánt: „Hol találkoztatok a két szökevénnyel?" Azt felelték: „ Ti és ő közöttük 30 parszang távolság van és nekünk úgy tűnt, hogy az egyik lovas mögött a lovon egy szép nagy bárány (kos) ült (a kiemelés tőlem -I.E.). így szólt erre a tanácsadója [a királyhoz]: „Artasír a királyi szerencse boldogságát fogta meg. Nincs már semmiféle hatalom, ami utolérje őt. Most már hiába ne fáradj és ne fáraszd lovainkat se, ne űzzétek a lovakat

29 A kosnak a fenti legendában játszott szerepét erősíti a Sáhnáme Rusztem mázenderáni útjának hét állomásáról mesélő részében a 2. állomás leírása: „A forró homoksíkon elterpedett a hős, nyelve vad szomjúságtól repedt. Kövér combú kos lép el ott hirtelen a fekvő előtt sima portengeren. A hős fölfigyelt rá, s eképp szólt sietve: „Bíz itt víznek is kell közel lennie. Az áldást sugárzó Teremtő vele a sors vad szeszélyébe így szólt bele." A kardját a jobbjában markolva hát, fel is nyomta roppant erővel magát, s követvén a kost, kardosán bandukolt, A másik kezében kötőféke volt. A kos ment, s nyomában haladt ő: e nap azontúl is oly boldog emlék maradt. Strabón: Geógraphika. Ford. Földy József. Gondolat Kiadó, Budapest 1977.585-586. A szöveg saját fordításom LUKONYIN 1969-7. alapján, aki hivatkozik egy 1896-os Bombay-i kiadású kötetre. Ugyanezt kissé más variánsban hozza BORZSÁK 1982.104., illetve LITVINSZKIJ 1968.55-56. 146