A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Németh Péter: Makay László 1914–1998

Császy Lászlóról, a Felsőszabolcsi Hírlap egyik szerkesztőjéről, a helyi főgimnázium jeles tanáráról - akit 1919. május 3-án hadbírósági tárgyalás nélkül lőtt agyon többedmagával a királyi román hadsereg készít kismonográfiát (1979). Mint írja, „Kisváraára kerülve... hamarosan ráeszméltem, éppen iskolai munkám elmélyítése, tartalmasabbá tétele érdekében való teendőimre. Kisvárda történelmi múltja alaposabb megismerésére, a környék műemlékeinek ismertebbé tételére, kallódó tárgyi emlékei összegyűjtésére. Bár ezek iránti érdeklődésem miatt többször kellett éreznem a bizalmatlanság és a gyanúsítás kellemetlen légkörét, az ifjúság és fiatal kartársaim kedvező reagálása gazdagon kárpótolt a kellemetlenkedésekért. Volt felnőtt és diák szakkörünk is, rendszeressé váltak tanulmányi sétáink és kirándulásaink is. Bár mi akkoriban még történelmi, helytörténeti szakkörnek neveztük ezt a munkát, valójában már honismereti munka volt, de e kifejezést még akkor nem ismerték." Mindennek persze nyíregyházi előzménye is volt. Az ifjú tanár hamarosan közel került Kiss Lajoshoz és családjához, - rajztanár kollégája, Boross Géza festőművész az „Atya" egyik nevelt leányát vette feleségül -, ott ismerkedik meg Túri Sándorral, a legendás hírű paszabi tanítóval, dr. Nyárády Mihály kéki földbirtokossal, néprajzkutatóval, s nem volt nehéz e kiváló társaságba beilleszkedni, hiszen „...mint bölcsészhallgató, faluszemináriumot vezettem a debreceni kollégiumi tanítóképzőben, a teológusok folyóiratában ismertettem egy sereg falukutató, szociológiai munkát, emlékezetem szerint Kerék Mihály, Kovács Imre, Matolcsy Mátyás, stb. munkáit." S bár ez a kör 1948-ban felbomlik, amikor Kiss Lajost, a Jósa Múzeum igazgatóját Kossuth-díjasként Budapestre osztják be, az újabb impulzust a kisvárdai várban 1953-ban megkezdett régészeti kutatómunka, Éri István és Szabó György megjelenése adja. A régészek munkáját először csak figyelemmel kísérik, majd jó együttműködés alakul ki közöttük. „Először létrejött az első kisvárdai kőtár, majd az iskolai helytörténeti gyűjtemény, és egy igen nívós helytörténeti kiadvány a Kisvárda múltjából (1954) és elkezdődött az évenként megrendezésre kerülő Kisvárdai Történeti Hetek sorozata, ami azután beletorkollott az országos múzeumi és műemléki rendezvények sorozatába. A tanítóképző intézet tanári kara ezt a munkát a legteljesebb mértékben támogatta és a megyei tanács művelődési osztálya is. Valójában a tanítóképző helytörténeti gyűjteményéből és kiállításából nőtt ki a Vármúzeum, majd a Rétközi Múzeum is. Az első vármúzeumi kiállítás- a restaurálási munkák befejezése után - 1962. május 1.-én nyílt meg, 1963-tólpedig a Vármúzeum egyik egysége lett a Szabolcs-szatmári megyei múzeumok hálózatának." Ekkortól kezdődik Makay László múzeumi „mindenessége": „Munkámhoz tartozott a szervezés, adminisztrálás, gyűjtés, nyilvántartás, propagálás, az iroda és a raktárhelyiség tisztántartása, télen a fűtése és a feldolgozó munka is, amit elsősorban a múzeum léte és előhaladása, a patronáló járási, majd községi, illetőleg városi érdekek is befolyásoltak, de meg kell még azt említenem, hogy a múzeumnak saját kezelésben lévő iroda- és raktárhelyisége sem volt, hogy 1960-tól 1979-ig a régészeti gyűjteményt és az irodát háromszor kellett költöztetni, a néprajzi raktárt pedig ötször. Csak a várban lévő kiállító helyiségek állottak egész idő alatt rendelkezésünkre. Itt állandó kiállításaink kaptak helyet, időszakos kiállításainkat az említett időszakban esetenként három különböző intézmény kezelésében lévő teremben kellett rendeznünk, - mikor melyik intézmény tudott segítségünkre jönni. Múzeumi hónapi előadásainkat is kölcsönkapott termekben rendeztük meg." Ez utóbbi, méltatlan helyzetet már magam is ismertem, kezdetben mint leletmentéseket végző, előadásokat tartó régész, később, 1974-től mint a Megyei Múzeumigazgatóság vezetője. Először csak anynyit sikerült elérni, hogy 1975-től Makay László már múzeumi státusban, az iskolai nyűgöktől megszabadulva végezhette munkáját, de a régészeti anyagnak és az irodának is helyet adó kultúrház életveszélyes állapota miatti lebontása volt az a pillanat, amikor az 1970-ben várossá nyilvánított település vezetőinek döntenie kellett: akarják-e, hogy legyen városukban múzeum? A pozitív döntéshez - a volt zsinagóga épületének megvásárlásához és helyreállításához nagyban hozzájárult Makay László, aki éppen e nehéz időkben indította útjára a Kisvárdai Vármúzeum Kiadványai sorozat egységes füzeteit, hozta a városba a legjelentősebb képzőművészeket, szép katalógusokkal tisztelve meg őket. Joggal érezhette tehát Makay László, hogy az intézmény új, 1986-ban átadott épülete, a Rétközi Múzeum megszületése az előző negyedszázad erőfeszítései nélkül nem valósulhatott volna meg. Ezt ismerték el időközben a város és a megye kitüntetései, köztük a legutóbb, a 80. születésnap alkalmából Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Közgyűlésétől kapott, Művelődésért Díj, melynek harmadik kitüntetettje volt. Mi elsősorban a kisvárdai közgyűjtemény alapítóját becsüljük elhunyt kollégánkban, míg sok százan, ezren - tanítónők és maturandusok - azt a fáradhatatlan pedagógust, aki 38 éven át tartott óráin a történelem, a művészettörténet, a földrajz szeretetére, országunk megbecsülésére tanította növendékeit. Emlékét még sok-sok generáció fogja ápolni! 10