A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)
Régészet - Istvánovits Eszter–Kulcsár Valéria: Adatok az alföldi szarmaták vallásához és törzsi hovatartozásához
Istvánovits—Kulcsár ábrázolni, ami egyben az ábrázolások közötti különbségeket is megmagyarázza. Mindez azonban nem indokolja a maszkos veretek jelenlétét a Szentes-nagyhegyi 20. sírban eltemetett nő fejdíszén. A leletleírás és a helyszínen készült fénykép alapján a maszkok egyértelműen a diadém/fejdísz elemei. A diadém/fejdísz nyilvánvalóan kultikus személy tulajdona és attribútuma volt (ld. az analóg jóval gazdagabb - dél-oroszországi sírokat). Sztyeppéi párhuzamai alapján készítésének korát az I. század végére - II. század elejére keltezhetjük. A nagyhegyi sír egyetlen keleti eredetű tárgya volt, amely készítése után évszázadokkal - alighanem a IV. században került földbe. Papnők nemzedékei örökölhették egymástól. A Szentes-nagyhegyi diadémot/fejdíszt DélOroszország (illetve Ukrajna) területéről hozták magukkal a Kárpát-medencébe, s nagyon hosszú időn keresztül használták. A hosszú használat során a diadém/fejdísz egyes elemei javításra illetve pótlásra szorulhattak. A maszkos veretek, amelyek eredetileg nagy valószínűséggel lószerszám díszként szolgáltak, itt újabb szerephez juthattak: a diadém pótlásához használták fel őket. Becsesebb tárgyak - pl. római mesterek munkáinak - kijavítgatását gyakran figyelhetjük meg az alföldi szarmaták körében. A fejdísz esetében is ez a megoldás tűnik valószínűnek. Az állatok Az állatábrázolások a sztyeppe iráni népei körében mind a szkíta, mind a szauromata időszakban széles körben elterjedtek. A szauromata időszak lezáródásával számuk drasztikusan lecsökkent. Ujabb föllendülés az i.e. I. századtól mutatható ki, virágkora az i.sz. I. században figyelhető meg. Az ún. szkíta, illetve szauromata stílustól sok tekintetben eltérő új irányzat a szakirodalomba szarmata polikróm állatstílus néven vonult be. Az ide sorolható tárgyak körülhatárolásában elsősorban Nagy Péter cár szibériai gyűjteménye játszott alapvető szerepet (ZASZECKAJA 1980.52-53.). A stílus fő jellemzője (összefoglalóan a további irodalommal MOSKOVA 1989.213.) az állatok erősen stilizált ábrázolása, az állatküzdelmi jelenetek preferálása, a színes - főként türkiz, néha piros - kőbetétek gyakori alkalmazása az alak hangsúlyos részletein (szem, comb, fül stb.). Maga a szarmata polikróm állatstílus csaknem kész formájában jelent meg az Alsó-Volga mentén és a Fekete-tenger északi partvidékén s elsősorban az Alsó-Donnál. Arra vonatkozóan, hogy melyik törzs terjesztette el az új típusú anyagot, a vélemények mind a mai napig erősen megoszlanak. Szóba kerültek a szirákok, az aorszok, a roxolánok, az alánok (ZASZECKAJA 1980.54-55., ZASZECKAJA 1989.40-44. mindkét helyen további irodalommal). A továbbiakban ismertetendő körülmények fényében mi azzal az elmélettel értünk egyet, amely az új stílust az alán vándorlásokhoz köti. Annak ellenére, hogy a szentesi diadémot díszítő állatfigurák nem minden vonásukban hordozzák az ún. szarmata polikróm állatstílus jegyeit (hiányoznak az állatküzdelmi jelenetek, a hangsúlyozandó részleteket - a szem kivételével - nem díszítették kőbetéttel), technikai megoldásuk, az állatok stilizált megjelenítése, a maszkokon és az ún. szarvas esetében a szem jelölésének megoldása alapján mégis összekapcsolhatók ezzel a - sztyeppén is hosszú ideig élő - körrel. A viaszszerű anyag felhasználása a vékony, domborműves aranylemez és a bronzalap között ugyanarra a kézműves hagyományra utal 2 \ Bár a technikai részletekkel a publikációk gyakran adósok maradnak, annyi azonban mégis nyomon követhető, hogy ezt a megoldást hosszú időn keresztül alkalmazták például a Boszporuszi Királyság területén. A Fekete-tenger északi partvidékének vezető szerepét a szarmaták luxustárgyakkal való ellátásában már sokszor kiemelték (FETTICH 1953.73., PÁRDUCZ 1956.151., ZASZECKAJA 1989.44., VADAY 1989/B.7374.), nem felejtkezhetünk meg azonban a témánk szempontjából kevéssé figyelembe vett, ám nem kevéssé fontos közép-ázsiai műhelyekről sem. A kapcsolatok bizonyítéka számtalan sztyeppéi temetkezésből előkerült. Itt említhetjük pl. a kobjakovói diadémos sír nyakdíszét (GUGUJEV 1992.121-126.) vagy a fentebb már említett samsi maszkot (VII. tábla), amelynek kőbetét szeme ugyancsak fehér „masszában" ül. Ráadásul a szentesi állatalakok technikai megoldása nem ismeretlen ezen a vidéken sem. Az I-II. századra keltezett, Karagalinka folyó melletti (Alma-Ata környéke) sírban talált diadém tíz kecskeábrázolásáról is leírja a publikáló, hogy a kőbetétes szemű állatok teste meszes alapra készült (BERNSTAM 1940.23-25.). Ez a technikai eljárás a tárgyak fennmaradásának nem kedvez. Az igen vékony aranyfóliából préselt tárgyak könnyen sérülnek. Gyakran - különösen a szentesi darabok esetében - nehéz meghatározni az ábrázolt állatok fajtáját. Mindezek ellenére kísérletet teszünk annak vizsgálatára, hogy ^úlyen állatok ábrázolásával számolhatunk a szentesi fejdíszen. 1. Madár (PÁRDUCZ 1956. XVII.21., FETTICH 1953.LVIII.8.) (I. tábla 7.) A madár (talán galamb) a Szentes-nagyhegyi diadém legkevésbé vitatható, legegyértelműbben meghatározható állata. Analógiái rendszeresen megtalálhatók a szokásos Életfa/Világfa ábrázolások társaságában (ld. a fent említett fejdíszeket Kobjakovóból, Uszty-Labinszkajából és Hohlacsból), valamint azok távolabbi párhuzamainak (Tillja-Tepe - SARIANIDI 1985.Fig.l3-l4.) kíséretében egyaránt. Magyarországról PÁRDUCZ Mihály (1941.XXIII.1., 1956.148.) említ egy - ugyancsak aranyfóliából kivágott - madár alakú díszt. Jelentéstani tartalmuk igen széles: a felső szféra (a Fa felső szintje) szimbóluma, a termékenység jelképe stb. A madár alak előkerülése a Szentes-nagyhegyi 20. sírban eltemetett asszony fejénél újabb érv amellett, hogy fejdíszét eredetileg Életfa/Világfa díszítette. 2. Hal (PÁRDUCZ 1956.XVII.19., FETTICH 1953.LVIII.4.) (I. tábla 3.) A hal ábrázolása - eddigi ismereteink szerint - a szarmata tárgyakról még hiányzik. Ismertek azonban a korábbi iráni világ leletei között: említhetjük itt példaként a szkíta halfigurát Vettersfeldéből (ma Hasonló technikára utal a S/.entes-l)ónáT-Mágocsparton talált aranyveret leírása (CSAl.LÁNY 1910.92., hivatkozik rá PÁRDUCZ 1956.149.). 160 A jósa András Múzeum Évkönyve 1997
