A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Természettudomány - Szathmáry László: Honfoglalás kori (X. századi) népességeink regionális diverzitása

Szathmáry László lása mellett készült (XIV. és XV. táblázat).' A rekonstruált alapadatok aránya a férfiaknál 14,0 %, a nőknél 20,5 % volt, amely némiképp alacsonyabb mint a teljes minta esetében (14,7 % illetve 21,5 %). Az egyes csoportok jellemzésekor inkább azok speciális ismérveit említeni, hiszen az eloszlás középső kategóriái általában mindenütt képviselve vannak. A megítélések, az aktuális minta természetét alapul véve, nyilvánvalóan viszonylagosak. A férfiaknál az északkeleti csoportra a hosszú koponyaalap, a széles agykoponya, a széles járomív, a széles szemüreg és a magas orr jellemző. A délkeleti csoportban a fentihez hasonló koponyaalap, járomív és orrmagasság mellett a magas felső arc tekinthető jellegzetesnek. A Duna-Tisza közére a hat diszkriminatív dimenzió magas értékei a jellemzőek (a járomívszélesség és az orrmagasság kiemelkedően nagy dimenziójú). Az északi peremvidéken majdnem hasonló vonások manifesztálódnak, de a szemüreg meglehetősen magas. A nőknél a variabilitás szempontjából kiemelt esetekből következtetve az északkeleti régióra keskeny járomív és alacsony felsőarc jellemző. Délkeleten a felsőarc viszonylag magas, a szemüreg viszont minden régióétól keskenyebb. A széles járomív a DunaTisza közén magas felsőarccal, a Dunántúlon pedig széles szemüreggel párosul. Az északi peremvidékre a széles szemüreg és a keskeny járomív jellemző. A két nem együttesen csak három méret alapján elemezhető (M45, M48, M51). Az északkeleti és a dunántúli régióban nincs közös jellemvonás. Ez nem lehet véletlen, hiszen ez a két csoport volt a legdiverzebb (v.o.: III. táblázat). Délkeleten a felsőarc viszonylag magas. A Duna-Tisza közén emellett a járomív szélessége hansúlyozható. Az északi peremvidéken pedig a keskeny járomív széles szemüreggel kombinálódik. Mint azt már korábban említettem, az ÉRY (1978., 1994.) által megállapított regionális felosztás csak részben követi a földrajzi régiókat. Véleménye szerint (ÉRY 1994.) két főcsoportot lehet elkülöníteni. Az elsőbe zömmel a Duna-Tisza közéről származó leletek tartoznak, de ide sorolható a Közép-Tisza bal partjának hat lelőhelye is. A Duna keleti partjának négy lelőhelyét viszont a Dunántúlhoz sorolja. E főcsoport másik két területe a Felső-Tisza-vidéke, és a Vág-Nyitra térsége. A második főcsoport a Dunántúlra és az északi peremvidékre terjed ki, de feltételezése szerint ide sorolható a Körös-Maros közének, tehát a délkeleti régiónak hat lelőhelyéről származó leletanyag is. A két főcsoport között a legszembetűnőbb kraniológiai eltérést az agykoponya szélességének alakulásában látja, miszerint az első főcsoportban ez a dimenzió széles, a másodikban pedig keskeny. Megítélése szerint „... a két főcsoport közötti település határ csak a Duna-Tisza közén rajzolódik ki, amely észak felé az Alföld peremén, nyugat felé pedig a Duna bal partja mentén húzódhatott". Az eredet kérdését illetően megállapítja, hogy az első főcsoport „...képviselői a Dontól keletre eső, részben európai, részben az ázsiai füves puszta késő vaskori népességeivel mutatnak hasonlóságot, ami egyben kialakulásuk helyére és idejére is utal. Ezzel szemben a Kárpát-medence dombvidékén megszállt C csoport (megjegyzés - Sz.L.: a Dunántúlra és az északi peremvidékre kiterjedő második főcsoport képviselői) a Dontól nyugatra, s a Fekete tengertől északra eső füves, valamint a vele szomszédos ligetes puszta határvidékének ugyancsak késő vaskori népességeire hasonlítanak. Kialakulásuk helye és ideje is erre a vidékre vélelmezhető". Véleménye szerint a két főcsoport leletei nem tartozhattak ugyanazon népességhez. A dombvidékeken megtelepültek a síkságon élőknek alárendeltjei lehettek. Felfogása végeredményben azt sugallja, hogy a keleteurópai síkság egyes népességei különböző kraniológiai jellemvonásaikat és különböző adaptációs profiljukat a vaskortól a X. századig megőrizve települtek meg a Kárpát-medence eltérő környezeti adottságú területein. Csak sajnálhatjuk, hogy a szerző nem részletezi indokait a kelet-európai síkság vaskori, illetve vaskor óta bekövetkezett klíma- és tájfejlődésbeli viszonyait illetően, valamint azon elképzelését, hogy e népességtörténeti folyamat anatómiai téren az egyes civilizációk klímától függő módosulásainak, átformálódásainak ütemében hogyan követhető. A bevezetőben már említettem, hogy adatbázisunk lehetővé teszi az ún. gamma típusú diverzitásmérést is („b" verzió). Bár e megközelítés eredményeit egy másik tanulmány bővebben mutatja be (SZATHMÁRY 1996.), úgy vélem, hogy a főbb eredmények elemzése nem lehet érdektelen. A főkomponens analízisre épített hierarchikus csoportképzés mindkét nemben (174 férfi és 128 nő) öt jellegzetes variáns elkülönítését indokolta. A Kárpát-medence központi területén az öt-öt kraniológiai variáns eloszlása kétség kívül nem egyenletes, de alig találunk sűrűsödési gócokat. A két nem tekintetében pedig inkább az egyes variánsok eloszlásának különbségeit hangsúlyozhatjuk (XVI. és Az egyes méretek elkülönülését ("-próbával, illetve t-próbával teszteltem. A szignifikáns eltérések az alábbiak. A férfiaknál (XIV. táblázat) a koponyaalap a Dunántúlon és az északi peremvidéken P<l%-os szinten rövidebb, mint azt a további három régióban tapasztalhattam. Az agykoponya szélességénél a délkeleti és a Duna-Tisza közi minta különállása már varianciájukon keresztül is érzékelhető (P<5%). Az átlagot is figyelembe véve az összetartozó északkeleti és Duna-Tisza közi régiótól a további három csoport mindegyike P<l%-os szinten elkülönül. Az északi peremvidék leletanyaga viszont a Dunántúl kivételével minimum P<5%-os szinten minden további mintától különbözik. A járomívszélesség esetében az. északi peremvidék és a Dunántúl leleteinek összefüggése egyértelmű. Mindkét régió minimum P<5%-os szinten eltér a további három csoporttól. A felsőarc magasságánál a varianciából ítélve kimutatható a Duna-Tisza közi és az északi peremvidék mintájának eltérése (P<5%). Az átlagokat tesztelve az is nyilvánvalóvá válik, hogy a Dunántúlról és az északi peremvidékről származó leletek jelentősen (P<1%) különböznek a délkeletiektől és a Duna-Tisza köziektől. A délkeleti és az északkeleti régió leletei pedig P<5%-os szinten eltérők. A délkeleti és a Duna-Tisza közi. valamint a dunántúli és az. északi peremvidékről származó leletek hasonlósága külön-külön szembetűnő. A .szemüreg szélessége esetében a dunántúli mintától az északkeleti régió kivételével minden további csoport minimum P<5% szinten különbözik. Az. orrmagasság tekintetében a dunántúli és az északi peremvidék mintája hasonló. Ezektől minimum P<5%-os szinten tér el a másik három csoport. A nők járomívszélességénél az. alacsony variancia miatt a dunántúli és az északi peremvidék csoportja P<5%-"S mértékben különáll (XV. táblázat). Az. átlagok között jelentős eltérések nincsenek. A felsőarc magassága esetében a varianciák indokolják az északkeleti és a dunántúli csoport összetartozását. Kzek szignifikánsan különböznek a másik három mintától (P<2,5%). Az északkeleti csoporttól az északi kivételével minden további minta minimum P<5%-os szinten különbözik, ha az átlagos értéket is figyelembe vesszük. Hasonló érvényű eltérést tapasztalhatunk a Duna-Tisza közi és az északi minta között is. A szemüreg szélességnél az északi peremvidéket alacsony varianciája jelentősen elhatárolja minden egyes mintától. Az átlagokat is tekintetbe véve megállapítható, hogy a délkeleti csoport csak a Duna-Tisza közitől nem különbözik. Minden további összehasonlításban P<1 %-os szinten elkülönül. Hasonló mértékű a Duna-Tisza közi leletek eltérése a dunántúliaktól és az északi peremvidékről származóktól. 294 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997