A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Természettudomány - Szathmáry László: Honfoglalás kori (X. századi) népességeink regionális diverzitása

Honfoglalás kori (X. századi) népességeink regionális diverzitása XVII. táblázat). Ez arra utalhat, hogy honfoglalás kori népességeink diverzitásának regionális mintázata bonyolultabb annál, minthogy néhány általánosítás révén elemzhető lenne. Különös nehézséget jelent az egyes variánsok nemek közötti párhuzamainak megítélése, amely legfeljebb három variáns tekintetében becsülhető megnyugtató érvénnyel. A férfiak öt variánsát a béta diverzitás becslésének földrajzi keretei között megítélve szembetűnik az első és az ötödik összefüggése, hiszen a Dunántúlon gyakoriak, a Duna-Tisza közén és délkeleten viszont ritkák. A második variáns pedig az északi peremterületen és a Dunántúlon szinte hiányzik. A harmadik az Alföldön, ezen belül pedig a Felső-Tisza vidékén gyakori. A negyedikre inkább a Duna-Tisza közi és az északkeleti elterjedés jellemző. A nőknél az első variáns északkeleten és a Dunántúlon gyakoribb. A másodikra pedig a dunántúli és az északi peremvidéki elterjedés jellemző. A harmadik és a negyedik variáns tekintetében - talán az esetek alacsony száma miatt - nem állapítható meg jellegzetes sűrűsödési terület. Az ötödik főként a Duna-Tisza közén és délkeleten gyakori, bár képviselői minden régióban fellelhetők. A fenti eredmények tekintetében aligha képzelhető el, hogy immigráns honfoglalás kori népességeink a guild-szerveződésnek megfelelően, többféle korábbi adaptációjukhoz hasonló területen települtek meg. Ha voltak is ilyen determinált ambíciók, akkor azok inkább a helyi népesség adaptációs profiljával ötvözve, azt kiegészítve bontakozhattak ki. Kétlem, hogy a jelenleg alkalmazott módszertani keretek között ez határozottan megfogalmazható. A humán adaptációt tekintve pedig azt kell figyelembe vennünk, hogy a kelet-európai nagy dimenziójú síkság adaptációs potenciálja a Kárpát-medence középső területén közvetlen módon soha nem érvényesülhetett. Ezt a területet minden történeti időszakban többféle klimatikus hatás érhette. Ezáltal a florisztikus és faunisztikus diverzitás minden időszakban nagyobb lehetett, mint a Kárpát-medencétől keletre. E terület attól tagoltabb mintázatú. A Kárpát-medencében húzódik az a 19" és 20" közötti meridián, amely a hőmérséklet- és a csapadékeloszlás révén Európát egy atlantikus és egy kontinentális félre osztja. Ma a Dunántúl szubatlantikus, a Tiszántúl pedig kontinentális klímahatás alatt áll. Ennek következtében a Kárpát-medence a közép-európai lomberdő övezet és a szubkontinentális erdős sztyepp zóna határán fekszik. Ez tehát a nagy dimenziók tekintetében körvonalazható adottság. A Kelet-Európára jellemző általános klíma-, talaj- és vegetáció-zonalitás azonban a Kárpátok ívénél megtörik. Ezt az általános zonalitást az egyedi jegyeket hordozó tájak mozaikos egymáshoz illeszkedése, illetve átmeneti területeik váltják fel a Kárpát-medencében. Ezen belül az erdős sztyeppnek számos változata rekonstruálható, amelyeket a geológiai és geomorfológiai sajátosságaik, edafikus tulajdonságaik, mezo-klimatikus viszonyaik alapján lehet jellemezni. Dzsajháni eredetileg arabul írt szöveghagyománya szerint az bizonyosnak tűnik, hogy Árpád népe a honfoglalást megelőzően nagyobb területen élhetett, mint ami a Kárpát-medencében várt rá (GYÖRFFY 1975.). Az élettér szűkülése főként a nagy területigényű adaptációs típusok (mint pl. szezonális szállásváltás) zónáinak összetorlódásához is vezethetett. Minél differenciáltabbnak tételezzük fel az immigránsok adaptációs profilját, annál nehezebben tudunk fogódzó pontot találni összetevőik különálló megtelepülési területére vonatkozóan. A helyi népességek a mozaikosan különböző környezeti feltételekhez mikrorégiónként bizonyára sikeresebben adaptálódhattak. Honfoglalás kori népességeink egyes kraniológiai variánsainak elterjedésében én inkább az egyes földrajzi régiókon belüli és azok közötti mozaikosságot vélem jellegzetesnek. Az Éry által megállapított régiók határait többnyire nem tudom kimutatni, bár egyes tömbök összetettsége kétség kívül emlékeztet eredményeire. Véleményem szerint Árpád népének X. századi letelepülését a helyi népességekkel történt különböző jellegű összefonódások és az életstílus megőrzésének reménye egyaránt befolyásolhatta. Az általam vizsgált (temetkezési) területen mozaikszerűen kissé eltérő környezeti feltételek mellett, a korábbitól kisebb térbeli dimenziók között, a keleti sztyeppeken kialakult hagyományos életstílus megőrzésének feltételrendszere biztosítva lehetett. Az életmód és a népességszerkezet csak a XI. századra változott meg jelentősen. Ennek viszont elsősorban nem ökológiai indítékai voltak. Visszatérve az egyes földrajzi régiók népességének koponya dimenziók által megismerhető diverzitásbeli összefüggéseire, az első (szignifikáns) diszkriminancia függvény (VIII. és XI. táblázat) egyedi értékeinek statisztikus paraméterei alapján (XVIII. táblázat) is alkothatunk átfogó képet. A délkeleti és a Duna-Tisza közi csoport szoros összetartozása mindkét nem esetében egyértelmű. A további három regionális minta kapcsolatai nemenként eltérőek. A férfiaknál ehhez egy távolabbi szinten az északkeleti régió leletei csatlakoznak. Az északi peremvidék és a Dunántúl leleteinek összefüggése hasonló szinten valósul meg. A nőknél az utóbbi három minta szorosabb összefüggést mutat. A csoportképzés szempontjából az északkeleti és a dunántúli régió kraniológiai profiljának összetartozása a meghatározó, amelyhez egy kissé magasabb szinten kapcsolódik az északi peremvidék mintája. Ami tehát a X. századi népességek horizontális (kelet-nyugat irányú) tagozódására vonatkozó korábbi éi-veket illeti, megerősítem azokat: a Duna-Tisza közén és a délkeleti régióban egymással intenzív kapcsolatot tartó népességek élhettek a X. században. A további három régióban ilyen szoros kötődések nem ismerhetők fel. Északkeleten és a Dunántúlon (feltehetően különböző okok miatt) a diverzitás magas. Az északi peremterület népességének viszonylag önálló anatómiai profilja, alacsony diverzitása, mindkét szomszédos terület (Dunántúl, északkeleti régió) adottságaiból merítve formálódhatott jellegzetessé. Összefoglalás E tanulmány a X. századi (magyar honfoglalás kori) népességek diverzitását 174 férfi és 128 női koponya lelet 12 dimenziója alapján elemzi (I. és II. táblázat). A béta diverzitásbecslés szellemében diszkriminancia analízissel elvégzett vizsgálat a Kárpát-medence öt földrajzi régiójára terjedt ki: 1. Északkeleti régió, 2. A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 295