A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Természettudomány - Szathmáry László: Honfoglalás kori (X. századi) népességeink regionális diverzitása

Honfoglalás kori (X. századi) népességeink regionális diverzitása pítható, hogy átlagosan az északkeleti és a dunántúli régióban mutatják mintáink a legnagyobb diverzitást, míg a legegyöntetűbb népesség északon és abban a délkeleti régióban rekonstruálható, ahol a késő avar kori és a honfoglalás kori minták összefüggése a legkifejezettebb, ezáltal a továbbélés leginkább elképzelhető. Az eredmények részletes elemzése egy olyan feltevésre ösztönzött, mely szerint a X. századi népesség főbb diverzitásbeli gradiensei horizontálisak, azaz kelet-nyugat irányúak: északkeleti régió, északi peremvidék, Dunántúl; illetve ettől délre: délkeleti régió, Duna-Tisza köze. Az észak-déli asszociációk másodlagosak lehettek. Ezek között az északkeleti régiónak délkeleti és Duna-Tisza közi kapcsolatai meghatározók lehetnek. A fenti összefüggések természetesen a népmozgások irányára is utalhatnak. Az eredmények késztető ereje miatt más szempontból is meg kell ítélnünk a délkeleti régió viszonylag egyöntetű népességének jelentőségét. A Tiszántúl északi és déli részének eltérő késő avar kori - honfoglalás kori asszociációi ugyanis nem zárják ki azt, hogy Árpád népének migrációja, megtelepülése nem azonos életstílus mellett (vagy nem egy irányból?) eltérő genetikai hatást kiváltva érinthette a Kárpát-medence egyes területeit. Minden esetre figyelmeztető jel lehet a DélTiszántúl és a Duna-Tisza köze népének szoros diverzitásbeli összetartozása, amely csak a Felső-Tisza-vidék felé mutat összefüggést. Nyugatról és északról szinte izolált. Ezt a regionális összetartozást reprezentálja az északi és a dunántúli régióban a férfiak 1. 5., és a nők 2. 3. variánsa, illetve délen a férfiak 4. variánsa (SZATHMÁRY 1996.). A diverzitás regionális becsléséhez további érveket keresve határozzuk meg azokat a koponyadimenziókat, amelyek alapján a fenti régiók népességének elkülöníthetősége leginkább indokolt. Az egyes koponyaméretek diszkriminativitásának megítéléséhez három forrás - a diszkriminancia függvények, a struktúra mátrix és a függvény koefficiensek - ismerete szükséges. Először meg kell határoznunk, hogy az adott méret melyik függvényben súlyozódik (VI. és IX. táblázat), majd e függvény koefficiensét (VII. és X. táblázat) célszerű saját értékével (VIII. és XI. táblázat) súlyozni. Az így kapott érték arra jellemző, hogy az adott dimenzió milyen mértékben vesz részt a különböző részminták elkülönülésében. A XII. táblázatban bemutatott eredmények szerint az elemzéshez használt tizenkét méret a diszkriminativitás szempontjából három csoportra osztható: erősen, közepesen és gyengén diszkrimináló méretek. A férfiaknál az első, a nőknél az utolsó csoport képviselői vannak túlsúlyban. Ez nem meglepő, hiszen a helyesen csoportosított egyedek arányát tekintve a férfiaknál határozottabb az egyes regionális csoportok elkülöníthetősége (v.o.: IV. és V. táblázat). A férfiaknál a koponyaalap hosszúsága (M5) szerint lehet leginkább különbséget tenni az öt régió mintái között. Ide sorolható még három szélességi dimenzió (az agykoponya, a járomív és a szemüreg szélessége M8, M45, M51), valamint két magassági dimenzió (az orrmagasság és a felső arc magasság - M55, M48). A nőknél csak az arc két szélessége (szemüregszélesség, járomívszélesség - M51, M45) és a felsőarc magassága (M48) alapján tehetünk különbséget megbízható módon az öt regionális csoport között. E kérdést korábban ÉRY (1978.) elemezte. Az általa kialakított csoportok csak kisebb eltérések mellett követik a földrajzi régiókat. Nála az északi peremvidék és a Dunántúl leletei metrikus érvek alapján egy összevont mintát képeznek. Későbbi munkájában Éry egy ötödik csoport (VágNyitra térség) elkülönítését is indokolta (ÉRY 1994.). Vizsgálata mindkét alkalommal 12 koponyaméretre és 7 koponyaarányra terjedt ki, amelyek közül változónkénti manuális módszerrel, a két nemet együtt értékelve a következő hat dimenziót találta a regionális elkülönítéshez alkalmasnak: M8, M45, M51, M48, M52, M55. Miután a méretek összefüggésrendszerét nem kutatta, és az egyes csoportok statisztikus paramétereit sem tesztelte, konklúzióinak érvényessége kétséges volt. A jelen vizsgálat eredményeinek ismeretében az becsülhető, hogy mindkét nemben nagy biztonsággal csak három változó alapján differenciálhatunk (M45, M48, M51). A férfiaknál azonban más differenciatív dimenziók is vannak (M5, M8, M55). Az Éiy által hangsúlyosnak vélt agykoponya-szélesség (M8) a nőknél a legutolsó a diszkriminatív rangsorban, és a szemüregmagasság (M52) mindkét nemben csak a gyengén diszkrimináló méretek közé sorolható. Kísérletének értéke az, hogy elsőként hívta fel a figyelmet X. századi oszteológiai adatbázisunk jelentőségére. Arra, hogy ez az adatbázis a regionális összehasonlító vizsgálatok kritériumainak megfelelhet. Az általa alkalmazott módszertani körülmények lehetőségeit kihasználva elsőként tett kísérletet X. századi népességeink regionalizmusának becslésére. A béta diverzitás szemléletének megfelelően jelen tanulmány elsősorban az egyes földrajzi régiók kvantitatív anatómiai profilját elemzi. Meg kell tehát határozni az egyes regionális csoportok jellegzetességeit. Megítélésükhöz összegyűjtöttem azon egyéneket, akik jellegzetesek saját csoportjukra (XIII. táblázat). Gyakoriságukból ítélve a viszonylag nagyobb egyedszámú temetőknél még egy régión belül is inkább a nemek közötti diszharmóniát tekinthetjük jellegzetesnek. Rakamazon (12. lelőhely), Szabolcsban (14. lelőhely), Szabadkígyóson (32. lelőhely), Üllőn (53. lelőhely), Tengelicen (65. lelőhely) inkább a nők jellegzetesek. Tiszavasváriban (22. lelőhely), Szentesen (36. lelőhely), Sárbogárdon (6l. lelőhely) és Kálón (69. lelőhely) viszont a férfiak határozták meg az adott népesség profilját. Egerben (67. lelőhely) és Szobon (71. lelőhely) viszonylag kiegyensúlyozott arányok testesültek meg. Az egyes minták alacsony egyedszáma miatt a fenti észrevételeknek alig van általánosításra alkalmas érvrendszere. Ez az elsődleges indoka annak, hogy honfoglalás kori népességeink diverzitását földrajzi régiók szerint kell megítélnünk. Bár ez az elemzés a variabilitás becslésén (kovariancia mátrixon) alapul, kísérletet végezhetünk az egyes régiók kraniológiai jellegzetességeinek meghatározására is. Ez a kísérlet a diszkriminatív abszolút koponyadimenziók alapján, a rekonstruált méretek felhasznáAJósa András Múzeum Évkönyve 1997 293