A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Természettudomány - Szathmáry László: Honfoglalás kori (X. századi) népességeink regionális diverzitása

Szathmáry László sősorban az ezt megelőzően bemutatott diverzitásbecslési koncepcióra összpontosulhatott. Populációgenetikái szempontból CODY (1986.) átfogó szemlélete szerint a diverzitás három aspektusból elemezhető. Az alfa diverzitás egy adott mintán (közösségen, populáción) belüli változatosságot fejez ki. A béta diverzitás a különböző közösségekből származó minták közötti relációkat öleli fel. A gamma típusú diverzitásmérés pedig allopatrikus természetű, tehát egy geográfiai metszeten keresztül a (szélsőségeket is magába foglaló) teljes variabilitás becslésére is kiterjed. Jelen kísérlet tehát inkább a béta diverzitás szemléletének megfelelő eredmények elérésére törekszik („a" verzió), de igényt tart arra is, hogy az eredményeket a gamma típusú diverzitásmérés („b" verzió) konklúzióival is összevesse (SZATHMÁRY 1996.). Az elemzési módszer megválasztásakor a variabilitás leírására alkalmas paraméter kijelölését és az eredmények viszonylag egyszerű reprodukálhatóságát tűztem ki célul. Ezen feltételeknek a kovariencia mátrixból kiinduló diszkriminancia analízis megfelelt. A vizsgált tizenkét koponyadimenzió (I. táblázat) esetében a hiányzó méreteket DEAR (1959) főkomponens módszerével becsültem. A minimális kritérium egyedenként négy eredeti változó megléte volt. (Az elemzéshez csak a 23 év fölött elhalálozott egyének koponyaleleteit használtam fel.) Ezáltal a férfiaknál 14,7 %, a nőknél pedig 21,5 % volt a becsült alapadatok aránya. A teljes (174 férfi és 128 nő) minta elemzése öt földrajzi régió szerint készült. A konzekvens besorolástól csak az 59. lelőhely esetében tértem el, annak különálló geográfiai helyzete miatt (II. táblázat, 1. kép). Eredmények A két nem régiónkénti átlagos diverzitását a III. táblázat átlós irányú értékei fejezik ki. A két legdiverzebb csoport az északkeleti és a dunántúli. Itt a leletek csak alig több, mint egyharmada jellemző saját régiójára. Délkeleten és az északi peremvidéken ez az érték az 50 %-ot is meghaladja. Ezek a minták tehát a leghomogénebbek. Jelentős arányban (20 % fölött) történt átsorolás öt esetben. A variabilitásban elfoglalt pozíció alapján a dunántúli egyének tekintélyes része az északi peremvidékre, illetve az északkeleti régióra jellemző. Az északi régióhoz az északkeleti csoport számos egyede is átsorolható. A Duna-Tisza köze és a délkeleti régió közötti jelentős mértékű két irányú átsorolás pedig e szomszédos csoportok közös jellemvonásának mértékére hívják fel a figyelmet. A bemutatott konklúziók átlagos, illetve kiemelt értékek alapján születtek. A két nem részletes osztályozási eredményei nem egy esetben különböznek egymástól (IV. és V. táblázat). Kissé szokatlan, hogy a férfiak helyesen csoportosított egyedeinek aránya közel hat százalékkal meghaladja a nőkét. A „szesszilisebb" nőknél ugyanis várhatóan jobban kifejezésre juthat a regionális tagolódás. Egy jelentős immigráció után (pláne, ha annak történeti körülményei nem zavartalanok) azonban elképzelhető, hogy a helyi népességekkel történt együttélés a nemeket egyenlőtlenül érinti, és ezáltal a tagoltság a férfiak esetében valamivel határozottabb. A IV. és V. táblázat kereszt irányú értékei révén arra mutathatunk rá, hogy a nőknél északkeleten kimagasló a diverzitás. A csoporton belüli hasonlóság mindössze 25 %• Sőt, e csoport nagyobb mértékben hasonlít az északi peremvidékhez (29,2 %), mint saját magához. A férfiaknál a Dunántúl vonatkozásában majdnem ugyanez fogalmazható meg (32,5 %, illetve 30 %), bár itt feltűnően magas az északkeleti régióba történő átsorolás aránya (20%). Az északkeleti csoport nőinél a további jelentős mértékű átsorolások meglehetősen egyenletes eloszlásúak. Ezek voltak a legheterogénebb minták. Nézzük most nemenként a leghomogénebbeket, ahol a diverzitás a legkisebb. A legalacsonyabb diverzitást kimagaslóan az északi peremvidék férfiai mutatják (64,7 %), itt kiemelkedő átsorolások nincsenek. Még a délkeleti régió homogenitása is magasabb (53,8 %), mint a nők két legegyöntetűbb csoportjáé (délkelet és Duna-Tisza köze egyaránt 50 %). Az utóbbi két régió szorosnak vélt összefüggését már az átlagos diverzitás megítélésekor értékeltem (III. táblázat). A részletes eredmények mindkét irányú átsorolásban igazolják ezt: 19,2 % illetve 28,0 % a férfiaknál; 27,8 % illetve 27,3 % a nőknél. A fenti két tényezős kapcsolatrendszert a DunaTisza közi és az északkeleti csoport között megvalósult jelentős átsorolási arányok is színezik (16,0 % illetve 10,2 % a férfiaknál; 18,2 % illetve 16,7 % a nőknél). Nagyságrendben csak ezt követi a Tiszántúl északi és déli része közötti hasonlóság. A jelenlegivel párhuzamosan végzett vizsgálataink szerint Árpád népének megtelepedésével leginkább az északkeleti régió kraniológiai képe változott meg (BARABÁSSZATHMÁRY-GUBA-LŐRINCZY 1996.). A késő avar korban a Tiszántúl északi és déli régiójában viszonylag alacsony diverzitású, önálló karakterű népességek rekonstruálhatók. A X. században a Tiszántúl északi részén a diverzitás határozottan megnőtt, míg délen viszonylag alacsony szinten maradt. Ennek eredményeként a késő avar kori és a honfoglalás kori népességek kraniológiai hasonlósága - a Kárpát-medence teljes központi területét tekintve - az északkeleti régióban a legalacsonyabbá, a délkeleti régióban pedig kifejezettebbé vált. A fenti eredmények azt is sugallják, hogy a X. századi népmozgások elsősorban horizontálisak (kelet-nyugat irányúak) lehettek, míg az észak-déli expanzió jelentősége feltehetően másodlagos volt..Jól érzékeltetik ezt a középső régió, a Duna-Tisza közi csoport átsorolási eredményei. Innen az északi peremvidék felé mindkét nemben csak l-l egyén átsorolása volt indokolt (4,0 % a férfiaknál, 4,5 % a nőknél). A Dunántúl felé pedig csak két férfi mutat hasonlóságot (8,0 %). Ugyancsak alátámasztja ezt a meglátást az, hogy a délkeleti régióból az északi peremvidékhez is csak egy-egy egyén átcsoportosítására került sor (3,8 % a férfiaknál 5,6 % a nőknél). E jellegzetes szegregáció jelentőségét az sem szoríthatja háttérbe, hogy az aktuális visszasorolásoknál az esetek átlagos aránya a fentiekhez hasonló mértékű. Ezek közül mindkét nemre vonatkozóan a Dunántúl és az északi peremvidék, valamint a Dunántúl és a délkeleti régió közötti határozott elkülönülést kell elsősorban megemlítenünk. Az eddigi eredmények összefoglalásaként megálla292 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997