A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Balázs Gusztáv: Gyűjtőúton a Hollandiában élő cigányoknál

Balázs Gusztáv blúz ujja éppen elérte a könyököt. A fejkendő hatalmas méretű volt. Cipőben vagy csizmában jártak, olykor harisnyát is lehetett látni. Hajfonataikba hat aranypénzt fontak, ugyanilyen aranypénzekből állt a nyakláncuk. Karjukon arany vagy ezüstkarperec volt a dísz". Az angol kutató a gyerekekről nem sok mindent írt. Éppen csak annyit jegyzett meg, hogy nagyobb részük cipő nélkül futkározott. E csoport 1930-ig végleg kivándorolt az országból. Másik csoport az ursarik, a medvetáncoltatók. Ők nem beszéltek cigányul - legalábbis a róluk készített feljegyzések alapján. Bosznia területén éltek Hollandiába vándorlásuk előtt, s a khalderas cigányok csoportjával egy időben érkeztek ide. A múlt század 70-es éveiben a francia csendőrség a következőket jegyezte föl erről a csoportról: „Mezítlábasok. A férfiak bő nadrágot, fehér inget és piros sapkát viselnek. Kezükben 10-12 cm vastag, hosszú botot hordanak, amit a medvék produkáltatásához használnak. A nők ruházata igen hiányos. Mellük nagyobb része fedetlen, testük többi részét pedig rongyok takarják." (LUCASSEN 1990.85.) Az 1920-as feljegyzések már merőben más képet festenek róluk. „Faluról falura, városról városra vándorolnak 2-3 medve társaságában, melyekkel a közönséget szórakoztatják. A férfiak viselete a kornak megfelelő polgári viselet, a nők nagyobb hányada azonban még most is a tradicionális viseletben jár." (LUCASSEN 1990.88.) Ez a csoport - akárcsak a khalderasok 1930-ig az utolsó szálig kivándorolt. Vándorlásuk iránya Anglia, Amerika és Németország volt. A harmadik csoportba a lovarak sorolhatók. Nyugat felé vándorlásuk a másik két csoporttal azonos időre, 260 a XIX. századra tehető. A náluk előforduló nevek alapján Romániából és Magyarországról indultak útnak. Ez a csoport az, amelyiknek tagjai a legritkábban fordulnak elő a rendőrségi nyilvántartásokban. Ennek magyarázata, hogy többségüknek hivatalos útlevele volt, így a hatóság nem tudott velük mit kezdeni, hiszen útlevelük alapján német, francia, belga, orosz és skandináv lókereskedőknek nézték őket. Fő foglalkozásuk a lókereskedés volt. 20-30 főből álló csoportokban vándoroltak, lakókocsikban laktak. Kinézetre a khalderas cigányokhoz hasonlítottak, főleg a nők bő szoknyáikkal. Végül az utolsó csoport a sintik. Leo Lucassen szerint a XX. század elején sinti néven ismertté vált cigány csoport 1840 körül, de minden valószínűség szerint inkább jóval korábban, elsősorban Németország és Franciaország felől jelent meg Hollandiában. Ezt névadási szokásaikkal lehet bizonyítani. Hogy miért nem tűnt föl korábban ez a csoport a hatóságoknak? Ennek német és francia nevük, foglalkozásuk és szegényebb polgári viseletük lehetett az oka. LIgyanis a százezer főt meghaladó számú idegen között szinte elrejtőzött a zenélésből és cirkuszi mutatványokból élő kis csoport. Nagyon ritka eset volt, hogy sátorban vagy lakókocsiban laktak volna. A feljegyzésekből kiderül, hogy munkájuk miatt általában vendégfogadókban szálltak. A lakókocsikra az 1880-as évektől tértek át. Az a tény, hogy a sintik is cigányok, csak 1905-ben derült ki Dillmann könyve révén (LUCASSEN 1990.91). Ez a könyv a rendőrségi jegyzőkönyvek alapján készült el, s főleg a nevek használatát vizsgálta. Kutatásai alapján a szerző megállapítja, hogy az a csoport, amelynek tagjai zenészekként, komédiásokként, bűvészekként, akrobatákként, hasbeszélőkként váltak ismertté, nem mások, mint cigányok, csak eddig a fent említett okok miatt nem került napvilágra e tény. E rövid történeti áttekintés után térjünk át a hollandiai cigányok mai helyzetére. Ma Hollandiában háromezer cigány él, akik két cigány csoporthoz tartoznak: a sintikhez és az ún. rom. cigányokhoz. A sinti csoport öt családból tevődik össze, s létszámuk eléri a kétezer-háromszáz főt. A már említett foglalkozásuk következtében náluk már korábban elindult egy lassú asszimilálódási folyamat, amely az utóbbi években (az idősebb generáció kihalása következtében) szemmel láthatóan felgyorsult. A fiatal nemzedék már nem akarja a sintik tradicionális életmódját folytatni, azonban egyelőre rhég őrzik zártságukat és kultúrájukat (cigány nyelv, zene és szokások). Egykori viseletüket már a múlt században elhagyták, akárcsak eredeti tánc- és énekkultúrájukat. Ma már szégyenlik, amikor a rom cigányok táncolnak, elmennek onnan. Zenéjük a cigány dzsessz. Ez keverék zene: egy kicsit flamenco, egy kicsit dzsessz. Ez a folklórjuk - mint állítják magukról. Bálványozzák Djangó Rhenhardot, aki iskolát teremtett ebből a stílusból. E zenei anyaguk és stílusuk nemzedékről nemzedékre öröklődik. Kiváló zenészeik vannak. Az egyik leghíresebb csoportjuk a Rosenberg Trió. Szokásaik - amelyeket még sikerült megtartaniuk, illetve átörökíteniük az idősebbektől - hasonlóak más cigány csoportok szokásaihoz. Azonban e szokásokA Jósa András Múzeum Évkönyve 1997