A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Balázs Gusztáv: Gyűjtőúton a Hollandiában élő cigányoknál

Gyújtőúton a Hollandiában élő cigányoknál Balázs Gusztáv 1993-ban hat hónapot töltöttem Hollandiában kutatómunkával. Célom és feladatom volt az ott élő cigányok néprajzi értékeinek kutatása és összehasonlítása a magyarországi cigányokéival. Hogy miért éppen Hollandiára esett a választásom? Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy az utóbbi években gyakran megfordultam Hollandiában és azt tapasztaltam, hogy az ott élő cigányokkal szembeni diszkrimináció éppen annyi, mint akármelyik más kisebbségben lévő nációval szemben. Sem több, sem kevesebb. Munkám első időszakát levéltári, könyvtári munkával töltöttem (melyben nagy segítségemre volt Elsa Grolle, holland származású néptánc tanár), s közben kapcsolatot kerestem a cigányokkal, a cigányszervezetek vezetőivel, így - a többi között - a kulturális minisztérium cigány ügyekkel foglalkozó munkatársával, Pieter Hovens úrral. Pieter Hovens urat kiváló szakembernek ismertem meg, aki gondosan figyelemmel kíséri az ott élő cigányok helyzetét és mindent megtesz annak érdekében, hogy kisebb-nagyobb problémáikra megoldást találjon vagy találjanak. Azonban a cigányok véleménye szerint „ő is csak egy a nemcigányok közül". Rövid történeti áttekintés a hollandiai cigányokról Hollandiában 1420-ban jelentek meg először a cigányok. Őket „heideneknek" (pogányoknak) vagy egyiptomiaknak nevezték (DIRKS 1850.121.). A kezdeti időszakban itt is - mint Európa más országaiban - nagy vendégszeretettel fogadták őket, ami a Zsigmond királytól kapott menlevelüknek volt köszönhető. Több, mint valószínű, hogy V. Márton pápától is kaphattak hasonló tartalmú levelet (LUCASSEN 1990.22.). A vendégszeretet azonban nem sokáig tartott, mert a Német Birodalom hatására az 1500-as évek elejétől a hatóságok magatartása kezdett megváltozni. Ettől az időtől kezdve egészen az 1750-es évekig - más nyugat-európai országokhoz hasonlóan - itt is üldözték őket. A „vogelvrij" (szabad madár) elv alapján büntetés nélkül megölhetők voltak (LUCASSEN 1990.23.). Ezen elv következtében az ország a XVII. század végére végképp megszabadult a „heidenektől" s az általuk okozott problémáktól (LUCASSEN 1990.34.). Legalábbis a holland hatóság ezt gondolta. A XIX. század közepére (1868-ban) azonban újra megjelentek az országban, vagyis a cigányok vándorlásának második nagy hulláma ekkor érte el Hollandiát. Üstfoldozó khalderas cigányok csoportja lépte át Almelónál a határt. Az 1879-ig érkezők az OsztrákMagyar Monarchia területéről származtak (LUCASSEN 1990.64.), majd 1879 után tűntek föl a német, francia, olasz, spanyol, orosz, skandináv és belga területről idevándoroló cigányok, akik már ottani születésűek és nevűek voltak. A Hollandia területére vándorlás oka 1868-tól kezdve - mert már ebben az évben felmerült a különböző khalderas cigány csoportoknál ez a kérdés - az Amerikába vándorlás - mint végcél volt. A kivándorlási hullám tetőfoka az 1895-1914 közötti időszakra tehető (LUCASSEN 1990.67.). Életmódjuk a századforduló körül Mint már a fentiekben is említettem, 1879 után tömegesen vándoroltak a cigányok Hollandiába. A szakirodalom különböző cigány csoportokat regisztrált (khalderas, ursari, lovára, sinti), akik közül főként a khalderas cigányokat emelik ki. A khalderasokat munkájuk után mindenütt megbecsülték. Sátrakban laktak, amelyet munkaterületként is használtak. A csoport tagjai meglepetéssel tapasztalták, hogy a ,nemcigányok' nagy érdeklődést tanúsítanak életformájuk, zenéjük, táncaik iránt. Ezt az érdeklődést kihasználva néhány élelmesebb cigány család újsághirdetésekkel hívta meg az érdeklődőket lakóhelyük (sátraik) megtekintésére. A „szabadtéri múzeum" megtekintése közben a zenés és táncos szórakoztatás mellett nyárson sült disznóhússal kínálták meg az odalátogatókat. Ezért persze belépti díjat kértek, 20 centet (LUCASSEN 1990.77.). DE HONGAARSCHE EN 1ТАШАЖНЕ REIZIGERS met hunne vrouwen en kinderen en 19 paarden, die als niet onbemiddelde KETELLAPPEBS het terrain op de Turfmarkt hebben ingenomen, ziin van af heden dagelijks in bun kamp te bezichtigen. Zondag van 4 tot 7 uur des a von de. De о vorige dagen van 9 uur 's morgens tot 8 uur 's avonds zal er in het kamp telkens MUZIEK zijn en zullen daar nu en dan Hongaarsche en Italiaanschc VOLKS DANS EH door de mannen en vrouwen worden uitgevoerd, du mannen met züveren en gouden sporen, terwijl tevens zullen te zien zijn de zilveren bekers van uitnemende bewerking en de zilveren stok, die 2 Kg. weegt, beide van den chef, met de zijden en gouden tapijten. Des Zondags wordt een varken in zijn geheel op het vuur geroosterd. Van elk bezoeker wordt een entree van niet meer dan 20 ct. gevraagd. Het gezelschap zal zieh morgen (Zondag) te 10£ urc in groot tenue naar de Eoomsch Katholieke Kerk op de Ossenmarkt begeven. Viseletük - egy angol kutató 191 l-es feljegyzése szerint - nem sokat vagy talán semmit sem változott egy 1868-ban Dortrechtben készített fotón láthatóhoz képest (LUCASSEN 1990.70.). „A férfiak ruházata egyenruhának tűnik. Piros vagy világoskék, bő ujjú inget viseltek. Fekete vagy sötétkék mellényüket és köpenyüket geometrikus minták díszítették. (Ez magyar viseletre vall.) Rajtuk az ezüstgombok két sorban helyezkedtek el, s néha tojás nagyságúak voltak. Nadrágjuk oldalán zöld és piros csík futott hosszában, ami a magyar nemzetiséget akarta mutatni. Fejükön másoktól levetett ósdi filckalapot hordtak. Ingük ugyanolyan rossz minőségű anyagból készült, mint amiből a nők szoknyáját varrták. Hosszú alsónadrágjuk fehér vászon. Sokan közülük több aranygyűrűt is hordtak. Főemberüknek ezüstveretes bot dukált. A nők világos, tarka szoknyát viseltek több rétegben. A felsőszoknya alapszíne általában a piros és a sárga volt. A A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 259