A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)
Néprajz - Ratkó Lujza: Jeles napok és dramatikus hagyományok egy nyírségi faluban
Ratkó Lujza felismerjék őket. Utólag persze sokszor kiderült, hogy kit rejtett a jelmez, de ott a helyszínen nemigen jöttek rá erre. Gyakran játszották az igen népszerű halottas játékot. Általában a csomózón kívüli cselédfiúk kezdeményezték. Egy legény ráfeküdt a dohányhordó soroglyáva, letakarták egy lepedővel vagy egy ágyterítővel néha a halott fehér köntöst is vett magára -, és négy legény bevitte a csomózóba, ahogy a koporsót szokás. Végigvitték a terem közepén, majd letették egy asztalra. Utánuk jött a pap fekete ruhában, vállán „egy régi veres ágyterítővel", fején hegyes sipkával, amire egy papírból kivágott kis keresztet erősítettek. Előfordult az is, hogy fehér kombinét és egy fehér női alsószoknyát vett fel, fejrevaló kendőt kötött a nyakába. Gyakran csak egy rossz ujjas vagy kabát, egy ócska sipka volt az öltözéke, de ha nem volt idő az öltözködésre, akkor egyszerűen egy pokrócot kanyarított a nyaka köré. Csutka ízekből, kóréból készült keresztjével adta az áldást, de oda is sózott vele egyet-egyet annak, aki túl közel merészkedett hozzá. Füstölőjecsnhajbó\ vagy dohánycsomóból volt, de akadt olyan pap is, aki a halottat vasalóba tett erős paprikával füstölte meg, aminek maró füstje mindenkit megköhögtetett. A pap néha könyvvel a kezében mondta a búcsúztatót: elbúcsúztatta a halottat családjától, sőt az egész csomózótól. A római katolikus papokat utánzó beszédével mindenkit megnevettetett. A legények, férfiak, gyakran a huncutabb asszonyok is siratták a halottat, körülállva jajgattak: Jaj, egyen meg a fene, hogy ez törjön meg ama törjön!" „Csak sírtak, sírtak, sírtak, hogy jaj, ki dugja be, ahun csepeg-csorog?! Mer ha vót egy háztetőfedő, oszt az meghalt, és a felesége ügyi hát siratta: 'Jaj, jaj, jaj, édes férjem, hát mosmán ki dugja ott, ahun csepeg-csorog? Jaj, jaj, Jóskapista, ki dugja ott, ahun csepeg-csorog? Jaj jaj jaj jaj, mindene megmeredt, csak a töke lágymeleg! Tököd a padkán, magad a lócánl' Hát mikor milyet mondtunk, csúfosabbnál csúfosabbakat, illetleneket! Hát oszt milyenek vótak a népek? Egyik ezt gondolta, a másik azt, oszt kacagták!" Néha a halott bekormozta a siratókat. A játék vége általában az lett, hogy leöntötték a halottat egy kupa vízzel, mire az nagy nevetés közepette felugrott. Megtörtént az is, hogy kezénél fogva rántották fel, vagy egyszerűen felült magától. „Ott osztán a népek megijedtek ügyi: 'Jaj, hát feltámadott a hótt!'" Egy ilyen játék félóráig, háromnegyed óráig is eltartott, addig állt a munka. Különösen a hét vége felé voltak már nagyon álmosak, fáradtak a csomózó munkások, ilyenkor rájuk fért egy hosszabb pihenés. A csomózót 1945-ben, az egyéni dohánytermesztésre való áttéréskor lebontották, s így megszűnt a közös csomózás teremtette sokféle szórakozási lehetőség, játék is. Fonóka, dörzsölő A másik két munkaalkalom, ahol meghatározott szerepe, funkciója volt a játéknak, a fonóka és a dörzsölő volt. Afonókdt minden este más háznál tartották, rendszerint hat-tíz lány gyűlt össze egy helyen fonni. A dörzsölőbe tíz-tizenöt lányt hívtak össze, akik a tornác 1 Nem a mai értelemben vett csókvó] van itt szó, hanem arcra (esetleg sx s A ránc alá egyhuzamban végigjátszott, szünettől szünetig muzsikált cs; kerítésébe vagy kecskelábakra fektetett létrába kapaszkodva mezítlábasán a talpukkal dörzsölték, puhították a kendercsomókat. Ahol a lányok összejöttek, oda mindig beállítottak a fiúk is, és megjelenésükkel élénkebbé, vidámabbá tették a munkát: megindult az évődés, közös nótázás, játék. A párválasztó jellegű játékok kiváló lehetőséget teremtettek a fiatalok számára az egymás közti vonzalmak kifejezésére. E játékok keretében például megengedett volt a más körülmények között egyébként tiltott csókváltás: 4 mind a fonókában, mind a dörzsölőben a szeretők közti évődés egyik formája volt, hogy a fiúk a sokszor „még akarásbul is" elejtett orsót vagy a láb alól kicsúszott kendercsomót igyekeztek elkapni, és csak csókért adták vissza a lányoknak. Sok fiú „elkapta, hogyha nem csúszott ki is!" A munka befejeztével a háziak rendszerint egy kis fánkkal, bélessel vendégelték meg a fiatalokat, akik evés után a hangulattól függően vagy táncra perdültek ének-, esetleg citeraszóra, vagy játszottak. A kútba estén kívül igen népszerű párválasztó jellegű játék volt a tetszik a szomszéd. A résztvevők körbeültek, a középen álló bíró pedig megkérdezte valakitől: „Tetszik a szomszéd?" Az ránézett a mellette ülőre, és válaszolt: „Tetszik a brantnakl" Erre a bíró odahúzott neki egy párat a kezében levő, keményre összetekert törülközővel, majd megkérdezte: „Honnan tetszik?" Az illető megmondta, hogy honnan, majd a választott személlyel megpuszilták egymást, és egymás mellé ültek. Ezt a játékot tengeri morzsoláskov is játszották. Maskurázás A játék, a szórakozás egyik igen gyakori és népszerű formája volt a maskurázás. A jelmezbe öltözésié a fentebb már említett alkalmakon kívül több más lehetőség is kínálkozott. Igen gyakran mentek például disznótoros házakhoz maskarák, mivel ilyen módon hívatlanként is részesülhettek a finomságokból. Rendszerint a rokoni és baráti körből öltöztek fel néhányan: rongyos ruhát vettek föl, bekormozták magukat, vagy harisnyát húztak a fejükre, hogy ne ismerjék meg őket, és mikor a háznál már jó volt a hangulat, kihallatszott a nótázás, akkor bementek. „Elkezdtek bohóckodni, osztán kaptak hurkát, kolbászt meg kóstolót, meg inni valamit." Előfordult kecskemaskura is disznótorban. Alakítóját letakarták egy pokróccal, fejéhez egy fából készült szarvat erősítettek, úgy ment be a házba. Előre hajolva döfködött a szarvával, „ugrált meg ropogtatta a káposztalevelet". A maskurázás nagy divat volt a lakodalmakban is, „Nem is múlott el egy lakadalom abba az időbe maskura nélkül!" Egyszerre hat-nyolc legény, főként a lakodalomba meghívott lányok szeretői öltöztek fel maskurának. Leggyakrabban vénasszonynak, állapotos nőnek, cigányasszonynak, kéményseprőnek maszkírozták magukat. Ritkábban asszonyok, lányok is részt vettek a maskurázásban: férfiruhát húztak magukra, „férfiasságukat" olykor még egy nadrágjuk elejéhez kötözött sárgarépa is jelezte. Darutalut, taluseprüt tűztek a kalapjuk mellé, bekormozták az arcukat, vagy harisnyát húztak a fejükre, hogy fel ne ismerjék őket. Rendszerint vacsora után állítottak be a lakodalmas házhoz, és a vőfélytől, házigazdától kértek egy vagy két nótáV Megtáncoltatták a szeretőjüket, az ismerős k)vÁ)AÚox\.piisziíó\. írdászenét hívják egy nótónak. 254 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997