A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: Kosárfonás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Bodnár Zsuzsanna 4. kép Tisztítás vagy kinyesés Abb. 4 Säubern oder Ausschneiden fül másik végén ismét a szeges alá bújtatják a vesszőt. Ha elég hosszú, akkor még egyszer rácsavarják a fülpálcára. A fűzfakosarak értékesítése A Szabolcs-Szatmár-beregi falvak életében a kosárfonásnak igen jelentős szerepe volt, csaknem az egész falu tudott kosarat fonni. Л parasztgazdaságokban előállított vesszőkosarak nagyrészt az önellátást szolgálták, de sokan eladásra is készítettek. Szatmárban még a 24 hold földdel rendelkező gazdagparaszt is maga készítette el a kosarakat. Ha nem foglalkozott a mesterséggel, akkor a faluban élő szegényparaszttal vagy cigányemberrel készíttette el. A kész kosárért annyi búzát adtak, amennyi abba belefért. A szegényparasztok ott, ahol bőven volt vessző, a felesleges terméket eladták vagy elcserélték terményre. Az értékesítés mindig a legközelebbi piacon történt, hetipiacokon, vásárokon. Vásárosnamény, Nagykálló, Fehérgyarmat, Mátészalka, Tokaj és Nyíregyháza voltak a legnagyobb felvevőhelyek. A kosárfonás másik társadalmi rétegét a cigányság alkotta. Náluk is nemzedékről-nemzedékre hagyományozódott a mesterség. Beregben eladásra csak cigányemberek fontak. Voltak, illetve vannak (Beregdaróc) olyan cigánydinasztiák, akik kizárólag ezzel foglalkoztak, illetve foglalkoznak. A cigányasszonyok házról-házra járva házaltak, így adták el a termékeiket, amiért élelmet, bort, szalonnát kaptak. A cigány kosárfonók jellegzetessége, hogy csak meghatározott típusú (tyúkültető, krumplis stb.) kosarakat készítettek és általában nem megrendelésre dolgoztak. A cigány kosárfonók minden piacon ott voltak (távoli piacokra is eljártak) és ma is sok helyen találkozhatunk velük. A beregi, szatmári területeken búcsú nem volt, így ilyen módon kosarakat sem árusíthattak. 5. kép búi készítése Abb. 5 Henkelfertigung A Nyírségben a máriapócsi búcsún gyermek karon kiskosarakat árultak, de ezeket az árusok felvásárolták a készítőktől. Ezek többnyire festett, színes kiskosarak voltak. Megrendelésre készítették a hegyaljai falvak lakosainak a puttonyos kosarakat. Ezért nem pénzt, hanem bort, pálinkát, szőlőt, aszalt szilvát kaptak. A mesterség tanulása A kosárfonás régi múltra tekint vissza, nemzedékről nemzedékre hagyományozódott. A kosárfonó dinasztiák tagjai még ma is nagy szakértelemmel dolgoznak. Sajnos ma már egyre kevesebben értenek hozzá, az úgyeskezű érdeklődő fiatalokat kosárfonó tanfolyamokon tanítják a mesterfogásokra. A kosárfonók saját ötletük szerint dolgoztak, egyéni ízlésük, elképzelésük is megnyilvánult termékeikben. A cigányoknál is hagyományozódott a kosárfonás. A Beregben Gelénesen, Tarpán, Gergelyiugornyán kosárfonó dinasztiák éltek, illetve élnek ma is. A fonás technikai fejlesztéséhez hozzájárult az is, hogy Munkács börtönében ügyeskezű cigányok újabb kosárfonásmódokkal, készítési formákkal ismerkedtek meg, amit saját ízlésük szerint továbbfejlesztettek és továbbadtak. Szatmárban nagy kosárfonó dinasztiák voltak Beregdarócon. A Nyírségben Szabolcs, Balsa, Timár voltak a leghíresebb kosárfonó falvak, ezek termékei a megye határokon is túljutottak (BODNÁR 1984. 120.). A timári kosárfonók sokféle és szépen megformált, szállításra és terménytárolásra egyaránt alkalmas vesszőkosarakat készítettek. A kosárfonás fellendítésében, továbbfejlesztésében fontos szerepe volt az 1950-es években megalakult Kosárfonó Háziipari Szövetkezetnek. Ezek a hagyó6. kép Káváskosár (Sóstói Múzeumfalu, Ltsz. nélkül) Abb. 6 Reifkorb (Museumsdorf Sóstó, ohne Inv.Nr.) 230 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997