A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: Kosárfonás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A következő művelet a kiválogatás volt. Az egyenlő hosszúságú, vastagságú vesszőket külön szedték, volt amit ruháskosárnak használtak fel. A leghosszabb és a vastagabb vesszőket fülezésnél használták. Vesszőfestésre ritkán került sor, főleg ünnepi kosarakat fontak belőle. Festéket a boltban vettek, nagy cseréptálba öntötték, s a vesszőket markonként végighúzták benne. Amikor megfestették a vesszőt, száradni hagyták mindaddig, míg tökéletesen bele nem száradt a vesszőbe a festék. Ha jól beleszáradt, akkor ismét beáztatták, hogy jobban hajoljon, s ne törjön. A kosárfonásnál használt eszközök a következők: - Ár vagy szarkáló: fémből készült, nyéllel ellátott árakat ismerünk. Lehetnek hosszúak, rövidek, egyenes vagy hajlított hegyben végződőek. Használatuk célja többféle: anyagrögzítés, lyukasztás. - Vonókés: fémből készült, két végén nyéllel ellátott, jól élezett kés. Vesszők forgácsolására használják, különösen botvesszőknél alkalmazzák. - Metszőolló: a kész munkadarabból kiálló vesszők elmetszésére, tisztítására használják. A vesszők darabolását is ezzel végzik. - Kacorkés: görbekés, nyele csontból vagy fából készül. Vesszővágásra, vesszők elmetszésére használják. - Verővas: vasból készült, egyik végén bunkó. Ütögető mozdulattal a vesszőfonatok egymáshoz rögzítésére, sűrítésére használják. A vesszőből készített tárgyak sajátos helyet foglaltak el a paraszti háztartásban. Ezeket a darabokat megyénk egész területén, minden háztartásban, gazdaságban meg lehetett találni, mint a hétköznapok nélkülözhetetlen tárgyait, de kevés volt közülük a kimondottan ünnepi, reprezentációs darab. A földműves parasztember a gazdasági munka elvégzésén kívül gazdasági célokat szolgáló vesszőmunkák készítésével foglalkozott, főleg a téli időszakban. A munkafogásokat a családban vagy közeli rokontól vagy szomszédtól sajátították el. Nem készített mindenki egyformán szép, tartós munkát, de úgy tartották, hogy saját szükségletükre megfelel. Az igényesebb megmunkálású, díszesebb darabok elkészítését azonban már az ún. paraszti specialistákra bízták. Ezek a rájuk bízott munkát valamilyen előre megbeszélt ellenszolgáltatás fejében végezték el. A fűzvessző felhasználása igen sokrétű volt, itt csak felsorolásszerűen foglalkozhatom vele, mivel a vesszőmunkák közül csak a kosárfonás feldolgozását tűztem ki a feladatomnak. Fűzvesszőből készült a gúzs, kötél, kasornya, ökörszájkosár, a halászszerszámok közül a tapogató, a varsa, ezenkívül a gyermekjátékok sorozata. Igen fontos alapanyag volt a népi építkezésnél is, ebből készült a sövénykerítés. A lakóházak hagyományos faltípusa a sövényfal. Ma már sövényből csak istálló, tyúkól, disznóól, tengerigóré épül. Igen fontos vesszőmunka a kocsikas. Megyénkben voltak olyan falvak, ahol csak kaskötéssel foglalkoztak, pl. Tiszavasvári, Ladány, Szatmár; ezek a kaskötő falvak ellátták az egész megyét. Mivel a kas más technikával készült mint a kosár, ezért ez a téma külön tanulmányt igényelne. Voltak olyan falvak a Tisza mentén, melynek lakói saját használatukon túl eladásra is rendszeresen készítettek vesszőből tárgyakat. Oly mértékben, hogy idővel egy-egy típusú tárgy készítésére specializálódtak, amelyekről híresek lettek. Kosarairól volt híres Tiszavasvári, Tiszadada, Szabolcs, Balsa, Timár (fehérvesszővel is dolgozott). E falvak vesszőmunkája igen régi múltra tekint vissza. Öregek emlékezete szerint mindig foglalkoztak ezzel a kismesterséggel. Valószínű azonban, hogy a fokozott specializálódás a múlt századi nagy vízrendezések után következett be, amikor egyrészt a felszárított területeken megcsappant a vesszőtermelés és az ottani lakosok máshol készített vesszőtárgyakra is rászorultak, ill. a vízmenti lakosokat a - halászhelyek csökkenése, valamint földjeik szétválasztása és azok egy részének elvesztése miatt - bekövetkezett szegénység arra ösztökélte, hogy az adódó háziipar révén pótolják szükségleteiket. A kosár készítésének menete Káváskosár: a fenekes kosár helyett a századfordulóig szolgált. Különböző méretekben és formákban minden célra ezt használták. Váza vastagabb fűz, bordái szintén vastagabb fűzágból hasított lapok vagy fűzágak. A fonószálak ennél vékonyabb fűzvesszők. A káva meghajlításával kezdődik a munka. Az összeillesztett két végét vékony vesszővel sűrűn betekerik. Keresztben egy madzaggal átkötik a kávát, hogy az ellentétes irányban feszülő bordák ne nyomják szét. Megfelelő hosszúságú, vékony ágból készül a borda. A vessző vékonyabb végével kezdenek, vastag véggel toldanak és a vékony véget befejezéskor a már kész fonatba dugják (NAGY-VIDÁK 1978.48.). A két borda egymástól való távolsága egy kézfejnyi kell, hogy legyen. Vigyázni kell a bordák ívére és magasságára, mivel a kosár formáját ezek határozzák meg. Amikor már 6 borda a helyén van, egyszálas fonással egy borda előtt, egy mögött kezdenek fonni. Két oldalt a káván mindig visszafordulnak. Két-három sor után a középső bordát is behelyezik a meglévő fonatba dugva. A bordák számát szaporítani lehet a meglévő fonatba dugott új szálakkal, mindkét oldalon egyenlő arányban. Egyszálas fonással tovább fonnak, míg a közepe össze nem ér (NAGY-VIDÁK 1978. 49.). Ezt a típusú kosarat még ma is használják krumpliskosárnak, tojásoskosárnak. A megye múzeumaiban már csak pár darab ilyen kosár van, mivel a vessző megszáradt, széttöredezett. A káváskosarak különböző méretben készültek, ezért a méret nevet adott: kétvékás, vékás, félvékás kas. Fenekes szegett kosár: német és cseh területről, valamint a városon terjedő ipari kosárfonásból került a paraszti kosárfonók termékei közé s így parasztságunk használatába QUHÁSZ 1991.467.). Elterjedése a századfordulóra tehető. Különböző méretű és formájú változatai vannak. Funkció szerint két fajtáját különböztetik meg: gazdasági- és kézikosarakat. Ennek a kosárfajtának a készítésénél előfordult, hogy kaspadot használtak: erre egy szeggel gyengén felerő228 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997