A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Páll István: A nyíri Mezőség néprajzi kutatása

A nyíri Mezőség néprajzi kutatása került tehát Tiszadob pecsétjére 3 kalász ábrája alá egy sárgadinnye rajza is!) Ennek részben ellentmond Fényes Elek azon megjegyzése, hogy „gyümölcs dolgában a' Mezőség tetemes szükséget érez", de ez már inkább a XIX. század első felének állapotára utal. Ugyanő a szőlőskertekről azt írja, hogy „mind a' Nyírségen, mind a Mezőségen csaknem minden helységnél találtatnak, de ezek közönséges gyenge bort teremnek." (FÉNYES 1836-40.IV/212.) 185l-es munkájában külön is említi a szentmihályi és budi szőlőművelést (FÉNYES 1851.1/189., IV/111.). Néprajzi tanulmányok a mezőségi földműveléssel alig foglalkoznak. Két kisebb gyűjtés található a Jósa András Múzeum Adattárában a tiszalöki aratásról és ugyanazon település csicsókatermeléséről (BODNÁR 196 l/a.). Népi építészet A nyíri Mezőség népi építkezése az egyik legbővebben feldolgozott néprajzi téma. Erdész Sándor máiemlített munkáján kívül Kálnay László és Nyárády Mihály összefoglaló tanulmányának a táj népi építészetével foglalkozó részei részletes ismertetéssel szolgálnak (ERDÉSZ 1982., KÁLNAY 1900., NYÁRÁDY 1939.). Ujabban az egész XIX. század közepi Szabolcs megye népi építkezését taglaló kötetében e cikk szerzője a mezőségi településekről is sok adatot közöl (PÁLL 1987.), Balogh László rövid összefoglalásában pedig Bűdszentmihály hagyományos építkezéséről olvashatunk (BALOGH 1993.). Az épületek tárgyalása előtt azonban a nyíri Mezőség településrendszeréről kell szólnom. A Mezőség falvainak többsége - a hajdúvárosokhoz hasonlóan kétbeltelkes település volt (BALOGH 1975.), vagyis a lakóházak a faluközpontban rendszertelenül és körülkerítetlenül épültek, amiket védőén fogott körül a veteményes- és ólaskertek övezete. Az ólaskerteknek az állattartásnál volt fontos szerepük, ahogy korábban már utaltam rá. A XIX-XX. századra ezek a kertek is beépültek, mégpedig azzal arányban, ahogyan a nagyállattartás is háttérbe szorult a földműveléssel szemben. Levéltári adatok szerint Szentmihályon már 1843ban álltak lakóházak is a kénben, tehát a két övezet (lakó-, illetve gazdasági) közötti különbségek ekkor már eltűnőben voltak. Budi adatok ugyanezen időszakban arról tudósítanak, hogy a kertbéli istállókon kívül már az udvarokon is szép számmal találtak ilyen épületeket (PÁLL 1987.51-53.). Az építmények közül elsősorban a lakóházzal foglalkozott a szakirodalom. A Mezőség területéről már az Árpád-korban épült lakóházakról is vannak adataink [lásd Méri István Tiszalök-rázompusztai ásatásait (MÉRI 1952.)], a néprajzi kutatás pedig a múlt század második felében kezdett részletesebben foglalkozni velük. Jankó János már említett helyszíni kutatásai során részletesen megvizsgálta a Nyírséget is (nem különítve el a nyíri Mezőséget!), és Anarcs mellett a legtipikusabb „nyírségi" házat Bűdszentmihályon lelte fel! Olyannyira általánosnak és a tájra jellemzőnek találta, hogy az Ezredéves Kiállítás néprajzi falujában a bűdszentmihályi mintára épült lakóház képviselte a Nyírség népi építkezését. Bár megállapítása tájilag nem volt helytálló, mégis sokat köszönhetünk sok részletre kiterjedő, alapos felmérési adatainak (JANKÓ 1898.). A mezőségi lakóházak az alföldi háztípushoz tartoznak, alaprajzukat tekintve szoba-konyha-kamra beosztásúak. „Tornácok itt jobban előfordulnak, mint más tájaknál" - írja Nyárády (NYÁRÁDY 1939.210.). Kálnay szerint „A tornácz fedett, a pitar előtt kezdődve húzódik hátrafelé." (KÁLNAY 1900. 173.) A házfalak anyagát vizsgálva az tűnik elénk, hogy azt az eddigi kutatás igen sematikusan kezelte. A fő megállapítása általában az volt, hogy az árvízjárta, vizesebb területeken az „ősi" sövényfalak, a magasabban fekvő részeken a földfalak voltak az általánosabbak; az árvízmentesítések után a sövényfal háttérbe szorult. Nyárády részben szakított ezzel az érveléssel, s kijelentette, hogy szerinte a Nyírségen és a Rétközben a földből épült lakóházak megelőzték a sövényfalas lakóházakat, de a Mezőségen továbbra is ez utóbbit tartotta a legősibb faltípusnak (NYÁRÁDY 1939.202.). A vályogfalak megjelenését elég késői időpontra, a múlt század negyedik negyedére tette, s az - szerinte - akkor is csak a módosabbak építőanyaga volt (NYÁRÁDY 1939.210.). Megállapításának igencsak ellentmond egy 1843-as összeírás, amely szerint Bűd 188 lakóháza közül 169 (89,9 %) vályogfalú volt, sövényfalas („patits") csupán 12 (6,4 %) (PÁLL 1987.12.). Ugyanekkor nagy számban készítettek ólakat, disznóólakat is vályogból, ami azt bizonyítja, hogy a vályogfal még csak nem is ekkor kezdett elterjedni, hanem már jóval korábban, s néhány helyen a múlt század közepére majdnem kizárólagossá vált. Ennek nem mond ellent Kálnaynak a századfordulós állapotokat tükröző megállapítása sem, mely szerint a Mezőségen „általános a vertfal, a vályog, több az utóbbi." (KÁLNAY 1900.173.) A tetőfedésnél a helyben talált fedőanyag, a nád használata szinte teljesen kiszorított más anyagokat. Az előbbi összeírásnál maradva: Bűdön 1843-ban a 188 lakóházból 187-et nád borított (PÁLL 1987.31.)! Fényes Elek 1851-ben külön kiemelte néhány mezőségi település (Dob, Szentmihály és Bűd) nagymérvű nádtermését. Az utóbbi helységnél azt írta, hogy „az itt lévő posványos erekben 100,000 kéve nádat vághat évenkint" (FÉNYES 1851.1/189, 268, IV/111); ebből nem csak saját használatra, hanem eladásra is jutott. Kálnaynak az egész Mezőségre vonatkozó megállapítása szerint a századfordulón a fedőanyag a gyékény és a nád volt (KÁLNAY 1900.173.). Nyárády summázása ennek ellentmond: a múlt század negyedik negyedében kezdődő "füves" időszakban a Mezőségen „a fedeleket egyre inkább zsúpból készítették: éspedig csicska vagy kicskakötésseír (NYÁRÁDY 1939.211.). A cserép az I. világháború körül kezdett elterjedni. A tetőformákra általában az eresztett vég volt jellemző (ERDÉSZ 1982.131.). A lakóházak külső megjelenésére (Bűdöt kivéve) a díszítetlenség volt jellemző. Jankó említett tanulmányának illusztrációján látható, hogy a díszesen kiképzett oromdeszkák nem helyi, hanem anarcsi mintára készültek (erre egyébként utal is a szerző!). A díszítés inkább a belső berendezésben mutatkozott, bár - mint Nyárády Mihály írja: „A bútordarabok a nyíriekhez hasonlítottak. Köztük azonban már cifrábbak is akadtak. Egyik csupán a vasalására, másik a festésére is." (NYÁRÁDY 1939.210.) Jankó így írja le a szentmihályi parasztház belsejét: „A tiszta szoba berendezése párhuzamos rendszerű; az utca felőli két sarokban egyegy ágy, ezek közt egy díván, előtte asztal székekkel látható; az egyik ágy végében sublót, a másikéban láda van; a belső sarkot a nagy boglyakemencze foglalja el. A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 219