A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Páll István: A nyíri Mezőség néprajzi kutatása

A nyíri Mezőség néprajzi kutatása niumi kiállítás előtanulmányainak készítése idején megfordult Bűdszentmihályon, és végzett a népi építészetrevonatkozó kutatásokat (JANKÓ 1898.861-865.). Több kitűnő dolgozatot írt a hajdúnánási gimnázium pályázatára 1940-ben egy bűdszentmihályi gimnazista, Szabó Gábor. A dolgozatok a Jósa András Múzeum Néprajzi Adattárában tanulmányozhatók; adataikat a jelen dolgozatban is több helyen felhasználtam. A tulajdonképpeni módszeres néprajzi kutatás megindítása Gombás András nevéhez fűződik, aki a Jósa András Múzeum évkönyveiben az 1960-as években több tanulmányt publikált (ezekről részletesebben az egyes témák tárgyalásánál szólok). Összefoglaló - sok néprajzi adatot tartalmazó - posztumusz kötete „Büdszentmihály története" címmel 1978-ban jelent meg a „Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban" című sorozatban. Gyűjtőmunkája eredményeként 1963-ban nyílt meg Tiszavasváriban a Vasvári Pál Múzeum, melynek nyugdíjba vonulásáig maradt igazgatója. Dolgozataiért, gyűjtéseiért a Magyar Néprajzi Társaságtól 1967ben Sebestyén Gyula Emlékérmet, 1968-ban a Szabolcs-Szatmár Megyei Múzeumok Igazgatóságától Kiss Lajos Emlékérmet kapott. Múzeumszervező és gyűjtőmunkáját Hunyadi József folytatta, aki az 1941-ben Bűdszentmihállyal egyesített Tiszabűd sok néprajzi adatot közlő monográfiáját publikálta 1980-ban a fenti sorozatban (HUNYADI 1980.). Legutóbb Balogh László foglalta össze kis füzetben a legfontosabb ismereteket Tiszavasvári földrajzáról és néprajzáról (BALOGH 1993.). A nyíri Mezőség többi községének néprajzával eddig igen kevés dolgozat foglalkozott, csupán a tiszadobi és a tiszalöki folklórból jelentek meg rövidebb adatközlések és egy mesekötet. Tiszalök néprajzi monográfiájának összeállítását egy önkéntes néprajzi gyűjtő, Bodnár Bálint vállalta magára, de tragikus halála megakadályozta nagyszabású terveinek megvalósításában, így is sok kéziratos dolgozata került a Jósa András Múzeum adattárába, s ezekre majd a megfelelő témák tárgyalásakor hivatkozom. E dolgozat rövid summázata kíván lenni a nyíri Mezőség területén folyt eddigi néprajzi kutatásoknak. Űj feltáró munkára nem törekedtem, így azoknál a témaköröknél, amelyekről eddig nem vagy csak alig készültek dolgozatok, munkám szükségszerűen hiányos. Ez utóbbi azonban arra is szolgál, hogy kutatási irányt mutasson, a jövő - remélhetően - intenzívebb feltárómunkáját serkentse. Tárgyi néprajz Gyűjtögetés A nyíri Mezőség területén élt népesség életmódját - hasonlóan más területekéhez - elsősorban a természeti környezet határozta meg. Különösen érvényes ez arra a tevékenységre, melynek során a lakosság a természetben található különféle javakat összegyűjti. A Mezőség peremén futó Tisza mentén folyt nagyobb arányú gyűjtögetés, hiszen a folyó szabályozása és a belvizek lecsapolása előtt a falvak határának jó részét nagy kiterjedésű vadvizek, nádasok, füzesek foglalták el. A holtágakban (morotvákban) sok vadmadár, hal, csík, rák tanyázott. Gazdagon termett a súlyom is. A réteken, legelőkön sok növény termett, ezeket étkezésre, gyógyításra használták. Tavasszal a szikes területeken kamilla virágzott. A gyűjtögető tevékenység a gyűjthető javak e széles skálája ellenére sem volt jelentős, csupán a gyermekek és a legszegényebbek életében játszott fontosabb szerepet. Egyes időszakokban (amilyen pl. az 1863-as nagy ínség is volt) ha előtérbe került is, idővel háttérbe szorult. A néprajzi irodalom területünkön eddig csupán egyetlen község, Tiszadob gyűjtögető életmódjával foglalkozott részletesebben (BENCSIK 1973.111.). Halászat A népi halászat kutatását - annak ellenére, hogy a Tisza és a belvizek halászata elég jelentős volt - szintén adósságaink közé sorolhatjuk. A Nyárády Mihály által 1951-ben végzett tiszanagyfalui kutatások eredményeként több mint 70 fotó és közel 40 tárgy került a Jósa András Múzeum gyűjteményébe, de ezek feldolgozása nem történt meg. Ecsedi István és Sztripszky Hiador munkái a Közép-Tiszán és a „morotvákban" folytatott halászatról beszámolnak ugyan, de nem térnek ki a terület halászatára (ECSEDI 1934., SZTRIPSZKY 1904.). Ecsedi említett tanulmányában csupán egy szigony rajzát közli Tiszadobról. A halászat pedig jelentős helyet foglalt el a mezőségi emberek életében, hiszen több község XVIII. századi pecsétjében is szerepel hal ábrája (Tiszadob 1712-es, Tiszalök 1794-es, Tiszaeszlár évszám nélküli pecsétnyomói). Állattartás A teriüetállattartása sok rokon vonást mutat a szomszédos Hortobágyéval, különösen ha a szilajtartást vizsgáljuk. „A Nyírség-perem és a nyíri Mezőség kertes települései (Tiszanagyfalu, Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszadada, Tiszadob, a mai Tiszavasvári szentmihályi része stb.) egy sajátos, elsősorban a nagyállattartáson alapuló gazdálkodás kifejezői." (FRISNYÁK 1978.103.) A XVIII. századi állattartás két alapformája közül (szilajtartás, illetve kezes tartás) az első volt nagyobb jelentőségű. A mezőségi községek közül Tiszaeszlár és Tiszalök határában erdélyi örmény sőrésgazdák béreltek legelőket vásárra szánt marháik hizlalása céljából; a XVIII. század második felében erdélyi juhászok juhaikkal rendszeresen lejártak teleltetni a Tisza menti pusztákra (BALOGH 1961.91-92.). Emellett azonban jelentős volt a mezőségi gazdák saját állatállománya is. A rendelkezésünkre álló legkorábbi - 1556-os - dézsmajegyzék a juhállomány nagyságát érzékelteti. E szerint a 7 településen az 57 dézsmafizető 411 dézsmabárányt adott be. Az egész juhállomány 8.319 darabot tett ki. A dézsmafizetők névsorának vizsgálatából az derül ki, hogy a báránydézsmát fizetőknek majdnem a fele kizárólag juhtartásból élt (BALOGH 1960/b.l63165.). Egy XVIII. század végi (1796-os) pásztorösszeírásból megtudjuk, hogy ugyanezen községek 56 juhnyájjal rendelkeztek (a legtöbbel, 12-vel Eszlár) (BALOGH 1959.304.). A XIX. század első felében Fényes Elek hívta fel a figyelmet arra, hogy a Mezőségen „A szélesen kiterjedő rétek igen zsíros és tápláló szénát teremnek, mellynél fogva a szarvasmarha és juhtenyésztés felette virágzó." (FÉNYES 1839.IV. k.) Külön kiemelte Szentmihályt és Esziárt, mint ahol „sok nemesített juh tenyésztetik" (FÉNYES 1851.1/309., IV/ 111.). De egy másik községben (Tiszadobon) is jelenA Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 217