A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Páll István: A nyíri Mezőség néprajzi kutatása

Páll István számíthatott Szentmihály is, melyről Gombás András kutatásai alapján tudjuk, hogy soha nem tartozott a török hódoltsági területekhez, sőt mint az Erdélyi Fejedelemség része, előnyös helyzetbe is került: 1625ben a megfogyatkozott lakosság pótlására Lónyay Zsigmond hajdúkat telepített be a községbe, akiket több kiváltság fejében fegyveres szolgálatra is kötelezett (GOMBÁS 1978.15-17.). Ugyancsak szerzett hajdúkiváltságokat három másik mezőségi település, Lök, Dada és Dob is. Kiváltságaikat a megye nemessége részéről az 1659-es petneházi megyegyűlésen érte a legnagyobb támadás, de azok gyakorlati eltörlésére, illetve felszámolására csak a Rákóczi szabadságharc bukása után került sor (DANKÓ 1957.5, SZENDREY 1971.46.). A török idők és a kuruc harcok - bár sok szenvedést okoztak a terület népességének - Szentmihályt és környékét mégsem pusztították el teljesen. Sok-sok „futás" (az ellenség előli szökések) után mindig visszatértek a falvak lakói, hogy újra birtokba vegyék megmaradt vagy feldúlt javaikat, sőt Szentmihály Várad eleste és Bihar megye török által való elfoglalása után onnan menekült hajdú, illetve jobbágynépességgel még szaporodott is (GOMBÁS 1978.24-41.). Nem véletlen, hogy a környéken a legnagyobb lakossággal bíró Szentmihály vált a terület központjává, hiszen fekvése is erre predesztinálta: a településen haladt keresztül az észak-déli irányú Tokaj-Polgár és TokajHajdúnánás, illetve a nyugat-keleti irányú TiszadobNagykálló útvonal. A Rákóczi szabadságharc sem okozott itt nagy vérveszteséget, hiszen a puskaporgyártáshoz nélkülözhetetlen salétromtermelés miatt Szentmihály hadköteleseinek családos fele mentesült a katonai szolgálat alól (GOMBÁS 1978.47.). (Az itteni salétromfőzés jelentőségére utal, hogy még 1845-ben is tartott fenn Szentmihályon salétromfőző karámot a „Debretzenyi Tktes Salétrom Főzés Directoriuma.") (PÁLL 1987.114.) Ám a salétromfőzés nemcsak Szentmihályon, hanem - Tiszanagyfalut kivéve - majdnem minden mezőségi községben általános volt (NYÁRÁDY 1960.185.), így az itteni népesség nagy része átvészelte a harcokat és azok elülte után visszatérhetett lakóhelyére. Nagyobb mérvű lakosságelvándorlásra csak a szabadságharcot követően, a hajdúkiváltságok eltörlése után került sor (DANKÓ 1958.6.). A fentiek miatt a Mezőségre nem történtek olyan jelentős betelepítések a XVIII. század folyamán, mint a megye egyéb, harcoktól jobban sújtott területeire. Egyedül Bűd vált teljesen lakatlanná a XVII. század második felében, és - mint Rákóczi-birtokot - elkobozták. A puszta Bűdöt a szentmihályiak bérelték a kamarától egészen annak 1729-ben történt újratelepítéséig, amikor is Beregszász környékéről görög katolikus vallású magyarok költöztek be (HLINYADI 1980.47-50.). Balogh István úgy tudja, hogy az Ung és Zemplén megyei betelepülők görög katolikus vallású „kárpátorosz" nemzetiségűek voltak, míg a szomszédos Taktaközből áttelepültek református magyarok. Az viszont tény, hogy a valláskülönbség ezután éles határt vont a református Szentmihály és a görög katolikus Bűd lakosai közé: ez a különbség a keveredést szinte kizárta. Tiszadob is pusztán állt néhány évtizedig a XVII. század végén, azonban a szomszédos településen meghúzódott lakóit nyilvántartották, az elköltözött családok egy része később visszatelepült a faluba (BALOGH 1960/a.85.). A XVIII. századi telepítések, a belső migráció, az aránylag konszolidáltabb viszonyok hatására a nyíri Mezőség hét községének lélekszáma a XIX. század 30as éveiben már meghaladta a 18 ezer főt. Fényes Elek adatai szerint a legnépesebb helység Szentmihály volt 5.013 lakossal, utána Tiszalök következett 4.372-vel. Dada, Dob és Eszlár 2.000 körüli lakosságú volt, míg Bűdön 1.388-an laktak. Nagyfalu volt a legkisebb, ahol még az ezret sem érte el a lakosságszám (FÉNYES 1851.). A XIX. század közepén több fontos esemény történt, amely a Mezőség népének életét is döntően befolyásolta. A legnagyobb horderejű a - Széchenyi által kezdeményezett - Tisza-szabályozás megindítása volt, amely éppen területünkön, Tiszadob határában kezdődött 1846-ban; ugyanakkor kezdték építeni Dobnál a folyó bal partjának árterületeit védő gátrendszert is (GOMBÁS 1978.79.). A nagy munka - amely a szabadságharc miatt csak 1852-ben fejeződött be - lehetőséget teremtett arra, hogy az addig évente elöntött mintegy 60 négyzetmérföldnyi területet művelés alá vegyék. Ezzel megindult egy olyan folyamat is, amely teljesen átalakította az addig nagyrészt nagyállattartásra berendezkedett gazdálkodást, s ennek eredményeképpen hatással volt a faluszerkezet alakulására (ólaskertek beépülése) stb. is. Másik fontos esemény az 1848/49-es szagbadságharc és annak bukása. Az 1848-as törvények hatására - illetve azok felemás teljesítése miatt - Szentmihályon az allodiális telkeket használók (mivel az úrbérbe nem iktatták be őket, s emiatt nem szűntek meg szolgálataik) 1850-ben fellázadtak; a lázadást csak a császári katonaság közbelépése tudta felszámolni (GOMBÁS 1967/a.). Még egy országos figyelmet kiváltó esemény történt a XIX. század utolsó harmadában a Mezőségen, ami Tiszaeszlárt tette híressé (vagy inkább hírhedtté): ez az 1883-as tiszaeszlári per volt. Az 1880-as népszámlálás végre pontos adatokat szolgáltatott a terület lakosságáról. Ezek szerint a nyíri Mezőség lakosságának száma meghaladta a húszezret (20.564 fő). Az 1900-as adatok a népesség foglalkozását is részletesen megadták: e szerint a 24.864 fő közül 19.379 élt mezőgazdaságból, az összlakosság 77,9 %-a (ez az arány 1910-re 73,5 %-ra csökkent). Iparból és kereskedelemből 1900-ban 11,1 %, 1910-ben pedig 10,8 % élt. (Magyar Stat. Közi. 2. k. 1904. és 48. k. 1913.) A táj néprajzi leírása A néprajzi kutatás a nyíri Mezőséggel, mint külön tájegységgel - ahogy azt a bevezetőben már láttuk alig foglalkozott. Erdész Sándor 1982-ben megjelent dolgozata az első munka, amely a Mezőséget, mint komplex egységet vizsgálja néprajzi szempontok alapján (ERDÉSZ 1982.). A tájhoz tartozó települések néprajzi kutatását nem lehet befejezettnek tekinteni, bár eddig elég nagy számban készültek kisebb-nagyobb dolgozatok, ám ezek csupán egy-egy nagyobb témakör részleteinek kidolgozására vállalkoztak. A legtöbb dolgozat - központi szerepe és nagysága miatt - Tiszavasvárival foglalkozott. Jankó János már a mille216 A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997