A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Páll István: A nyíri Mezőség néprajzi kutatása

A nyíri Mezőség néprajzi kutatása Páll István A táj körülhatárolása A néprajzi tájak és csoportok kutatása során - úgy tűnik - eleddig kimaradt a felsorolásból a nyíri Mezőség. „A magyar nép táji-történeti tagolódása" c. kötet szócikkei között három más Mezőség is található (KÓSA-FILEP 1975.), de ezt nem említi, pedig a szakirodalomban már korábban is szerepelt ezen a néven a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északnyugati csücske. Igaz, hogy főként a helyi kiadványokban olvashattunk róla mint önálló tájról, az országos szakirodalomban eddig nem volt eredménye az elkülönítési törekvésnek. Jelen dolgozat arra tesz kísérletet, hogy megpróbálja összefoglalni azokat a kutatási eredményeket, melyek révén földrajzos és néprajzos kutatók munkájuk során e kistájnak a környezetétől elütő jellegzetességeit, illetve azonosságait kimutatták. A néprajzkutatók közül Nyárády Mihályé az érdem, hogy felkutatta és közzétette a Mezőségre vonatkozó adatokat (NYÁRÁDY 1939.200-201.). E szerint a Mezőség neve a XVIII. században egy királyi dézsmajegyzékben bukkant fel először, mint a Nyírséggel egyenrangú tájnév. A XIX. század első felében nagy munkájában Fényes Elek is hasonló értelemben használta ezt az elnevezést (FÉNYES 1836-1840.). Szabolcs megye három nagy földrajzi tájáról (Rétköz, Nyírség, Mezőség) írt Nyárády Mihály a fentebb említett munkájában, de itt már a néprajzi sajátosságokat külön is kiemelte. Balogh István Szabolcs-Szatmár településeit és népi építkezését taglaló munkájában - bizonyára a hasonló nevű tájaktól való megkülönböztetés céljából - a „nyíri" jelzőt ragasztotta a Mezőség elé (BALOGH 1975.107.). A nyíri Mezőség körülhatárolása nem egységes, a hozzátartozó települések számának megítélésében a különböző tanulmányok eltérő álláspontot vallanak. „A tájak - vidékek között nem is lehet éles határvonalat húzni. Közöttük keskenyebb vagy szélesebb átmeneti övezetek vannak. A falvak egyik jelenségcsoport révén az egyik tájhoz, a másik jelenségcsoport révén a másik tájhoz tartozhatnak" - írja Gunda Béla (GUNDA 1984.38.). A Borovszky Samu szerkesztette vármegyei monográfiában Kálnay László írt tanulmányt „Szabolcs vármegye népe" címmel, s az ebben foglaltak tökéletesen igazolják a fenti megállapítást. Kálnay ezt a területet az Alsó-Tisza mente névvel jelölte. „Ez a vidék - írja - a Tisza innenső partján, Tisza-Eszlárnál kezdődik s magába foglalja az innenső parton: Tisza-Lököt, TiszaBüdöt, Szent-Mihályt, Tisza-Dadát, Tisza-Dobot és Polgárt, a túlsó parton pedig az úgynevezett Taktaközt, mely Tisza-Ladánytói lefelé Tardost, Csobajt, Bájt, TaktaKenézt és Prügyöt foglalja magában... Néprajzi különbözőség tekintetében ez a terület ismét három részre oszlik. Az egyik: Polgár maga, a másik: a tiszáninneni többi községek, a harmadik: a Taktaköz." (KÁLNAY 1900.171.) Dienes István az általa szerkesztett megyei monográfiában az 1939-es állapotnak megfelelően „a nagyobbik részről" Mezőségnek nevezte a Tisza két partja mentén elhelyezkedő, a régi Szabolcs megyéhez tartozó taktaközi és mezőségi településeket és még további községeket is idesorolt (Tiszaladányt, Balsát, Gávát, Rakamazt, Szabolcsot, Tiszanagyfalut, Vencsellőt és Timárt) (DIENES 1939.108.). A kortárs néprajzkutatók közül Balogh István és Erdész Sándor táj-körülhatárolása nagyrészt fedi a Kálnay László által az Alsó-Tiszamente „tiszáninneni többi községe" pont alá sorolt településeket, de az még kiegészül Tiszanagyfaluval is (BALOGH 1975., ERDÉSZ 1982.111.). Az általuk nyíri Mezőségnek tekintett községek [Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszanagyfalu és Tiszavasvári (a régi Tiszabűd és Szentmihály)] tartoznak a földrajzosok által hasonló névvel jelölt területhez is. A továbbiakban én is ezt a területet értem a nyíri Mezőség alatt, hiszen - mint arra Kálnay jó érzékkel rámutatott - Polgár néprajzi tekintetben emezekétől eltérő vonásokat (palóc területről betelepítettlakosság, római katolikus vallás) mutat, a Taktaköz pedig már a nevében is különálló kistájként jelenik meg, s inkább Dél-Borsoddal hozható kapcsolatba. Dienes István felosztása inkább adminisztratív, közigazgatási elveket követ, mint néprajziakat. A táj földrajzi leírását Borsy Zoltán munkájából ismerjük (BORSY 1975.32-35.). E szerint a nyíri Mezőség a Nyírségtől nyugatra eső terület, mely a Hajdúhát északi területére, illetve a Tisza mente egy kisebb szakaszára terjed ki. Felszíne viszonylag kis területe ellenére változatos: megtalálható itt az új pleisztocén végén kialakult lösztakaró éppúgy, mint a Tiszadada és Tiszadob között húzódó homokbuckák sora; a Tisza eróziós munkája Tiszavasvári környékén a holocén folyamán szikeseket is létrehozott, a mélyebben fekvő részeken pedig sötét agyagot rakott le. A táj éghajlata minden tekintetben átmeneti, lényegesen több itt a csapadék, mint a tőle délnyugatra fekvő területeken. A táj vízrajzát a terület peremén futó Tisza határozza meg, rajta kívül más természetes vízfolyás nincs. Állóvizei közül néhány morotva-tó érdemel említést. A nyíri Mezőség vázlatos története A nyíri Mezőségen fekvő községek története nem egységes. A középkor folyamán több birtokos osztozott a területen, akikről első adataink a XIII. századból származnak. Ezek szerint Bűd, Dada és a puszta Nagyfalu a Gutkeled nemzetség birtokaként szerepel. Az először a XIV. században említett Dob is az ő tulajdonukat képezte. A XIV. században Bűdöt a Balogsemjén nemzetség szerezte meg, ekkor már ők birtokolták Lököt és Esziárt is, míg Dadát a debreceni Dózsák szerezték meg. Szentmihály neve elég későn, csak a XV. században bukkan fel mint Báthori-birtok (MEZŐNÉMETH 1972.). A török hódoltság szintén eltérő módon érintette a területet [melynek lakosságát Balogh István egy 1556os dézsmajegyzék alapján 1240 főre becsülte (BALOGH 1960/b.l50.)]. „A Nyírség és a nyíri Mezőség vonalától nyugatra... a középkori sűrű faluhálózat a XVI-XVII. században elpusztult, lakóik legfeljebb 6-8 jelentékenyebb helyen vészelték át a háborúk viszontagságait." (BALOGH 1975107.) E jelentős helyek közé A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 215