A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 33-35. - 1990-1992 (Nyíregyháza, 1993)
Dám László: Földbe mélyített lakóépítmények az Alföld népi építészetében (lektorálta: Cseri Miklós)
földkunyhók A Gqx//a&ó7'', hasogatott fából, gömbfából, ritkábban faragott fából, deszkából, vagy sövényfallal épültek. Gyakran szerepel építőanyagként a „Varga /önkifejezés, amely lehántott kérgű cserfát jelöl. Hasonló a hegyes, azaz kúpos kunyhók építőanyaga is, amelyek közül néhány téli szállásul is szolgálhatott, hiszen kéménnyel is rendelkezet (jegyes kunyhó kéménye varga fából"). A Debrecen környéki erdők tanyáin a földházak jelentősége nem csökkent a XK. század második és a XX. század első felében sem. A város ugyanis az erdőirtáshoz, fakitermeléshez és erdőtelepítéshez a Debrecen környéki falvak nincstelen parasztságából munkásokat toborzott, akiket vákáncsosóknak neveztek. Munkájukért bért nem kaptak, de megengedték nekik, hogy az irtásokon lakóházat és melléképületeket emeljenek, és az újratelepített erdőrészeken a facsemeték közét növénytermesztéssel hasznosítsák. Korlátozott számban engedélyezték az állattartást is, ami leginkább baromfitartást jelentett. Mivel azonban egy-egy újratelepített terület csak 2-3 évig volt művelhető, s ezt követően új irtásokra kellett települniük, építményeik is egyszerű szerkezetűek, primitívek, ideiglenesek voltak. Egy-egy ilyen vákáncsos tanyán a lakóháztól kezdve az összes melléképületekig mindent a föld alá építettek, hiszen ez volt a legegyszerűbb, a legkevesebb beruházást igénylő építkezési forma (BALOGH 1936. 155-156., MIKLÓS 1974. 237-270.). Hasonló folyamat játszódott le a hajdúvárosok szőlőskertjeinek benépesülése során is. Mivel ezekben a városokban a szőlőföld kivételével csak a törzsökös lakosság vásárolhatott szántóföldet, a városokba betelepült, de az ősi kiváltságokkal nem rendelkező lakosság kisebb szőlőföldet vásárolt, amelyre primitív lakóépületeket, a legtöbbször földházakat emeltek (DÁM 1972. 14-20.). A földbe mélyített lakóépítmények berendezésére erősen rányomta bélyegét azok használatának ideiglenes jellege és lakóinak szociális helyzete. A legegyszerűbb berendezéssel természetesen a pásztorok, csőszök, kubikusok kunyhói rendelkeztek. Ugyanakkor ezek az építmények őrizték meg több esetben a bútorok legarchaikusabb — földből, sárból készült — formáit is. A sárréti pásztorok földbe mélyített kúpos kunyhóinak gödrét pl. úgy képezték ki, hogy a kunyhó gödörfalán körben alacsony, de széles földpadkát képeztek ki, amelyet náddal, majd juhbőrrel, bundával borítottak, s ezen aludtak. A tetőkunyhók esetében az építmény hosszanti, középső szakaszának lemélyítésével képezték ki az ülésre és alvásra szolgáló földpadkákat. Az ülő- és munkagödrök alkalmazása általános volt az Árpád-kori földházakban is (CSILLÉRY 1970. 59-84.). Valamivel fejlettebb volt a berendezése az ideiglenesen lakott, de nemcsak férfiaknak, hanem azok családjának is menedéket adó földkunyhóknak. A csányi dinnyekertészek kunyhóiban pl. az ágyak és a ruha, valamint az élelmiszer tárolására szolgáló ládák a kunyhó két hosszanti oldala mellett helyezkedtek el, a bejárattal szemközti rövid homlokzatra csak az asztal kerül (vö. 3. kép). A földkunyhó földre támaszkodó nyeregteteje és a gödör széle közötti keskeny földpadkarész különböző használati eszközök és háztartási eszközök tárolására szolgált éppen úgy, mint a kunyhó vályogból készült hom148
