A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)
Istvánovits Eszter–Kulcsár Valéria: Pajzsos temetkezések a Dunától keletre eső kárpát-medencei Barbaricumban
II. sz.: Keres 1894-ben feltárt kamrasír (SZOKOLSZKIJ 1955.19.). III.sz.: Kercs-Ovoscsnaja ulica, 1954-ben feltárt kamrasírban a II. sz. végétől folyamatosan kimutatható több generáció (BLAVATSZKIJ 1960.189-192.), Tanaisz „Z" helyiség pincéje (ARSZENJEVA-SELOV 1975.38-39.), „KZS" helyiség és „KE" helyiség (ARSZENJEVA-NAUMENKO 1987. 78-79.). IV. sz.: Belenykoje 6. sír (GUDKOVA 1987.59.), Ozernoje III. 2. sír (LOBODA 1977.245-247.). A példák számát tovább lehetne szaporítani, azonban a felsoroltak alapján is látható a pajzsok folyamatos használata és sírba tételének szokása. A Dunától keletre fekvő kárpát-medencei Barbaricumban a IV. sz. végén - V. sz. elején megjelentek a fémszerelékes pajzsok a sírban 20 . E leletegyüttesek közös vonása, hogy valamennyi pontosan regisztrált esetben (11 sír) csontváz mellett került elő a védőfegyverre utaló szerelék 21 . A kései csoport temetkezéseiben a pajzs leggyakoribb kisérőlelete a lándzsa (15 lelőhely 18 sírja közül 10-ben fordult elő), s igen gyakori a kard is (7 eset). Ezek a számok különösen akkor tűnnek magasnak, ha figyelembe vesszük a leletek gyakran véletlenszerű (nem ásatásból) előkerülését, s a nagymérvű rablottságot. Az előkerült umbókat két nagy csoportra különíthetjük el a kései időszakban. Az egyik formailag jól körülhatárolható, ún. „kúpos" típus (II. tábla). A másik csoportot a Kárpát-medencében egyedi formai megoldású példányok jelentik. Kúpos pajzsdudorok A típus jellemzője, hogy a perem viszonylag széles, a karima feletti tagolt (hengeres vagy csonkakúp alakú) nyakrészen jellegzetes - gyakran gerezdéit díszü - kúpos palást ül (II. tábla). A kúpos pajzsdudorokat igen lényeges kronológiai indikátorként tartja számon a kutatás (SCSUKIN 1979.19., TEJRAL 1985.321., TEJRAL 1988.227., 230.). A kannelúrás és díszítetlen példányok egykorúságához ma már kétség sem férhet olyan leletegyüttesek alapján, mint pl. Tiszakarád vagy Tiszavalk, ahol együtt került elő a két variáns. A korábbi - a monzai diptichon ábrázolásán alapuló - keltezést (Uo.) a kárpát-medencei leletek (Üjhartyán, Tiszadob, Tiszakarád, Tiszavalk) is alátámasztják. E szerint ezek többsége a IV. sz. legvégén került sírba, bár olykor későbbi együttesekben is előfordulhat (Baltikum, Kaukázus) 22 . Nem foglalkozunk itt az ártándi temető és a hajdúszoboszlói sír anyagával, mivel azok publikálatlanok, valamint a csökmői, a galgahévízi, az érkörtvélyesi/curtuius,eni, jászberényi, nagykamarási, Szabolcs megyei és a szolnoki darabokkal, mivel ezek datálása kérdéses vagy bizonytalan. Kivétel valószínűleg a horgosi sír. Itt az umbón és a kiséröleleteken egyaránt égésre utaló nyomokat figyeltünk meg. A leletegyüttes összetétele és a pajzsdudor típusa külön vizsgálatot igényel. Abbáziában, az ún. cebeldai kultúra területén, a IV. és VII. század közöttre datált apszil régészeti anyagban 26 pajzsos sírt tártak fel. Közöttük előfordulnak a mi kúpos pajzsaink72
