A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Wolf Mária: Előzetes jelentés a borsodi földvár ásatásáról (1987–1990)

számban kerültek elő a településről, és mint láttunk, innen jutottak a sánc második építési periódusába is. Az előkerült darabok többsége finom anyagú jói kidolgozott, kisméretű edény töredéke, van azonban néhány vaskosabb, feltehetőleg nagyobb edényhez tartozó töredék is. Fület csak az ép edényen tudtunk megfigyelni. Ez az edénytípus meglehetősen kevés lelőhelyről ismert, eredete körül viták folynak. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a Kárpát-medencében a magyarsággal jelent meg és eredete a magyarság őshazája felé mutat. A hazai anyagban igen ritkán előforduló edénytípus a virágcseréphez hasonlóan kiszélesedő szájú csésze, amelyből a két ép példányon kívül (24. kép 2-3.) igen sok töredéket találtunk mind a várbelsőben (III. tábla 3., V. tábla 4.), mind a sáncépítést megelőző településrészleten (I. tábla 2-3.). Mint említettük, ennek az edénytípusnak igen közeli párhuzamai vannak a szaltovói edényművességben. A szaltovói edényművességben vannak párhuzamai a másodlagos égés következtében erősen deformálódott tálunknak (24. kép 1.) (MAGOMEDOV 1990.277.), valamint a hazai anyagban idáig ismeretlen formájú és díszítésű nagyméretű edényünknek is (26. kép). Az edény formáját tekintve az ott igen gyakori pithosok tökéletes analógiát szolgáltatnak (MAGEDOV 1990.286., KRASIL'NIKOV 1990.239.), díszítéséhez hasonlót azonban egyelőre nem találtunk. Minden bizonnyal hasonló méretű és formájú edény lehetett a kőépületből előkerült különleges díszítésű töredék (V. tábla 1.). A kőépületben találtuk meg a szaltovói edénymüvesség jellegzetes edényének töredékét is, egy fényezett felületű, besimított díszü darabot (V. tábla 2.). Végezetül meg kell említenünk még az 5. kemence bontásából előkerült virág alakú fenékbélyeget(V. tábla 3.), amelynek a párhuzamai ismételten a szaltovó-majáki kultúra területére vezetnek bennünket (BARANOV 1990.26., 37., KRASIL'NIKOV 1990.213.). A településen feltárt kermáiaanyag egységes, egy korszakot képvisel. Többségük az általánosan elterjedt formákhoz és díszítési módhoz tartozik, így a keltezése meglehetősen nehézkes. Az imént felsorolt különleges darabok némiképp megkönnyítik helyzetünket. Mivel ezeknek az edényeknek a közvetlen párhuzamai a magyarság őshazájának területéről származnak, valószínűleg a honfoglaló magyarság egy csoportja hozta őket magával és telepedett meg velük a borsodi földvár területén. Termesztésen e dolgozatnak nem lehet témája, hogy részletesen feldolgozza az előkerült nagy mennyiségű kerámiaanyagot, úgy véljük azonban, hogy e ritka darabok segítségével a későbbiek során finomíthatjuk a honfoglalás és kora Árpád-kori kerámia tipológiánkat. További vizsgálódást igényel az is, hogy miért olyan ritkák ezek az edénytípusok a hazai leletanyagban, együttes előfordulásuk jelent-e valamit, hiányuk vagy meglétük visszavezethető-e időbeli, etnikai vagy más különbözőségekre. A település X. század eleji keltezésének nem mondanak ellent a kerámiaanyaghoz képest elenyésző számban előkerült fémleletek sem. Az ékszerek egyszerűek, bronzból készültek, esetleg ónozottak, összetételükben egy köznépi temető leletanyagához hasonlítanak. A sima, kerek átmetszetű, elkeskenyedő végű bronz huzalkarperecek (II. tábla 2., VI. tábla 5.) a X. század második negyedétől általánosan elterjedtek (SZABÓ 1978. 65-66.), de megtaláljuk őket a kenézlői temető 31., 34., 428