A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)
Hajdú Zsigmond: Elvi megjegyzések a régészeti kultúrák etnikai interpretációjának kérdéséhez
A „régészeti kutúra" terminus azt a képlékenységet és sajátosan építkező rendszerező elvet jelenti, amely a régészeti jelenségeket adott állapotukban történelemmé írhatja 31 . (Nagyobb területet átfogó sajátos „kultúrjelenségek" egybefogása, azok kisebb belső csoportokra tagolása, majd idő- és térbeli vetületben mozgásba hozása: ez képezi azt a folyamatot, amely a régészeti módszerben a „történetírást" jelenti. 32 ) Ezért a régészeti módszertanban a „kultúra-csoport-fázis-horizont" szakterminusok egy szigorúan egymáshoz igazított rendszerben mozoghatnak. Különkülön, elkülönítve egymástól nincs értelme használni ezeket, mert nincs immanens jelentésmagjuk ebben a rendszerben. Csak a fent említett szigorú relativizációs rend töltheti meg őket tartalommal és egy adott történelmi régióban bírhatnak történetírói jelentéssel. Ezek így kvázi történelmi terminusok. Mivel nincs erős írásbeliségen alapuló történelmi időrendi és etnikai háttere - a régészet - ha történelmet akar írni és nem egyéb szempontok szerint tárgyrendszereket csoportosítani, létrehozni, kvázi történelmi kategóriákkal kell dolgoznia 33 . így érthető, hogy a két tárgyalt fogalom nem fedhető át egymással a fent leírt módon, hanem a történetírás szerint a „régészeti kultúrák" igyekeznek etnikai tartalmat felölteni, és ha ez sikerül, akkor ezáltal önmagukat előző állapotukban megszüntetni, kvázi történelmi terminusokból valódi történelmi terminusokká válni. A kérdés most az, hogy hogyan lehet a különböző természetű forrásokat együtt interpretálni. Ehhez csak egy megjegyzést szeretnék fűzni. Létezik egy módszertani minimális követelmény, amely nélkül nincs értelme „régészeti kultúrák etnikai interpretációjáról" beszélni. Ez pedig az, hogy legalább egy filológiailag hitelesíthető közvetett írásbeli forrásnak léteznie kell az adott korszakra vonatkozóan, amelyből legalább a nép nevét ki tudjuk következtetni. Ide kívánkozik, hogy amennyiben csak ez áll rendelkezésünkre, van-e értelme minden áron elhagyni a „régészeti kultúra" kifejezést 34 . A felcserélést tehát minden esetben gondos helyi mérlegelésnek kell megelőznie, mert ha elhagyjuk a „régészeti kultúra" Régészek - őstörténészek - „történelem előtti idők történészei" (I'IGGOTT 1987. 13.). A fogalmak használatában meglévő átfedések, sőt kifejezett szinonim mivoltuk, egyértelműen arra engednek következtetni, hogy nem lehet tartós cezúra a nyelvi emlékekre épülő történeti korok és az azt nélkülöző időszakok közt (RACZKY 1983.). 32 * / A régész vagy őstörténész nem tehet mást, mint a rendelkezésére álló tárgyi és egyéb kulturális jelenségeket az írott történelem kutatásánál alkalmazott módszerek és elvek szerint építi fel: fogalmilag megalkotja azt a modellt, amelyben a régészeti források történeti hátteret kapnak. A terminusok használatánál a pre, pszeudo, proto stb. előtagok mindig egy olyan kényszerhelyzetet tükröznek, amelyben valamit úgy kell csinálni, mintha az olyan volna, mint az a másik, amelyet már pontosan ismerünk és le tudunk írni. A történelem és az őstörténet (história - prehistória) esetében azonban ez nem egy új módszertan és nevezéktan hiányát jelenti, hanem annak a felismerését, hogy a kutatás tárgyát tekintve nem két különböző természetű jelenségről van szó, hanem ellenkezőleg, egyazon folyamat (az emberiség története) különböző fázisairól, amelynek a különbözőségét a reánk maradt források milyenségében kell keresnünk. A „kvázi történelmi terminus" kifejezés tehát nem különböző típusú történelmek, hanem az emberi történelem „egy és oszthatatlan" folyama eltérő természetű emlékének az értelmezésére kidolgozott módszertani kategóriák hasonlóságára és különbözőségére utal. Szimbolikusnak is tekithető ebből a szempontból a kora vaskori, VIII-VII. századra tehető Mezőcsát-csoport (kimmer?) időszaka, amit preszkíta korszaknak is szoktak nevezni. Előtte „régészeti kultúrák" vannak, utána pedig már néven nevezett népek követik egymást. Ez volna az átmenet időszaka, ahol még erősen hipotetikus tényként bukkan fel a népnév, ezért nem cserélik le a „régészeti kultúra" fogalmat, de zárójelben már ott van az is. 24
