A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)
Hajdú Zsigmond: Elvi megjegyzések a régészeti kultúrák etnikai interpretációjának kérdéséhez
kifejezéssel írható le (SZŰCS 1974. 327-359.) 20 . Ezen leírás szerint a közös „Mitudat" kialakulásában a közös eredet (vérségi összetartozás) mellett különféle szakrális motívumok is jelentős szerepet játszanak. Bizonyos értelemben, mint szakrális elem jelentkezik a „közös őstörténet" tudata 21 is. A nyelv, mint kulturális közvetítő elem fontos szerepet játszik a barbár időszakban is, de a „gentilizmus" alapján kialakuló etnikai tudatok létrejöttében azért nincs meghatározó szerepe, mert a nyelv nem lehatároló elem ebben a rendszerben. Sokszor inkább „interetnikai" (intergentilista) tényező, hiszen nagy territoriális régiók, amelyekben több „etnikum" is élhet egyidőben egymás mellett, egy nyelvet használhatnak az érintkezésben 22 . Ezáltal az írott források alapján történő etnikai azonosítás lehetőségével kapcsolatban is komoly kétely merülhet fel. A nyelvi azonosítás még nem feltétlenül jelent etnikai meghatározást. Ebben a kérdésben így csak részelemként jöhet számításba a nyelv. Tovább nő a bizonytalanságunk, ha a néprajzban használatos „etnikum" fogalmakat nézzük (SÁRKÁNY 1980.). A néprajzi csoportoknak csak egy része különíthető el nyelvi alapon mint nemzetiségi csoport. A legtöbb esetben a nyelvi határoknak semmi köze sincs a különféle néprajzi jelenségekhez, mégis elég sokáig használták elnevezésként az „etnikai csoport" terminust. Majd később az „etnokulturális" csoport elnevezéssel igyekeztek áthidalni a fenti ellentmondásokat. Ezek és más terminológiák egymásmellettisége komoly jelentészavarokat okozott a különféle értelmezésekben (TALASI 1980.). Úgy tűnik tehát, hogy szakterminusként alkalmazva sokkal nagyobb a zűrzavar a két fogalom körül, mint hétköznapi használatban. Az általunk vizsgálandó alapkérdés szempontjából kikerülhetetlennek látszik az a kérdés, hogy beszélhetünk-e nyelvi alapon meghatározhatatlan „ etnikumok"ról. Az ilyenféle szemléletek kiindulási pontként azt a szociológiai szempontot választják, amely szerint az „etnikum" egy olyan makroszociális csoport, amely úgy jön létre, hogy a benne lévő egyének egy valamilyen közösen vállalt elv alapján megalkotják önmaguk „Mi-tudatát", elkülönülve az „Ok"-től. Ha így definiáljuk az „etnikumot", akkor a fogalom mindenképpen elveszíti a hétköznapi használatban meglévő immanens jelentését. Menthetetlenül képlékennyé válik, ami körülményessé teszi a történeti kutatásban való alkalmazását 23 . Eredetileg a korai középkor történészei mint az „etnoszociológiai 'Mi-tudat' sajátos történetitipológiai formájá"-t használták ezt a kifejezést. A népvándorlás korban kialakult „etnikai tudat" formákat csak mint a „gentilizmus" előképét tekintették. Némi módosulással az „archaikus etnikus keretek" is előzménynek számítottak (SZŰCS 1974. 333-335.). Itt is inkább az írott források adta elkülönülési lehetőségről, mint az előző korok „etnikai tudat" milyenségében lévő különbségről van szó (lásd 19. jegyzet). A modern „nemzetállamok" kora semmiben sem marad el a mitologikus elemű őstörténetek gyártásában: csak itt kevésbé vannak jelen szakráHs elemek, inkább a „propagandisztikus historizálás" keretében születnek vagy élednek újjá a tudományos tényekre alig odafigyelő őshaza elméletek (KOMORÓCZY 1991. 20-22.). Nincs kizárva ilyen esetekben, hogy létezik egy „anyanyelv" is, amelyet az egy „etnikai tudatban" összetartozó egyének mintegy „belső használat"-ra vesznek igénybe. Viszont a kutatónak nehéz eldöntenie, hogy az általa talált nyelvre utaló forrás egy „lingua franca"-ra vagy egy „etnikai" elhatárolódást tükröző anyanyelvre utal-e. „Ha egy terminus túl sokféle értelemben forog közkézen, devalválódik, elveszti tudományos használhatóságát" (SZŰCS 1974. 223.). Úgy tűnik a „Mi-tudat" felöl közelítő szociológiai 21
