A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Hajdú Zsigmond: Elvi megjegyzések a régészeti kultúrák etnikai interpretációjának kérdéséhez

teremtését a városokat építő és mindenekelőtt az írásbeliséget létrehívó kulturális tett jelentette. Az ezt megelőző korok emberétől megvonták még a történelem fogalmát is. Hegelre szoktak hivatkozni ennél a pontnál, aki szerint akkor „keletkezik a történelem", amikor a népek létrehozzák az olyan „általános szubsztanciális tárgyakat, mint a törvény és a jog" számára a „nekik megfelelő valóságot - az államot". „Népek sokáig élhettek állam nélkül, mielőtt eljutnak oda, hogy elérik e rendeltetésüket..." (HEGEL 1979. 122.)

12

. így a „történelem megalkotása" egy kifejezetten „értékalkotó" tett volt, amely során az ember kiemelte magát egy korábbi természeti állapotból egy minőségileg magasabb állapotba.

13

. Ezért az ezen „tett" előtt levő időszak csak a „történelem előtti" és annak az európai nyelvekben megfelelő különböző formáit kapta meg (Prehistoria, Vorgeschichte stb.). Magától értetődő módon a „civilizációt", illetve „történelmet alkotó" ember emlékei közül az írásbeli források megkapták ugyanezt a megkülönböztető szerepet a más természetüekkel szemben. Innen nézve azon sem lehet csodálkozni, hogy a régészet megszületésétől fogva „kisebbrendűségi érzéssel" volt kénytelen küszködni, hisz a tárgykörébe tartozó íratlan források csak „másodlagos" - vagy ami ezzel akkor egyenlő volt - kiegészítő segédtudományi szerepet tettek lehetővé számára. Ebben a században a „szellemtörténeti" irányzat már jóval burkoltabban képviselte a fenti irányzatot. Végül elsősorban a század második felére eltűnt a történelemszemléletből ez a nyíltan deklarált érték szerinti kategorizálás igénye. Bár rejtetten még fel-feltünt, amikor egyes irányzatok kiemelt jelentőséget tulajdonítottak egyes részfolyamatoknak a történelem egészén belül (pl. intézménytörténet, gazdaságtörténet, mentalitástörténet stb.). Mára már értéksemlegessé váltak a „Prehistoria", „Vorgeschichte" stb. kifejezések: csupán történelmi korszakot jelentenek. Mindez elsősorban a történelemtudományokhoz szükségszerűen társuló új társadalomtudományok (néprajz, szociológia, nem utolsó sorban a régészeten keresztül megjelenő természettudományok stb.) által felvetett sok új megközelítési módból eredt, mert egy eleve „értékkel" felruházott történelemszemlélet a maga merev kategóriáival útjában állt volna ezek érvényesülésének. A régészet emancipálódása is ezáltal célba ért

14

. A források tekintetében is végbement az értéksemlegesülés folyamata. A sokféle forrás egyenértékűsége mellett az egyes források interpretálhatóságának vizsA Hegelre való hivatkozás némi magyarázatra szorul: „A világtörténet a szellem isteni, abszolút folyamatának bemutatása legfőbb alakjaiban, annak a fokozatnak bemutatása, amely által eléri az igazságát, magáról való öntudatát." (HEGEL 1979. 53.) Az állam megalkotása tehát nem más, mint egy népben megtestesülő szellem megjelenése a történelemben (HEGEL 1979. 8997.). Ezen tartalom nélkül már nem annyira Hegelről, mint annak különféle interpretációiról beszélhetünk. Szinte minden tankönyv egy ilyen mondatra emlékeztető megállapítással kezdődött az elmúlt időszakban. Nekünk ez elsősorban a Hegelből interpretált marxizmust juttatja eszünkbe, illetve annak is egy mechanikus módosulatát, amit leginkább a Sztruve nevéhez kötött „formáció" elmélet jelentett. Valójában ilyen általános megfogalmazásban inkább az evolucionizmusra és Charles Darwinra érdemes gondolnunk, ami végső soron az ember őstörténetének történelemmé válását is alapvetően motiválta (WAECHTER 1987. 13-15.). Bizonyos utóvédharcok nyomaival még ma is találkozhatunk itt-ott - még leírt formában is a magyar régészeti irodalomban (RACZKY 1983. 70-76., RÉVÉSZ 1990. 18.). 18 /