A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)
Hajdú Zsigmond: Elvi megjegyzések a régészeti kultúrák etnikai interpretációjának kérdéséhez
Az etnikai interpretáció elsősorban a milyen nyelven beszéltek kérdést hordozza magában, ezért az írásos emlékeket az íratlanokkal szemben meghatározóbbaknak kell tekintenünk ennek a kérdésnek az eldöntésében. Ha nincs elegendő írásos emlék, csak a régészet tárgykörébe tartozó források léteznek, akkor ezt a kérdést nem érdemes feltenni. Ilyenkor a régészeti kultúrák egymáshoz való idő- és térbeli viszonyáról érdemes beszélni és többről nem. A régészeti kultúrákat tehát csak nyelvi alapon lehet etnikailag értelmezni. Ha viszont van elegendő nyelvre utaló írásos emlék, akkor nem érdemes régészeti kultúrákról beszélni. így a címben megfogalmazott kérdést logikai abszurdumnak is tekinthetjük. Ebből egyértelműnek látszik, hogy a régészeti kultúrák etnikai interpretációjának kérdése mögött különböző természetű történeti források „egymásbahozhatóságának", transzformálhatóságának problémája húzódik meg. Az első kérdésünk az, hogy a különböző természetű történeti források valóban indokolják-e azt a merev elkülönülési kényszert, ami az előző paradigmából kitűnt. Érdemes-e használni azt a kifejezési formát, hogy „meghatározóbb"? Vannak-e ilyen kategorizálható értékkülönbségek a források fajtái közt? Válaszképpen elmondhatjuk, hogy vannak, amennyiben a történelemhez társítanak időbeli, térbeli vagy más módon egyes területeket a többivel szemben kiemelő és előértékkel ellátó szemléletet. Hiszen ilyenkor a kiemelt terület forrásai is megkapják, azt az előértéket, amit a preferált terület élvez. Ilyenfajta megkülönböztető értékkategóriákkal, ugyan nem egyforma mértékben, szinte a legutolsó évtizedekig terhelt volt a magyar történetírás, és - szintén nem egyforma módon - az egyetemes is 10 . • A francia felvilágosodás, majd a német historizmus nyíltan deklarálta a történelem érték szerinti megosztottságát 11 . Számunkra elég, ha csak a Morgan-féle hármas felosztásra gondolunk: vadság - barbárság - civilizáció (MORGAN 1961.). A különféle felosztásokban a legélesebb cezúra a „civilizációt alkotó" és az azt megelőző „civilizáció előtti" korok elválasztásában alakult ki. A „civilizáció" megvolt nehéz az alábbiakat összeállítani. Viszont teljes mértékben igaztalan dolog lenne a részemről akár ebben a formában is ezt a „paradigmát" Mályusz Elemérnek tulajdonítanom: egy utólagos értelmezésben egészen más célú, polemizáló, le nem írt beszélgetés alapján 10 év múlva nem lehet valakit „idézni". így csak azt írhatom le, hogy az a beszélgetés jutott eszembe erről a kérdésről, amely akkor Mályusz Elemér lakásán, Ö, egy kollégista társam és én köztem folyt. A többi az én gondolatom. Ez elsősorban azokban a tudományelméleti munkákban érhető tetten, amelyek olyan egymástól alapvető vonásokban különböző történelemszemléleti módokat vetnek kritika alá, mint a pozitivizmus, historizmus, marxizmus stb. amiatt, hogy a történelemben olyan egyetemes célszerűséget tételeztek fel, amely alapján a jövő társadalmában valamilyen meghatározó szerepet tölthetnek be (POPPER 1989.). „A felvilágosodás idejével szemben, amikor a történetíró az értelmes politikai alapelveit az államfilozófiából merítette, most az államfilozófus fordult a történelemhez." (IGGERS 1988. 15.) Mindkét esetben a történelem és a politika szoros összekapcsolódása jelentette azt a mozgató elvet, amely miatt az államalakulatok előtti korok kiestek a történelemből. Ezért formálisan sokan a hegeliánizmussal is szokták azonosítani a „historizmust" (IGGERS 1988. 483.). Mivel zömmel „történetírók, az ó- és újkorral foglalkozó filológusok és bibiliakutatók egy korábbi nemzedéke fejlesztette ki" (IGGERS 1988. 12.) pl. a historizmust, ezért is érthető, hogy az írásbeli forrásokon nyugvó történetírás keretein belül mozogtak az új irányzatok. 17
