A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)
†Némethi Mária–Klima László: Kora avar kori lovas temetkezések
A nagy népvándorlás időszaka, maga a vándorlás ténye társadalmi, gazdasági anomáliaként jellemezhető. (Itt most természetesen csak a pusztai nagyállattartó népek kelet-nyugati vándorlásának alapjaival kívánok röviden foglalkozni.) A kedvező körülmények között élő állattartó népek amennyiben fölösleget tudnak termelni, akkor fölöslegük az állatállomány szaporodásában jelentkezik. Ez az egyoldalú gazdasági struktúra csak akkor funkcionál, ha a felnevelt állatokat minél előbb megpróbálják értékesíteni, mivel a szükségleten felüli állatállomány legeltetése rendkívül gazdaságtalan tevékenység és a legelőterületek kimerüléséhez vezethet. A sztyeppe népei állandó kereskedelmi kapcsolatban álltak a tőlük északra élő népekkel, amelyektől főként prémeket tudtak szerezni. Kapcsolatban álltak a tőlük délre lévő birodalmakkal is, ahonnan leginkább luxuscikkeket szereztek be. Ez utóbbi kapcsolatra kifejezetten rá voltak szorulva, mivel az olyan nagy birodalmak, mint pl. Kína, hatalmas felvevőpiacot jelentettek számukra. Ecsedy Ildikónak a témával foglalkozó tanulmányaiból megtudhatjuk, hogy a nomád népek állandó - felváltva politikai és fegyveres - harcot folytattak azért, hogy bejussanak az elzárkózó Kínai Birodalom piacaira és ott termékeiket elcserélhessék (ECSEDY 1979. 98-112.). Legfőbb és legértékesebb termékük a ló azonban nemcsak a kereskedelemhez szükséges árualap volt, hanem egy harcossal a nyergében harci eszközzé válhatott. Egy-egy katonai akcióval, ha fáradságosabban is, a sztyeppéi népek ugyanazt érték el, amit a piacokon: megszerezték a szükséges árucikkeket. A létszükségleteket felülmúló állatállomány fönntartásának igénye - mivel az állatállomány mértéke a gazdagság jele - egyes etnikumokat, népeket arra vezérelt, hogy gazdasági rendszerüket kettős alapra (állattenyésztés+agresszió) állítsák. Az állatállományban és különösen a lóállományban megtestesülő vagyonukat nem kereskedelmi úton váltották át jövedelmet nem termelő árucikkekre, hanem a lóállományukban, harci tapasztalataikban testet öltő tőkéjüket megőrizve, próbálták azt fegyveres agresszió révén kamatoztatni, és szükségleteiket ily módon kielégíteni. A sikeres akciók természetesen az állatállomány növekedésével jártak. Az így fennmaradt gazdasági feszültség pedig állandóan újratermelte a politikai feszültségeket is. A sztyeppéi nagyállattartó népek változó idejű és változó területi kierjedésü elmozdulásai mögött tehát a sztyeppe egyes területeinek túltermelési válságát kell keresnünk. Mindezekből az következik számunkra, hogy a részleges vagy teljes lóval való temetkezés a népvándorlás „országútjára" lépett népek esetében nem lehetett a lóállomány nagyságának függvénye, a sikeresen harcoló népeknek létszükségleteiken felüli loallománnyal kellett rendelkezniük. A részleges lovas temetkezésről Tomka Péter azt írta, hogy a sztyeppe nyugati részén bukkant föl először, és onnan terjedt kelet felé (TOMKA 1969. 153.). Hérodotosz leírásából (IV. 71-73.) talán arra is következtethetünk, hogy a lovak belső részeinek eltávolítása és belsejük kitömése gyakorlati okokból terjedt el. Ez a szokás megszületésekor nem több, mint egy olyan praktikus eljárás, amely két célt szolgált: egyrészt az ily módon „megkönnyített" lovat már minden különösebb nehézség nélkül póznára lehetett húzni és a póznát a sír földjébe ferdén beleállítani, másrészt a póznán lévő, belsőségeitől megszabadított ló tovább állt ellen az enyészetnek. 175
