A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)
Hajdú Zsigmond: Elvi megjegyzések a régészeti kultúrák etnikai interpretációjának kérdéséhez
késő rézkori sztyeppéi kurgán-kultúra népességével 7 ) egészében elmondhatjuk, hogy az őskor kutatói nem sok lehetőséget látnak a régészeti kultúrák etnikai interpretációjára. Izgalmasnak a feltett kérdésünk szempontjából a népvándorlás kor mutatkozik (népvándorlás kor a szarmatáktól a honfoglalásig kiegészítve a szkíta és a kelta problémával a vaskorból) 8 . Ugyanis közvetlen nyelvében forrásul szolgáló írásos emlék elvétve kerül elő (kelta epigráfiai emlékek, avar rovásírás), viszont közvetett írásos emlékek szép számmal vannak (görög, római, bizánci, arab, perzsa történetírók művei). A már fent említett „közvetettségi" jellegből következően az időrendhez és más történeti kérdésekhez - mindenek előtt az etnikai interpretációhoz - nem tudnak olyan szilárd fogódzót nyújtani, mint az ideálisnak mondható római- és középkorban. Annyit viszont mégis nyújt, hogy a régészet is megpróbáljon előmerészkedni a „kultúrák-csoportok-horizontok" rendszere mögül és a tárgyi sajátosságokból etnikai interpretációhoz felhasználható bizonyítékokat faragjon. Ebben a korszakban a történelmet döntő többségében eredeti néven nevezett népek mozgalmai jelentik. Viszont szüntelen viták tárgyát képezi, hogy mitől és meddig szarmata vagy gepida egy tárgyi leletegyüttes! Tehát az egyes tárgyi vagy telep- vagy egyéb régészeti jelenségek csak viszonyítva és ezért ideiglenesen képezhetnek etnikai kérdéseket eldöntő bizonyítékokat? A kérdés így állandóan nyitott, ezért mondhatjuk, hogy igazából itt a népvándorlás kor kutatásában izgalmas és élő ez a probléma. II. A fenti elővetések után a címben felvetett problémára koncentrálva érdemesnek látszik elővezetni paradigma jelleggel egy olyan leegyszerűsített modell értékű véleményt, amelynek mondanivalójával nem érthetünk egyet, de a kérdés lényegére jól ráirányítja a figyelmet 9 . Ezekben az esetekben egy sajátosnak mondható interpretációról van szó: egy időben és térben nagyon széles jelentésű és számtalan variációs lehetőséget magába foglaló modellalkotásról, amely szinte odáig kitágítja az „etnikum" és a „kultúra" fogalmát, hogy majdnem felcserélhetőnek tűnnek egymással, de végül is csak arra a kérdésre keresi a választ,,,... hogy milyen volt, illetve melyik volt a feltételezett nyelvi közösség mellé rendelhető anyagi és szellemi műveltség" (MAKKAY 1991. 38.). Itt az interpretációnak van egy speciális nehézsége is az általánosan meglévők mellett: a „feltételezett nyelvi közösség" visszakövetkeztetése, térben és időben való behatárolása (történelmivé tétele) egy igen bonyolult folyamat, amelyet más - későbbi - korokra vonatkozó nyelvi emlékekből igyekszik a nyelvészet megoldani. így az interpretáció bizonytalansági relációja szükségszerűen nagyobb, mint azokban a történelmi korokban, ahol az etnikum meghatározásához ez a nyelvtörténeti visszakövetkeztetés nem szükséges. A vaskor népvándorlás korhoz kötése nem csak így merülhet fel, hanem sok más átfogóbb és lényegesebb szempont alapján is jelen van a kutatók szemléletében. Pl. „A népvándorlás művészete nagyrészt szkíta-kelta-mediterrán örökségből él" (LÁSZLÓ 1974. 19.) vagy „a népvándorláskor nem volt más, mint az őskori Európa ama sajátosságainak az újjáéledése, amelyeket a római uralom ideiglenesen mozdulatlanságra kényszerített" (HARDING 1986. 6.). Az itt következő paradigmát ebben a formában én rögtönöztem, de az ihletője, az a bizonyos Mályusz Elemérrel folytatott beszélgetés volt (lásd. 1. jegyzet), amelyben a régészettel kapcsolatos szkepszis tézisei közt nem emlékszem rá, hogy szerepelt volna külön az „etnikai azonosítás lehetősége", de az ott elhangzottakból — illetve az arról maradt emlékképeim alapján — nem 16
