A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)
Hajdú Zsigmond: Elvi megjegyzések a régészeti kultúrák etnikai interpretációjának kérdéséhez
válaszok főbb típusait és azok érvényességi körét, valamint egymáshoz való lehetséges viszonyukat. A történeti irodalomban etnikai kérdésekhez a rendelkezésünkre álló források természete szerint négyféle alapon közelíthetünk: antropológiai, nyelvészeti, régészeti és mindezeket magába foglaló komplex („összehasonlító") módon. Elöljáróban szeretnék leszögezni néhány olyan tényt, amely jelenleg nem igen képezi érdemi vita tárgyát. - Antropológiai (mint természettudomány) alapon „tisztán" ma nem szoktak eldönteni etnikai kérdéseket 2 . - Nyelvészeti alapon, ha van elegendő nyelvi emlék, önmagában is szoktak kísérletet tenni etnikai kérdések eldöntésére 3 . - Ha nincs elegendő nyelvi emlék, akkor a fent felsorolt megközelítési módok közül minden bizonnyal mindenki a negyediket (komplex) választaná 4 . - Valószínűleg azt is vallja a legtöbb kutató, hogy az etnikai kérdések vizsgálatát nem érdemes külön kezelni a többi problémától, hanem azokkal együtt, mint az általános történetiség egy formájával van értelme foglalkozni 5 . Az a helyzet igazán izgalmas számunkra, amikor nincs elegendő nyelvi emlék ahhoz, hogy csak azok alapján tisztázni lehessen az etnikai hovatartozás kérdését, Két alapvető tény tartja távol az antropológusokat az ezirányú kísérletektől. I. Szinte hivatkozás nélkül, mint köztudott tényt szokta minden olyan mű leszögezni, amely érinti ezt a kérdést, hogy eredetében és jelenvaló állapotában nézve nincs és nem is volt egyetlenegy olyan nép sem, amelyet antropológiai értelemben homogénnek (azaz egy fajtába tartozónak) lehetne tekintem. Az egy népen belüli rasszjegyek keveredése logikailag lehetetlenné teszi, hogy az antropológia, egyéb adatok nélkül, egymagában vállalkozzon etnikai kérdések eldöntésére. Ezért tartják fontosnak kikötni a kézikönyvek, hogy „a rasszok megjelölésére kerülni kell az etnikai elnevezéseket ... helyettük megfelelőbb földrajzi neveket alkalmazni" (LIPTÁK 1971. 215.). II. Úgy tűnik, hogy egyetlenegy antropológiai kézikönyv sem tud szabadulni attól a kényszertől még ma sem, hogy ne érezze kötelességének leíró fejezetei közé beiktatni, akár külön fejezetként is, hogy tudománytalannak tartja a „rasszizmust" vagy „fajelméletet" és annak minden válfajától elhatárolja magát (LIPTÁK 1971. 253-254.). Ez a kényszer a legutóbbi időkig valószínűleg még azt is akadályozta, hogy az antropológia, mint társtudomány részt vegyen etnikai kérdések eldöntésében annak arányában, ahogy azt az embertani leletek megengedték volna. A nyelvi jelenségek mind formai, mind történelmi értelemben vett sokfélesége (BARCZI 1980. 225-237.) igen nehéz müveletté teszi az etnikai azonosítást a kutatók számára. Talán az egyik legjellemzőbb nehézsége a műveletnek az, hogy a különböző források ugyanazt a népet másmás néven emlegetik. Ugyanakkor néha több népre is használják ugyanazt a kifejezést (MORAVCSIK 1988. 10. ). Ennek ellenére magától értetődő módon szinte minden nyelvi emléket feldolgozó tanulmány vagy forráskiadvány kísérletet tesz az etnikai interpretációra. A komplexitás igényének hangoztatásakor egy olyan általános alapelvről van szó, amelyet a természettudományok módszerei felé forduló pozitivizmus teremtett meg és épített be a történelemszemléletbe (VARKONYI 1973. 79-80.). Ezt a szemléletet általában a pozitivizmus hőskorában és jelenleg is elsősorban az motiválja, hogy egy módszer sem tűnik önmagában elegendőnek és célravezetőnek minden esetben a történeti folyamatok vizsgálatánál. Ezért nincs akadálya - sőt egyenesen kívánatos - a különféle vizsgálati módok egyidejű alkalmazása. Viszont ennek a megvalósulása egy igen bonyolult módszertani kérdés (VARKONYI 1973. 73-86.). Itt lényegében a 4. pontban érintett komplexitás igényének egy másik nézőpontból való megfogalmazásáról van szó: a történelmi részfolyamatok külön-külön, önmagában való vizsgálatának (induktív, deduktív vagy összehasonlító módszerrel) csak egy bizonyos pontig van értelme, azon túl csak együtt, mint az egykor élt ember életének egészét keresve kell vizsgálni a történelmi tényeket (VARKONYI 1973. 73-86.). 14
