A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)
Gróf Péter: Népvándorlás kori vonatkozások egy késő római erőd és temető feltárásának kapcsán
késő római tárgyaktól. A pusztulási periódusok rövid időn, néhány éven-, évtizeden belül követték egymást kisebb-nagyobb felületű, szintén rövid életű járószintekkel megszakítva. Ehhez kapcsolódik a jelenleg is feltárás alatt levő DNy-i saroktorony eddig ismert betöltődésének rétegzettsége. A toronyban kialakított tanúfalon az 5060 cm-es habarcs omladékréteget 10-20 cm-es, szürke agyag járószint követi, amely a torony egész felszínén megfogható. Innen egy római szőlőmetszőkés került elő. Az agyagszint alatt köves, illetve téglatörmelékes pusztulási réteg húzódik, amelyet a fal alapozási szintjében levő, sötétbarna, sóderes talaj követ. A nagy kiterjedésű agyagszinten, a torony DK-i sarkában egy kemence, illetve tűzhely fenék tapasz tását bontottuk ki a megerősítő kövekkel együtt. A rétegek időbeli elkülönítését eddig datáló értékű leletanyaggal nem sikerült megerősíteni, mivel a fenéktapaszt ás betöltésében római bélyeges téglatöredékeken kívül más, barbár leletanyag nem került elő. Feltehető, hogy a torony egyik pusztulása után az omladékot elegyengették, lesározták, majd erre építették a kemencét. Az erődtől 250-300 m-re DNy-i irányban, egy K-Ny-i dombháton terül el az eddig 206 sírós római temető késő bronzkori, halomsíros, illetve HA D 2-3 kori objektumok és egy magányos avar sír társaságában. A temető területén halad keresztül a Bős-nagymarosi vízlépcső beruházási tervei szerint áthelyezett BudapestEsztergom közötti 11. számú főút új nyomvonala. Az eddigi feltárásokat követően a sírmező a D-i sáv kivételével minden oldalról körülhatárolt. A sírok három típushoz sorolhatóak: egyszerű téglalap alakú, illetve lekerekített sarkú földsírok, közülük néhány padkás; lapos kövekből kialakított, ládaszerü kősírok, amelyek felett néhol 50-80 cm magasan látszólag rendezetlen kőhalmot emeltek; tető- illetve burkolótéglából készített téglasírok, ez utóbbiak a legkisebb számban fordulnak elő (VI. tábla). A temetőben két sírkamrát is feltártunk. A sírok nem egészen egynegyedét kirabolták. Az egykorú rablások csak nemesfémre, elsősorban aranyra irányultak, a nyak- illetve deréktájon bolygatva a csontvázat, a többi részt gyakran érintetlenül hagyva. A temető sírjainak több, mint kétharmada Ny-K-i, illetve ettől E-i és D-i irányban csekély mértékben eltérő, alig több, mint 10 %-a K-Ny-i, illetve kevéssé eltérő tájolású. A temetkezések kb. 10 %-a É-D-i, D-É-i, ÉNy-DK-i, DK-ÉNy-i, ÉK-DNy-i irányítású. A tájolás, mint rítus és a sírforma között nem mutatható ki szoros összefüggés, a különböző variációk a sírok többségét kitevő földsíroknál fordulnak elő. A kősírok csekélyebb száma a vagyoni helyzettel függhet össze, mint erre nagyarányú rablottságuk is utal. A temető tájolási rendje megfelel a késő római temetők általánosan elterjedt Ny-K-i, illetve DNy-ÉK-i irányításának 3 . Koporsószögeket és halotti lepelre (?) utaló szerves anyag maradványokat néhány sírban találtunk. Ossszefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a temetkezési szokások alapján etnikailag is körülírható csoportot jelenleg nem tudunk meghatározni. A leletanyagban az erődhöz hasonlóan kiemelhető egy tárgycsoport, amelyet a IV. század végétől az V. század elejéig terjedő korszak barbár népelemeinek egy csoportjához köthetünk. Ilyenek a viseleti díszeknél a sokszogcsüngős fülbevalók, az ezüst, félhold A tájolással kapcsolatosan Visy Zsolt megjegyezi, hogy a Ny-K-i irányítás a foederati népesség temetőire is jellemző (VISY 1981.211.). 132
