A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Tomka Péter: Előszó

kivétel nélkül (korban, és/vagy időben) perifériákon, érintkezési felületeken találhatók, legyen az a szarmata-vandál kontaktzóna (Lovász E., Istvánovits E. - Kulcsár V.), a szarmata és a hun kor átmenete (Ács Cs.), a pannon provincia és a barbárok (egyben a római kor és a népvándorlás kor) határvidéke (Kiss M., Gróf P.), a gepida-avar váltás ideje (Cseh J.), az avar foglalók egyik (Lőrinczy G.) vagy több komponense (Némethi M. - Klima L.), a korai és közép avar kor kronológiája (Medgyesi P.), a VIII-IX-X. századok korszakváltás-sorozata (Bartosiewicz L., Költő L. - Lengyel I. - Pap I. - Szentpéteri J., Szalontai Cs.), a megtelepedő honfoglalók (Takács I., Wolf M.). Tulajdonképpen, bármennyire avar belügynek tartjuk, a késő antik kultúra szempontjából periféria a Keszthely-kultúra is (Kiss G.). Általánosítva: a Csapat (azazhogy BT) egységes véleménye szerint a régész a határterületeken, illetve korszakhatárokon érzi szükségesnek és lehetségesnek az etnikum megragadását. 3. Szinte minden tanulmány tanúsítja, hogy a megközelítésnek határai vannak. A megismerés lehetőségeinek kitapogatása jórészt elméleti feladat. Az etnikumnak és régészeti vetületének fogalmi megragadásával egyedül Hajdú Zsigmond foglalkozott. Végre valaki - mondhatjuk joggal. Én kevésbé hangsúlyoznám az azonos nyelv kritériumát (középpontba állítása haloványan Herdert idézi). A migratio gentium korában, a késő antik és a középkor, a hagyományos törzsi struktúrák és a kora középkori királyságok kora között különös jelentőséget kap a gentilis „mi-tudat". Sajnos sem egyiket, sem másikat nem fedi a többnyire idegen forrásokból megismerhető népnév. R. Wenskus, H. Wolfram nyomán előnyben részesíteném az etnosszal szemben a dinamikusabb etnogenezist. Ebbe az irányba mutatnak Némethi Mária-Klima László gondolatai a népnevek korlátozott időtartamú használatáról, az etnikumok folyamatos változásáról. A tanulmánykötetben egyébként is ritkábban találkozunk etnikumok „nevesítésével", annál többször az etnogenezisek folyamatában részt vevő tényezők (pontosabban vetületeik) nyomozásával. Egyedül Kiss Gábor volt kénytelen az általa felfedezett és Lipp Vilmos hatalmas anyagának újraértékelését döntően befolyásoló adatok kapcsán az egész Keszthely-kultúra-komplexumot áttekinteni. Megjegyzésem: a szigetkultura máshol is előforduló jelenség, sok analóg vonással rendelkeznek például a XIII. századi, vegyes kínai-mohamedán-keresztény lakosságú mongol „ városok". 4. Módszertani megfontolásokkal is találkozunk a kötetben. Medgyesi Pál például nem közvetlenül a kora és közép avar kor etnikumainak származását célozta meg, hanem - felhívva a figyelmet a kettős kronológia (készítés-temetés) veszélyeire - a korszakhatár időrendjét vitatja. Bizonyítania kellene még, hogy mindenkivel azt az övet temetik el, amivel legénysorba jutva felövezték (én szkeptikus vagyok), és engedni a 670-es beköltözés mechanikus alkalmazásából. 5. A legjellemzőbb a választott módszerek tárházának tágassága - az etnikus indikátorként felfogott jelenségek sokrétűsége, a közelítések különböző módjai. A topográfia eszközét használja Lovász Emese. Megteheti - amíg élesen szembenáll a szarmata és germán temetkezési szokás, viselet és minden egyéb. A mikrotopográfiát próbálja ki Cseh János. Szondázási-terepbejárási beszámolója még nem győz meg arról, hogy a IV - VI. sz-i gepida falut az avar korban is használták (de 10