A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)
Riczu Zoltán: Zsidó építészeti emlékek Nyíregyházán
A két hitközség Nyíregyházán is felépítette saját metszőhelyeit, ezek a város belsejében helyezkedtek el. Többnyire a metsző is a metszőhely telkén lévő házban lakott. Három metszőhelyről bőséges iratanyagot találtunk, melyeket meg kell becsülnünk, ugyanis a zsidó közösséggel kapcsolatos iratok túlnyomórészt akkor maradtak meg, ha a levéltárba kerültek. Ez pedig abban az esetben fordult elő, ha a közösség a hatóságokkal került kapcsolatba valamilyen ügy folyamán (építési engedély kérése) és ennek dokumentumait (aktáit) megőrizték - levéltárba helyezték. Ebben az esetben a metszőhelyek sorsát fellebbezések sorozatán keresztül kísérhetjük figyelemmel, ugyanis a szomszédban lakók nem vették jó néven, ha ilyen épületet emeltek mellettük. Ezek az ügyek nagyon sokáig elhúzódtak, eljutottak a legmagasabb hivatalokig és így az utókor részletesen értesülhet az építkezés menetéről és az épületek használatáról. Fennmaradtak a hatóságok szemléinek és vizsgálatainak megállapításai, rendelkezései. A fellebbezések megítéléséhez tudni kell, hogy a városban nem volt kiépítve sem a vízvezetékrendszer, sem pedig a csatornahálózat. A város ilyen irányú tervei nem valósultak meg. A lakosság ásott és fúrott kutakból nyerte a vizet, a szennyvizet pedig emésztögödörbe vezették, amely a kertben volt. A metszöhelyen keletkezett szennyvíz és az elfolyt vér (a zsidók számára a vér fogyasztása tilos) szintén az emésztőbe került. A vágások számának növekedésével ez is problémát okozott, ugyanis a föld már nem tudta beinni (ez olyankor is előfordult, ha hosszú ideig ugyanazt a metszőhelyet használták). A felgyülemlett vér rothadásnak indult és a környéken emiatt elszaporodtak a kártevők (patkányok). A szomszédok tiltakoztak ez ellen. A metszőhely tisztítását a hitközség által megbízott személy végezte, aki rendszerint ott is lakott. A Síp u. 12. alatt lévő metszőhelyhez építve máig megtalálható az a kis ház, ahol a tisztítást végző személy lakott. A tisztításhoz szükséges vizet a legközelebbi kútból hozta. A megnövekedett vérmennyiség kezelésére nem voltak egységes előírások. Több elgondolás született ennek a kérdésnek a megoldására. A hitközségek az új metszohelyek létesítésekor a műszaki leírásban rögzítettek egyfajta megoldást, a hatóság pedig az építési engedélyben meghatározta a vér kezelésének módját. Nem minden esetben volt egyetértés a két fél között. A város vezetése igyekezett teljesíteni a hitközségek kérését (a kért engedélyt mindig megadták), de tekintettel volt a metszőhelyek környezetében lakók ellenállására is, és ezért elhúzódott az engedélyezési eljárás. A szomszédok és a közegészségügy megóvása érdekében többféle elképzelést dolgoztak ki. Ezeket a különféle javaslatokat az engedélyezési eljárás okmányaiból megismerhetjük. A megoldást a vízellátás és a csatornázás jelentette volna, készültek erre tervek is, de a szűkös pénzügyi lehetőségek nem tették lehetővé megvalósításukat. Megoldást jelenthetett volna egy központi rituális vágóhíd építése is és így a város központjában lévő metszohelyek kitelepítése. Ennek terveit a későbbiekben láthatjuk, de ez sem valósult meg anyagi okokból. A lakosság metszőhelyek elleni tiltakozása nem váltott ki antiszemita megnyilvánulásokat. Az ortodox hitközség metszöhelyének átépítése 1925. december 22-én 57 a vármegyei főorvos megvizsgálta a metszőhelyet és a következőket állapította meg: a metszőhely kezdetleges, piszkos, egészségre ártalmas, a legcsekélyebb kívánalmaknak sem felel meg. Azt javasolta, hogy a hitközség építsen újat oly módon, hogy már a következő év tavaszára kész legyen és használni lehessen. Ebben az időszakban egy antiszemita cikk jelent meg: Kiss Menyhért nemzetgyűlési képviselő (ÉME) zsidóellenes parlamenti beszédének közlése. (Nyírvidék 1922. augusztus 5.1.) SzMLt.V.B.186.IV. kútfő, 264/1922. a.sz. 236930/1925. i.sz. 312
