A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)

†Csiszár Árpád: Szatmár-beregi kismesterségek

Hátukon széles, könnyű fakeretben vitték az üveget. A keret alján ládika volt a gittnek, kalapácsnak, szegnek, gittelőkésnek és üvegv^gónak. Nagy ablakkarikához való üvegük nem volt. A falun végig nagy hangon kiabálták, hogy ablakot csináltassék. A falu úgy tartotta, hogy „jár az ablakos, jó idő lesz". Naményban lakott egy üveges, Algács József, aki az 1970-es évekig a környéken járt üvegezni. Később, amikor egyre nagyobb ablakokat kezdtek használni, műhelyben is üvegezett. 3. Drótos, drótostót Ugyanúgy jártak Zemplénből a drótostótok, mint az üvegesek. Ezt kiabálták: „Fazikat drótozni, van-e fazík fotózni való?" Szerszámukat hátukon, könnyű ládában hordták. Árultak kész egérfogót is. Az edényeket réz és vasdróttal egyaránt drótozták. A gazdasszony megdrotoztatta a megrepedt cserépfazekat, de nagyon sokszor akkor is megdrótoztatták, ha épek voltak, hogy így megerősítsék. Gyermekkoromban még drótozott tányérunk is volt. Az 1930-as évektől a cserépedények használatának csökkenésével a drótosok fokozatosan elmaradtak. A drótozás a háztartás edényeinek fokozott kíméletét szolgálta. Korábban láttam drótozott öntöttvas fazekat is. 4. Hátasok A hátasok már a századfordulón is jártak. Egészen az 1960-as évekig gyakran találkozunk velük. Edényeket, szines keménycserép tányérokat, csészéket, üvegtárgyakat, vedreket, lavórokat, zománcos edényeket árultak. Általában cserekereskedelmet folytatttak, portékájukat legtöbbször vászonért adták. A komódokon, kredenceken, pitvarokban lévő edények zöme tőlük származott: sok lány stafírungjához vásároltak áruikból. A hátasok általában alacsony termetű kereskedő cigányok voltak, külön réteget alkottak a cigányságon belül. Ritkán jártak egyedül, de a többi cigánytól eltérően nem vitték magukkal gyermekeiket. Rendszerint a 35-50 évesek űzték a mesterséget. 5. Meszesek, mészárusok Évente ekhós szekerekkel hordták a meszet Zemplénből. A szekeret gyékénnyel fedték le, erre rakták fel az oltatlan meszet. Vékával mérték, úgy árulták, rendszerint terményért. Nagy építkezésekhez (templomépítéshez) a mész beszerzése - természetesen - nem így történt. Beregből például Ladmócra jártak szekérrel mészért. A vándormeszesek - ha megjelentek a faluban - kiabálással adták a lakosság tudtára érkezésüket. Kiabálták, hogy „meszet vegyenek". 5. Esernyős Évente fel-felbukkant a falvakban az esernyős. Nem tudtuk, honnan jár. A hátán lefelé hosszú hátizsákban rossz esernyők voltak, amelyeknek a vége kilátszott. Kezében is nagy esernyőt hordott. Fiatal koromban nem ismerték falun a mai rövid nyelű, összetolható esernyőket. A nyelük görbe botra hasonlított, másik végükön pedig egy 10 cm-nyi nyúlvány. Természetesen akadtak sétapálcaszerű, kutyafejes stb. nyelűek is. Ha a faluban valakinek volt esernyője, általában feketét választott. Színes és csipkés napernyőket csak úri kisasszonyok hordtak. Az esernyős végigkiabálta a falut. Javította az esernyők zárját, drótját, megfoltozta lyukas tetejüket. A Gergelyibe visszatérő esernyős szegényesen, de pincskalapban, keménykalapban járt. 278