A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)

†Csiszár Árpád: Szatmár-beregi kismesterségek

részelték, majd a rönköt sűrű ékelessel négyfelé hasították. Ezekről a negyedrészekről ugyancsak ékelessel mintegy 2 cm vastag lemezeket hasítottak le. A négyfelé hasítás előtt a tőrészt is lefűrészelték. Az egész rönköt így lemezekké dolgozták fel. A lemezek a középtől kifelé haladva egyre kisebbek lettek. A lemezeket kemencében „megfüllesztették", majd félköríves élű, kétnyelű késsel megsimították, kiigazították. Ez a simítás az udvaron szilárdan megerősített, csúszásgátlós asztalon történt. A megsimított lemezeket körbe hajlították. Ahol egymásra értek, veresgyűrű vesszőből hasított lapos lemezekkel összevarrták és itt - az összeillesztésnél - alulról középtájig bevésett fogóval is megerősítették. A feneke egy darabból, a tőrésznél hasított lemezből állt, amit kerekre vágtak és belevarrtak. A vékák négy méretben készültek. A legnagyobbak - a „vékások" - 28-32 literesek, a „félvékás" ennek a fele, a „negyedrészes" a negyede, a „nyolcadrészes" - a „köpéce" - 7-8 literes. Mind egyfülüek. Nemcsak mérő, hanem merő edények is, amelyekkel a nyélnél fogva a gabonából félkézzel lehetett meríteni. Hitelesített hajlított vékát nem találtam. A négy darabot együtt úgy emlegették, hogy egy „bokor véka". A rönk elhasítása úgy adta ki, hogy ilyen bokorvékák készüljenek. A „népszerűbbek", a többet használtak a negyedrészesek és a köpécék voltak. A gazdaságokban elsősorban a vékások maradtak meg. Ezekkel a kisebb edényekkel naponta mérték az állatok számára a szemes terményt, ebben is hordták ki. A vékán kívül ugyanezen a módon készítettek fedeles liszttartó edényeket is. Ezekre zárható fedelet szereltek. A különböző bérek — pásztorbér, papbér, kerülőbér stb. — vékában voltak megszabva. A vetésterületet is a belevetett vetőmag mennyisége szerint vékásban, köblösben határozták meg; így jobb gazdaságban a véka nélkülözhetetlen volt. Vékával kétféleképpen mértek. Szemesterményt úgy, hogy a vékát lapos, gyékény „kármentőbe" állították, teleöntötték és a tetejét vékacsapóval egyenesre lecsapták. Ha magtárból mértek ki valamit, csapót nem használtak. Diót, szilvát stb. úgy mértek vékával, hogy tetésen rakták, amilyen magasra lehetett. Mivel a vékák űrtartalomra egyformák, de szélességre különbözőek voltak, a vevő szívesen keresett szélesebb dongás vékát. A díjlevelekkel kapcsolatban azt is sokszor feljegyezték, hogy a bért melyik vékával (az eklésia vékájával) kell mérni. A vékát szekérre rakva vásárokra hordták - egészen Debrecenig elvitték. A vékakészítésről 1971 körül Csomor Balázs Tarpán 40 perces keskenyfümet készített. A rekonstrukciós felvételnél a Beregi Múzeum adattári feljegyzéseit használtuk fel. Az anyagot a tarpai termelőszövetkezet biztosította. Két bokorvéka készült, amelyek Tarpán maradtak. A lemezvarrás rendkívül ősi technika lehet - talán ezzel a módszerrel készítették egykor a tegezeket is. 3. Szitás, rostás A szitákat, rostákat vásárban árulták. Ezeknek a jelentősége egykor sokkal nagyobb volt, mint ma. A rosta nélkülözhetetlen volt a gabona és más magvak tisztításánál. Rostálni az asszonyok szoktak. A vetőmagot rendszeresen megrostálták. A rostát egy-egy kis fordítással rázta meg az asszony. A por és az apró szemetek a rostán át kihullottak, a nagyobbak felülre csomóba gyűltek. Ezt marékkal leseperve kidobták. A javadalmi terményeknél sokszor ki volt kötve a kétszer rostált, tiszta termény. Tengeri pattogtatáshoz is kellett a rosta. A sziták és rosták fakávával készültek. A rosta szövete vasdrótból volt. A szövet alá erősítésül még néhány vastagabb szál drótot is erősítettek. Régebben bőrrosta is volt, 1965 körül még láttam ilyet Fejércsén Szalay Zsigmondnál. Belseje ceruzavastagságú lyukakkal sűrűn át volt lyuggatva. Ugyanott négy-öt rostából álló rostasorozatot találtam, a legnagyobb mintegy 80 cm átmérőjű és szövetének lyukai majdnem 2 cm-esek voltak, a kisebbek mind sűrűbb és sűrűbb drótszövettel. A teljes garnitúra abból az időből származott, amikor még lóval nyomtattak. Sajnos ezeket nem sikerült megszereznem a múzeumnak. A sziták kisebbek, sűrűbbek. Szövetük rendszerint rézdrótból készült. Ezeken szitálták át a lisztet a kenyérsütéshez. A köves malmokban (szárazmalom, vízimalom) egy lisztre őrölték a 273