A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)

†Csiszár Árpád: Szatmár-beregi kismesterségek

8. kép Kasornya kötése (Vásárosnamény, 1981.) Bild 8. Flechten von Handkörbchen (Vásárosnamény, 1981.) Gyermekkoromban Szamostatárfalván láttam tégla vetést és égetést. Porkoláb Pál vetette, az égetéshez repceszalmát használtak, ami másra alkalmatlan lett volna. A múlt század végén sok kisebb téglagyár is működött (Csenger, Vásárosnamény stb.). Ezek azonban az 1920-as évekre megszűntek. A téglavetés ismét kismesterség lett, amelynek keretében szénporos eljárással is égettek téglát. 2. Vékakészítés Tarpának különleges, jellemző mestersége volt. Nem tudni, hogy régebben másutt is készítettek-e vékákat, a század elején már hagyományos tarpai mesterségnek tartották. Az utolsó vékakészítő György Béni és Szász Endre volt, akinek a notesze az első világháború időszakából a múzeum dokumentumtárában található. Készítményük a „hajtottvéka", „lemezvéka", de szokták „kéregvékának" is emlegetni, bár valójában nem az. (Valódi fakéregből készült vékát őriz a Beregi Múzeum.) A véka tölgyfa lemezekből készül. Készítéséhez legalább 1 m és 40 cm vastag és 2 m 40 cm hosszú tölgyfarönköt használtak. A lemezvéka készítéséhez csak az a fa alkalmas, amelyikben nincs semmi görcs. Ha a megvásárolt fában kisebb görcsök is voltak, azt hordódongának használták fel, vagy továbbadták. Tarpán Csonka János elmondta, hogy amikor az erdőn fát árvereztek, az olyanért, amely alkalmasnak látszott véka készítésére, György Béni dupláját is megadta annak, amennyit a hasonló méretű fák értek. Csak télen vágott fából dolgoztak. A vékának való fát ducskójával vágták ki, a ducskóról az elágazásokat levágták, ezt a véget legömbölyítették. A kellő - 2 m 40 cm - hosszúságban elfű272