A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)

Páll István: Szárazmalmok Északkelet-Magyarországon a 18–19. században

nál összeírták 1836-ban.

44 A vám kivételére és a gabona garatba öntésére szolgáltak a vékások, melyekből 1-4 is volt egy-egy malomházban. A kisebb mennyiségű vámgabona kimérésére félvékást, sőt negyedvékást (Nyíregyházán „köpöcze" 1836-ban) használtak. Ezeket a keményfából készült edényeket vasalták és vasabroncsokkal (rendszerint kettővel) fogták össze. Pazonyban 1849-ben lisztesládát, Nyíregyházán 1836-ban pitle ládát, „hozzá két pitle zsák"-ot írtak össze.

45 Ez utóbbinál két szitát és egy vasrostát is találtak, ami elengedhetetlen kelléke volt az ún „pitlés malmoknak". Ezeknek a 19. század elején terjedni kezdett malmoknak a lényege „a zacskó- vagy tömlőalakú szőrszita volt, amelyet az őrlőberendezés által rezegtetett lécek ütögettek. A kezek munkáját utánzó utögetéstől a szita különválasztotta a lisztet és a korpát." (PALOV J. 1976.19.) A nyíregyházin kívül Balmazújvárosból és Nagy kallóból is vannak pitlés malmokra utaló adataink a század közepéről.

46 A nyíregyházi Serház utcán lévő kásacsináló malomnál új kásás ládát is összeírtak 1836-ban. Ugyancsak a nyíregyházi malmoknál vettek lajstromba egy-egy „fadgyú olvasztó vas sepenyőtskő'-t, amiben a malmok vas alkatrészeinek kenésére szolgáló zsiradékot olvasztották fel. Az ugyanitt összeírt falapátok „ganéjt kihánni a keringők alól" szolgáltak.

47 Örladányból 1781-ből egy verekedés alkalmából feljegyezték, hogy a kőpadon egy széket kapott fel a perben állók egyike, „mellyre a malom házba a Lisztes Zsákot szokták tenni."

48 Röviden szükségesnek tartom a szárazmalmokhoz kapcsolódó, ill. ugyanazon a meghajtási elven működő olajütők szerkezetének a felvázolását is, hiszen sok helyen a keringősátor másik oldalán, a gabona- vagy kásaőrlésre szolgáló berendezéseket tartalmazó malomházzal szemközt álló másik malomházban volt az olaj ütő berendezés. Ezek a malomházak többnyire nagyobb méretűek voltak, hiszen többféle eszközt, berendezést tartottak bennük, mint a csupán lisztőrlésre használt épületekben. Faluk is rendszerint más anyagokból, a kevésbé gyúlékony vályogból, paticsból, sárból készült, hiszen itt a magvak pörköléséhez tüzet is gyújtottak. A 19. század közepi adatok szerint területünkön repcéből, napraforgóból és lenmagból sajtoltak olajat. Nem célom itt a munkamenet részletesebb leírása, hiszen mások már megtették azt (BALOGH 1937., NAGY 1959.), csupán néhány szerkezeti elemre, berendezésre hívnám fel a figyelmet. Az olajos magvak közül a napraforgót először hajalni kellett, hogy aztán a többi munkafolyamatot is elvégezhessék. A hajalás malomkövek között történt. A csupasz szemeket darálón ledarálták, majd az így nyert masszát „gyúró /árfíf'-ban vagy „gyúró fenyő fa Tekenő"'-ben összegyúrták.

49 Az összegyúrt masszát megpörkölték a malomházban lévő tüzelőberendezésen, majd kisajtolták belőle az olajat. (Egy pazonyi olaj ütő részletes leírását a 3. sz. melléklet tartalmazza!) Az olajütő sajtók egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb!) része maga a prés vagy sajtó volt. Nem véletlen, hogy ennek anyagát olyan nagy gondossággal 44 SzMLt. V.A.102/J. 82/162. 45 SzMLt. IV.A.19.16. No 2632. és V.A.102/J. 82/162. 46 SzMLt. IV.A.19. 1. és 2. 47 SzMLt. V.A.102/J. 82/162. 48 SzMLt. IV.A.9. 74. d. No 85. 49 SzMLt. IV.A.19.12. No 1691. 212