A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)
Páll István: Szárazmalmok Északkelet-Magyarországon a 18–19. században
lépcsőn vagy „láptón" lehetett felmenni. (Lásd a 2. sz. mellékletet!) Amennyiben egy malomházban több kőpad is volt, több orsóra is szükség volt (Vasmegy er ben a malomhoz tartozó két orsó egyike kása, másika liszt őrlésére szolgált, s egynekegynek az ára 10 váltóforint volt. 29 ). A két malomkő közül az alsót rögzítették, az orsó egy függőleges vastengely segítségével a felsőt hajtotta meg. A köveket kívülről a deszkából készült kéreg védte, s egyben azt is megakadályozta, hogy forgás közben valaki véletlenül a kőhöz érjen. A megőrlendő gabonát a malomházban a kövek fölött a garattartón lévő deszkából készült garatba öntötték, s a gabona ebből hullott a kövek közé. Az őrlőberendezés „lelke" a malomkő volt, s mivel a beszerzése a kőbányáktól való távolság arányának megfelelően egyre drágábban volt lehetséges, a molnárnak érdekében állt, hogy a lehető legkisebb legyen annak kopása. Ajakon pl. a malom bérbeadásakor feljegyezték a malomkövek vastagságát, s a bérlő a bérlet letelte után a kopás arányának megfelelően tartozott térítést fizetni. (Lásd az 5. sz. mellékletet!) A malomkő kiválasztása a malmot építő mester kötelessége volt, még ha azért nagyobb távolságra is el kellett utaznia. (Erre vonatkozó adatot Bakáról ismerünk 1803-ból. 30 ) „Egy-egy vidéknek évszázadokon át megvoltak a maguk malomkő-beszerzési körzetei. Különösen híresek voltak a sárospataki kövek" - olvashatjuk a Néprajzi Lexikonban (FILEP 1980.514.). Valószínű, hogy területünkre, legalábbis annak északi felére is sok őrlőkő került Patakról. Más helységekből is hoztak malomkövet vidékünkre: Tiszaeszlárra az uradalmi tiszt 1755-ben és 1759ben Debrecenből hozatott malomkövet, melyek ára az első esetben 26 váltóforintot és 20 polturát, utóbb 17 magyar forintot és 34 dénárt tett ki. A nehéz kövek szekérre való felrakásáért a tiszt Debrecenben 1 forintért hozatott bort, s otthon is „akik fel vonni segítettek a kő padra, a körül dolgozóknak, hozóknak" egy forint ára bor dukált. 1763-ban ugyanő Nyíregyházáról vitetett követ, s itt egy máriást adott „emelőre". 31 Kisvárdán, Veresmarton, Nyíregyházán, Magyon „malomkő vágó csákányodat is számbavettek a malmokban, amelyek a nem önélesítő malomkövek újrametszésére, élesítésére szolgáltak. Az biztos, hogy ezen kövek nem Sárospatakról származtak, mivel azok a munka közbeni kopás során saját magukat élesítették. 32 Ahhoz, hogy a csákánnyal vajatokat tudjanak a kopott kövekbe vésni, le kellett azokat emelni a kőpadról. Erre szolgáltak az emelő vasrudak, melyeket szintén összeírtak az inventáriumok készítői a malmokban. Több helyről van adatunk arra, hogy új malomköveket is tartalékoltak, különösen ott, ahol több malom is őrölt egy időben (Nyíregyházán pl. 1841-ben a város granáriumának udvarán „a Ns Város ház keritis alatt" 8 új malomkő hevert 33 ). Egy-egy malomban többfajta követ is használtak annak megfelelően, hogy azok gabonaőrlésre vagy darálásra kellettek-e. A korábban már említett anarcsi adaton kívül igen sok helyen írták össze, hogy a szárazmalom SzMLt. IV.A.19.10. No 1192. BMD T.73.1.1. SzMLt. IV.A.9. F.XXV. No 3. SzMLt. IV.A.19.13. és 15., V.A. 102/j. 82/162. SzMLt. V.A.102/j. 82/162. 209
