A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)

Páll István: Szárazmalmok Északkelet-Magyarországon a 18–19. században

2. kép A barabási szárazmalom az 1920-as években Bild 2. Trockenmühle von Barabás im Jahre 1920 pár léc ment a héjazat alá).

10 Az így belécezett tetőszerkezet befedésére leginkább nádat használtak (az 1840-es évek statisztikája szerint közel 2/3-ukat fedték ezzel az anyaggal), ezt követte a zsindely, a deszka és a zsúp (PÁLL 1987.108.). Vegyes tetőhéjazatok is voltak: ezek egy részénél a nád-, gyékény- vagy zsúptetők ereszét zsindellyel vagy deszkával szegték, így azt megóvták a gyors romlástól; gyékény és zsúp együttes használatáról is van adatunk, ahol a zsúp bizonyára a felső szegest adta. Egy-egy malom fedéséhez a tetőnagyságtól függően 1100-4000 kéve nádat használtak 1845-47-ben.

11 A tetőfedés azonban csak akkor tartozott a molnár feladatai közé, ha az zsindelyből készült (a 19. század elejéről több erre vonatkozó szerződésünk van Eördögh Dániel árendáskönyvében

12

). Arra csupán egyetlen adatunk van, hogy a molnár és a nádkötő ugyanaz a személy lett volna (Kislétán 1847-ben Petrován Demeter „Molnár és nádkötő mester" becsülte meg a leégett épületeket

13

); más helyeken általában elvált egymástól e két tevékenység, s külön szerződést kötöttek a felállított malmot befedő nádkötő specialistával (PÁLL 1984.). 10 SzMLt. IV.A.19.12. és 10. 11 SzMLt. IV.A.19.13., 10. és 12. 12 BMD T.73.1.1. 13 SzMLt. IV.A.19.13. No 2321. 205