A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Mogyorósi Sándor: Rémalkotó néphagyomány? (Egy kutyafejű mítikus lény nyomában)

sikert, annál is inkább, mivel a szerzőnek sikerült a helyi hagyományhoz kötődő történetet — vagy történetfoszlányokat (ahogy ő maga hangsúlyozza) — egyetemes érvényűvé vonatkoztatnia. Természetesen, egy — akár kiemelkedő — művészi élmény nem elegendő ok arra, hogy a néprajzos azonnal a terepre siessen, és ellenőrizze a felhasznált folklóranyag meglétét, vagy hiányát. Érdeklődésemet a Csenger és Nagygéc (volt) környéki hiedelemvilág iránt az motiválta — azon túl, hogy a szerző az előadást megelőző beszélgetés során a hitelesség igényével lépett föl —, hpgy a Vérbíró történetének egyik főszereplője egy kutyafejű mitikus lény: Hajnó kutyafejű leánya. A folklorista szemében ez a tény önmagában azért izgalmas, mert a magyar népi hitvilágnak nem sajátja az antropomorf kutyafejű mitikus lények megléte, így hát szinte hihetetlen, hogy a kutatók figyelmét mostanáig elkerülte volna e sajátosan helyi, napjaink recens hagyományában még fellelhető alak. A magyar népi hitvilágban a kutya-motívumot vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a kutya a mitikus lényekkel való összefüggésben elsősorban a hitvilágunk újabb, a boszorkányhittel kapcsolatos rétegében bukkan föl. A régészek és folkloristák által egyaránt kutatott, a honfoglaló magyarok ,,kutya vérére" történő szövetségkötése, valamint a honfoglaláskori kutyasírok problémája megítélésem szerint nem áll kapcsolatban a kutyafejű mitikus lények kérdésével.

1 Ugyancsak más problémakört érint a 'kutya' és az 'eb' szó használata nyelvünk káromkodásaiban.

2 A boszorkányperek irataiban, akárcsak a recens hagyományban gyakran találkozunk a boszorkányok „kutya képiben" való megjelenésével.

3 Ugyancsak gyakran bukkan föl a kutya a kísértet-történetekben, ahol a kísértet fehér, vagy fekete nagytestű kutya alakjában jelenik meg.

4 A kutya és az ember legszorosabb kapcsolata a magyar hitvilágban talán a hortobágyi hagyományban lelhető föl, ahol a veszett kutyát küldeni és elküldeni tudó gyógyító pásztorokról van szó. Ugyancsak a Hortobágyról származik az az adat, amely a „kilenc kutyafiú ember által való kipisiléséről" szól.

5 E tények ismeretében tenát a nagygéci adatok, amelyek egy kutyafejű lányról szólnak, meglehetősen egyedülállóknak tűnnek. Egyedül nyelvünk 'kutyafejű tatár' kifejezése mutat e kérdésben némi útbaigazítást.

6 1 Bálint Cs.: A kutya a X—XII. századi magyar hitvilágban. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve I. Szeged, 1971., 295—315. 2 Prikkel M.: A „kutya" a magyar szólásokban. Magyar Nyelvőr XXIV. 1895., 27— 33., 71—77., 264—270., 304—312. 3 Bornemissza P.: ördögi kísértetek Bp., Г977. 28. Erdész S.: Állattá változások a nyírségi népi hiedelmekben. A nyíregyházi Jósa András Múzeum Evkönyve I. 1958. Nyíregyháza, I960., 215—227. Ipolyi A.: Magyar mythológia Bp., 1929., I., 116—117. Komáromi A.: Magyarországi boszorkányperek oklevéltára. Bp., 1910., 475., 627., 689. Luby M.: Bábalelte babona Bp., 1983., 55—56. 4 Dömötör Т.: A magyar nép hiedelemvilága Bp., 1981., 90. 5 Barna G.: Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén. Bp., 1979., 42., 50., 53—54., 63. 6 Веке ö.: Kutyafejű tatár. Ethnographia, 1946., 90—91. 52