A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Mogyorósi Sándor: Rémalkotó néphagyomány? (Egy kutyafejű mítikus lény nyomában)
A környező népek hagyományát vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy elsősorban a keleti és délszláv népek hagyományában jelenik meg jól megragadna tóan a kutyafejű antropomorf alak — a román hagyományban szláv átvétellel számolhatunk. A kutyafejű istenek és mitikus lények jól ismertek számunkra az antik hagyományból. Elegendő, ha itt csak utalunk az egyiptomi Anubisz istenre, vagy a görög Cerberusra, az alvilág kapujának őrzőjére, akit Héraklész győz le, Hekaté három kutyafejére stb. 7 Az antik civilizációk, akárcsak a korafeudális Európa, a keleti puszták kevéssé ismert területeit népesítették be kutyafejű, vagy farkasfejű népekkel. A legko£ábbi orosz krónikák — akárcsak az európai tudósítások — gyakran beszámolnak a kutyafejű nomádok támadásairól és rémtetteiről. Alig pár évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyarok ugyanolyan jelzővel illessék a keletről támadó ellenséget, amilyennel korábban a magyarokat illették (kutyafejű tatár). Űgy tűnik, hogy az európai hagyományba a kutyafejű lények meglétét ez a jelenségkör — ti. az ellenséges pogány nomád népek kutyafejjel való elképzelése és bemutatása — közvetítette. A magyarral szomszédságban élő népek közül a kutyafejű lényekről elsősorban a kárpátukránok déli etnikai csoportjainál, valamint a délszlávoknál találunk adatokat. Az előbbieknél elsősorban a népmesekincsben, az utóbbiaknál pedig a hősi epikában, mondákban bukkannak föl a pesoglavcy, pjasoglavci* Mindkét nép a nomád vagy türk ellenséget vélte kutyafejűnek látni. Amint arra Kratzenbacher Leopold kitűnő monográfiájában rámutatott, az ortodoxoknál a kutyafejű lényekbe vetett hitet Szt. Kristóf tisztelete is táplálta — jóllehet ennek a kultusznak a tudatbeli gyökerei egészen máshonnan erednek. 9 Az elmondottakból megoldásnak kínálkozik egy interetnikus átvétel föltételezése. Fényes Elek 1851-ben kiadott Szótárában az adott településekre vonatkozó adatok arról beszélnek, hogy e falvakban — jóllehet vegyes vallású népesség lakja őket — túlnyomó többségben vannak a reformátusok. 10 Igaz, hogy Fényes Nagygécen, Simán, Csengeren görög katolikusokat is említ (elenyésző számban), akiknek nyelvi hovatartozásáról semmit sem tudunk. Elvileg azonban nem lehet kizárni egy kárpátukrán közvetítést, amelyet a református magyarság magáévá tette, s napjainkig megőrzött. Azonban a részletesebb, konkrét adatok hiányában ezzel a feltételezéssel továbbiakban nem foglalkozom. A terepmunka megkezdése előtt a Mátészalkai Szatmár Múzeumban tanulmányoztam Luby Margit kéziratos hagyatékát (köszönetet mondok Farkas József igazgatónak a kutatáshoz nyújtott segítségéért). Elképzel7 Kerényi K.: Görög mitológia. Bp., 1977. Kretschmer, F.: Hundestammvater und Kerberos (I. und II. Teil). Studien zur Kulturkunde IV. Stuttgart, 1938. Graves, R.: Görög mítoszok I — II. Bp., 1981. Milev, V. F.: ,-Znacenije sobaki v mitologiceskich verovanijach. Drevnosti VI., 1876. 8 Red.: Ladizsec, V. I.: Skazski Verchoviny. Uzsgorod, 1970. Kretzenbacher, L.: Kynokephale Dämonen südosteuropäischer Volksdichtung. München, 1968. 9 Kratzenbacher, L.: 1968., 58—71. 10 Fényes E.: Magyarország geographiai szótára, melyben minden város, falu és puszta betűrendben körülményesen leíratok. Pest, 1851.
