A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Tálas László: Éremkincsleletek gazdasági és kereskedelemtörténeti tanulságai

tötte nemcsak az ezüstpénzeket, hanem az azokat tartalmazó kályhaszem töredékek egy részét is. Ezt követően — 1985. október 20-án értesítette a Damjanich János Múzeumot. A leletvizsgálást másnap, október 21-én végeztem, amikor az éremkincset az azt tartalmazó kerámiatöredékeket hiánytalanul átadta a múzeumnak. A helyszínen újabb pénzeket már .nem, de néhány kerámiatöredéket sikerült összegyűjteni. Két nappal ké•sőbb újabb helyszmi vizsgálatot végeztünk és a következőket állapítottuk meg: A'yízvezetékárok falának felső részén jól elkülönült egy 25—30 cm vastag" újkori földréteg, töltés. '. Ez alatt erősen kevert, valamikor mozgatott fekete paticsos földréteg volt található, amelynek alsó részében, tehát a jelenlegi talajszinttől 75— 80 cm mélyen került elő az a kályhaszem — de ezen kívül még jelentős számú kályhaszemdarab —, amelybe az éremkincset elrejtették. Ez az éremlelet 1349 darab, XVI. századi dénárt tartalmazott, megközelítően annyit, amennyi a kályhaszembe belefért. Az éremkincs legkorábbi darabja egy II. Ulászló (1490—1515) idejéből való 1506-os évszámú dénár, a verési évszám alapján a legfiatalabb 8 darab dénár I. Ferdinánd (1526—64) idejéből 1661-ből való. Figyelemre méltó az, hogy viszonylag nagyszámú lelet csak dénárokat, és egy kivételétől eltekintve — (1556-ps évszámú) János Zsigmond (1540—71) erdélyi veretű dénárja — csak magyar pénzeket tartalmaz. 11 darab hamis dénár is található az éremkincsben, érdekességet ezeknek az ad, hogy eredeti verő tővel, de kevesebb ezüstből készültek. Az 1556-os évszámú erdélyi veretű dénárnak rendkívüli ritkasága ad jelentőséget. A három, viszonylag kis területről előkerült éremlelet alapján a XVI. század második felének a területre jellemző gazdasági és pénzforgalmi viszonyokra következtetéseket csak mértéktartással vonhatunk le, még akkor is, ha N. Kiss István többször idézett munkája alapján elég jól ismerjük a három község lakosságának gazdasági helyzetét, társadalmi öszezetételét. Ennek előrebocsájtása ellenére mégis vannak olyan jellemző vonások; amelyek figyelemre méltóak. Mindhárom lelet, — de a Szolnok megyében eddig előkerült éremkincsek pl.: Szajol, Alattyán, Jászalsószentgyörgy, Túrkeve stb. -«- falvakból kerültek elő. Ez jelzi a termelőerők fejlődését, a falvak lakói árutermelésének fokozódását, azt, hogy szélesebb tömegek kapcsolódtak be a pénzgazdálkodásba. A. XVI. század végén a falvakban a török hódoltsági területen is megindult a paraszti árutermelés, kereskedelem és ez lehetővé tette a falusi lakosság gazdasági helyzetéhez és lehetőségéhez mért pénzfelhalmozást. A háborús eseményeken, a bizonytalan belső viszonyokon túl a XVI. századi éremleletek viszonylag magas számát, de nem túl nagy értékét ez is érthetővé teszi, magyarázza. A török hódoltság alá került, vagy ezzel közvetlen szomszédságban lévő határterületekről elmenekült a lakosságnak az a rétege — a nemesség, a gazdagabb kereskedők, kézművesek —, amelynek volt anyagi vesztenivalója a bizonytalan közállapotok miatt. A hódoltsági területen maradt jobbágyság, árutermelő parasztság és kereskedő réteg tagjai közül kerülhettek ki a XVI. század második felében sem túl nagy értéket, de mégis anyagi egzisztenciát jelentő éremkincsek elrejtői. A leletek nagyságából —a tiszaroffi lelet töredékessége ellenére is következtethetünk egykori tulajdonosaik gazdasági erejére, társadalmi helyzetére és az árutermelésbe való bekapcsolódásuk szerény mértékére. 450