A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Bárth János: Jankováci rácok vallomásai
borúságnak vége lett és a Fatens Szentiványra jött lakni, akkoron Jankováczot ött esztendeig arendaban birta, azon alkalmatossággal maga Battyaitul hallotta" .. . hogy hol van Köles és Jankovácz határa. (44. p.) Az idézett vallomásrészletek az egyéni sorsok megismertetése mellett árulkodnak Jankovác és környéke sorsfordulóiról is. Néhány tanúnak még a török időkről is volt mondanivalója. Máskor a XVII. század végének és a XVIII. század elejének mozgalmas világát idézték előszeretettel. Tanulságos az a vallomás, amelyben a 80 éves tanú elmondja, hogy a jankováci ráqok Kéles területét hajdan a törököktől árendálták. A vallomások beszámolnak a Buda visszavétele utáni és a Rákóczi szabadságharc idejére eső menekülésekről. Azok a tanúk, akik a török idők végén hagyták el Jankovácot, Baján telepedtek le. A kuruc háborúk alatt délre menekülő Jankaiak a harcok elmúltával Szentivánon találtak maguknak újabb lakóhelyet. Az 1715 után elköltöző Miat Bundics Almásra került. A magyar történeti irodalomból és levéltári forrásokból jól ismert, hogy a XVI— XVIII. században az elpusztult vagy elhagyott falvak határát legtöbbször azok a helységek bérelték és használták, ahova az elhagyott falu népe menekült. Általában maguk a régi lakók ,,élték" hajdani falujuk földjeit. Erre szép példát láthatunk a fenti vallomásokban, ahol két tanú is elmondta, hogy Szentivánra települése után árendálta és használta az elhagyott Jankovác területét. Helytörténeti szempontból fpntos, hogy több tanú is megemlékezett a Jankováctól északnyugatra, Hajóstól pedig délre fekvő Szentgyörgy faluról, amelynek népe a XVII. század végén árendálta Kélest. Arról a Szentgyörgyről van szó, amelyet a XVIII. században már pusztaként ismertek és a legújabb időkben a hivatalos szóhasználatban Hajósszentgyörgyként emlegettek. A mai Szentgyörgy puszta területe a középkorban jelentős falu határa volt, amelyet Orbágyszentgyörgynek neveztek. 1560-ban a falut még magyar népesség lakta, 1580 táján azonban már délszlávokat találtak itt a török összeírok. 8 A kélesi perben emlegetett XVII. század végi szentgyörgyiek is valószínűleg rácok voltak, akik jankováci társaikhoz hasonlóan a háborús időkben délre húzódtak. Egy részük bizonyára Bajára került. A per kérdésfeltevésében emlegetnek egy Csekis nevű „most bajai, akkor pedig (1695) Szent Györgyi" lakost. A válaszok egyikében megismerjük „ipát" is, aki Szentgyörgyön élt és a Prió névre hallgatott, ö és szentgyörgyi társai tanúsították 1695 táján a kalocsai érsekség Cserei nevű tiszttartójának jelenlétében Kéles és Jankovác határvonalát. Alábbiakban idézzük Georgius Gyukics 56 éves jankováci eredetű szentiváni lakos 1735-ben tett vallomásának egyik részletét, amelyben szó esik a Kélest birtokló Szentgyörgy faluról és Cserei tiszttartó 1695 táján véghezvitt határki jelöléséről egyaránt: „Jól emlékszik a Fátens, mert maga is jelen volt, hogy ennek előtte circ. 40 esztendővel, midőn tudniillik Kölessel contermináló és Kalocsai érsekséghez tartozandó Szent György névő helységh Köles Pusztát birta volna, a fátens pedig, mint Jankováczi lakos, Jankováczot, akkor sok villongások és vissza vonyások emiétett lakosok között estek, ugyanazoknak compositojara Kalocsi Érsekségnek Cserei névő Tisztartója bizonyos tanúkkal ki gyütt, mely Tanúk között Bajai Csekics névő Rácznak az 444
