A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Benő Éva: Szatmár megyei néprajzi leírása 1854-ből
Kásapénz-szedéskor. Uraim! szomorú hírt tudok mondani, Mondanám is, nem is, de meg kell vallani; A szakácsné asszony míg jól észrevette, A petyegő kása kezét megégette. De ez nem volt elég, még más baj is érte, Mikor, szerencsétlen, a kását kimérte, A kásásfazéknak kipukkant oldala, S a szakácsasszonyunk a mint közel vala, — Oly vak ütést kapót... vagy talán még vágás? Mint a liszteszsákon egy poczegérrágás. Gyógyíttatnék híven, hogyha tudnók: kivel? De ha nincs, az nagy baj! nagyobb hogy nincs mivel, Azért Piripócsra orvoshoz kell menni, Az orvosi szerért sok pénzt kell letenni. Segítsük, uraim, a ki mivel tudja, De erszényét senki ám el ne hazudja. Ügy aztán máskor is főz ily alkalomra, S meghívat bennünket a lakodalomra. Lakoma végeztével a táncz kezdődik, eleinte össze-vissza tánczolnak egymással a vendégek, kevéssel azután a menyasszonytáncz rendezéséhöz fognak. Szék állíttatik a szoba közepére, a székre egy czin, vagy cserép tányér helyeztetik. A menyasszony tánczot a vőlegény kezdi meg. Későbben a rokonok következnek; azután a vendégek. Minden, ki a menyasszonnyal tánczol, pénzbeli adományt, vagy ajándékot dob a tányérba, mit a menyasszony tánczvégeztével a vőlegény szerencsekívánatok között szokott menyasszonyának kézbesíteni. Semmiért sem neheztelnek jobban, mint a menyasszonytáncz mellőzéséért. Még az asszonyok, és lányok sem vonhatják e tánczból vissza magukat. A menyasszonytáncz után a vőlegény búcsú csárdást jár ifjúkori barátjaival, melynek végeztével ugyanazokkal búcsúpohárakat ürítget. Éjfélkor a koszorút leveszik az új menyecske fejéről, s az bekötött fővel, vagy főkötőben jelen meg a vendégek között. Ilyenkor a, vőlegény menyasszonyával karöltve jelen meg a társaságban, s a többnyire könnyezőt, szinte komoly arczczal mutatja be. Ilyenkor azután egymást érik a szerencsekívánatok. A dáridó két, sőt néha három napig is szokott tartani, utolsó nap rendesen csak a rokonok hívatnak, s jelennek meg. Böjt első vasárnapja a sváboknál A falu ifjai, s leányai négy részre osztatnak, azaz érthetőbben: falu-negyedenkint négy társaságot alkotnak. Mindenik társaság, a falu négy végén, éjszaknak, délnek, keletnek, nyugatnak egy szalmával körülfont fenyő rudat állít fel, tetejébe pedig szalma koszorút helyez. Az ifjak a felállított fenyőrúd körül tüzet gerjesztenek, s több százra menő fakarikákat készítenek. Minekelőtte e régi eredetű, de mostanában is fennálló népszokás részletes leírásába bocsátkoznám, megjegyzem, hogy az által főképen a boszorkányok és más rósz lelkek elűzése, és megsemmisítése czéloztatik. Midőn azonban a rósz lelkeket és boszorkányokat üldözik, nem feledkeznek meg a jó lelkekről, s kedveltjeikről sem, s a tüzes karika szabad, vagy tökéletlen röpüléséből föltételezik választottjaik igaz szerelmét, hűségét, vagy hűségtelenségét. A nap lenyugodtával kezdetik meg a játék minden ponton. Mindenik ifjú egyenkint, vagy páronkint löki fakarikáját a tűzbe, s bevárja, míg izzó, lángoló lesz. Későbben egy, a közepén fúrt, vagy vésett lyuknál fogva, egy e végre készített, s hegyezett páczikóra helyezi, s e vers harsány elrivallása mellett hajtja magasra: Dobok, dobjon utánam más! Kiért történjék e dobás? Mindjárt azután megnevazai az ifjat, é s leányt, kinek szerelmi viszonya nyilvánosan kétségbe vonatik, s a karika sikeres, vagy sikertelen röpülésétől föltételezik; р. o. így szól: 412
