A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Benő Éva: Szatmár megyei néprajzi leírása 1854-ből

Dobok Probst Júliáért Sa bírónak Hanz fiáért! Ha karikám magasra száll, El nem választ csak a halál. De ha még lenn széjjel reped, Lány akkor hűtelen szíved! vagy: De ha még lenne szerte szakad, Ne kösd az ifjúhoz magad. A verset mindenik ifjú e felkiáltással „vivát" szokta befejezni, a midőn azután az égő karikát magasra hajítja. Sorba egymásután hajítnak az ifjak, mindenik másmás ifjú, és másmás leányról emlékezvén meg. A mulatság rendesen addig tart, míg a karikák tartanak. Midőn a karikák elfogynak, a szalmával körültekert fenyőrudakat gyújtják meg, a tüzet pedig ki szokták oltani. A rúd körül azután ka- • rikába állanak lányok és ifjak vegyesen, s tánczra kereködnek, mi közben ilyesmit énekelnek sváb nyelven: Boszorkányok, pusztuljatok világ négy részébe, Senki se lásson titeket falunk közelébe; Égjetek el, mint elégtek karikáink, Ezt kívánjuk, ezt kívánták ősapáink. Addig tánczolnak, s addig énekelnek a fenyőrúd körül, míg a talapjáig leég. Midőn legkisebb világosság sincs, s a természet .sötétje terül el a táj s a mulatók fölött, kiválnak az ifjak közöl a jelentosb szónokok, és czifránál czifrább átkokat mondanak, a babonás hitök szerint elűzött boszorkányok, és rósz lelkek után. A lányok közöl olykor szólal fel egyik vagy másik, ilyen forma nyilatkozattal: „Te teletömted útitarisznyáját, én meg kezébe adok valamit!" miután folytatja: „mérges kígyót, varangyot, lángostort" stb. A mulatság végeztével rendesen valamelyik közeli kereszt alá térnek ájtatoskodni. Oláh sirató Az esküvő előtti nap éjszakáján a nősülendő ifjú, és férjhöz menendő hajadon szüleinek házánál tartatik. Az ifjú barátai az ifjúnál, a leány barátnői a leánynál gyűlnek össze. Tehetősbeknél zenészek is fogadtatnak a sirató kellő megtartása végett. Az ifjúnál — könyökre támaszkodva az asztalnál ül a vőlegény, míg meghívott barátai a szoba különböző részeiben helyezik el magukat. Mindenki beszél, csak az ifjú vőlegény hallgat, a zenészek a lehető legszomorúbb nemzeti hangokat hallatják. Többnyire hagyományos mesékkel, és babonás ábrándokkal vigasztalják a busongót. Voltam siratóban, hol a vőlegény barátinak egyike szóról szóra ezt mesélte: A jó isten megszánta a pusztában egyedül bolyongó szegény ifjút, s regélt neki a gyönyörű tündérkertről, melyhez az utat is megmutatta. Az ifjú a kijelölt, s kimutatott ösvényen azonnal elindult. Húsz egész évig utazott, pedig az ösvény rövid volt. Rövid volt, de göröngyös, kavicsokkal, rögekkel, tüskékkel és bokrokkal behintve. Mire az ifjú a tündérkert aranyos kapujához ért, lábai nemcsak hólyagokkal teltek meg, hanem ki is sebesedtek, úgy, hogy vér csörgedezett belőlök. A gyönyörűséges • kertet két tündér tüzes karddal őrizte. Be nem eresztették az ifjút, pedig ugyan csak rimánkodott, vissza kergették, azt mondván: a tündér kertbe egyedül, és véres sebzett lábakkal nem lehet bemennü „Mit tevő legyek hát?" kérdé az ifjú az őröket. „A melyik úton jöttél, ugyanazon úton térj vissza — válaszoltak a tündérek; végy magadhoz egy ifjú, szép, és ártatlan leányzót, ha megszereted, s az is megszeretett, indulj el vele, meglásd: az út is egészen megjavul, s a tündér kertbe mi is bebocsátunk." A siratókban mondott mesék annyiban hasonlítanak egymáshoz, hogy mind a házasélet szebboldalait tüntetik fel, s azt a nőtlen élet elibe helyezik. 413