A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Felhősné Csiszár Sarolta: A népi mosás Szatmárban és Beregben

A megmelegedett vizet merítő bádoggal, vagy más, lehetőleg nagyobb, kb.V2 vagy 3

/

4 literes edénnyel apránként a kádban lévő ruhára öntötték. Ez volt a kád feltöltése. Az első feltöltéshez langyos vizet használtak, a továbbiakban pedig egy fokozattal mindig melegebbet. Az első feltöltéshez nem lehetett túlságosan meleg vizet használni, mert úgy a ruha leforrázódott volna és szenny belesült volna a ruhába. A leforrázott ruha tisztíthatatlanná vált. A kádból kifolyó lúgot pállúgnak hívták, a feltöltéshez mindig azt melegítették fel és öntötték rá ismételten a ruhára. Ez falvanként változóan négytől nyolc alkalommal történt. Űgy tartották, hogy addig kell a kádat feltölteni, amíg az alján is forró lúg folyik ki, vagy amíg üstmeleg lesz az egész. A feltöltés után a kád tetejét egy vastagabb, durva pokróccal vagy vászonnal, a pállóval letakarták és az egészet állni hagyták reggelig. Ez alatt az idő alatt a ruha jól megpállott, megkelt. A mosáshoz nagyon sok víz kellett. Ezért ezt mindig vagy folyóvízben, vagy a folyók holt ágaiban, vagy közvetlenül a kút mellett végezték. A mosások közül ki kell emelni a fonal mosását. Mivel a fonalmosás a közönséges mosásnál is több vizet igényelt, ezért a fonal mosását lehetőleg az élő vizeken, a Szamoson vagy a Tiszán végezték. Természetesen, ha mód volt rá, akkor az egyéb mosások is folyóvízben történtek. Mivel a fonást általában január végére, február elejére fejezték be és Húsvét tájára a szövésnek is be kellett fejeződnie, a fonal mosása minden esetben télen történt. Ilyenkor általában be voltak fagyva a vizek és ahhoz, hogy mosni, tudjanak, a folyón léket kellett vágni. Léket vágtak a vízmerésnél is ivóvíz hordáshoz, de a mosáshoz a jégjáró ösvényektől távolabb, nagyobb, méternyi széles, vagy ennél is nagyobb, szögletes léket (veket) vágtak. Ezt a munkát a férfiak végezték általában kora reggel. Ennek a lékvágásnak emléke egy XVI. századból származó szamosháti tréfás versnek, a Házasok éneki-nek a befejezésében maradt fenn: „Ez tanolságot tavai kilelek, Szamos vízének magas a partja, Akkor fejszével vágták a vizet, Az énekszerzőt mondták jó embernek." A kiszapult ruhát ki kellett szállítani a lékhez. Volt, hogy az egészet, a ruhát, a meleg kézvizet, a mosószéket csak sarogjára rakták és úgy vitték le a folyóra. Ha hó volt és szánt lehetett használni, akkor gyalogszánra pakolták és úgy szállították. Máskor többen összetársultak és fogattal, szekéren vagy szánon vitték le a mosnivalót és a hozzá szükséges dolgokat. Ebben a munkában a férfiak is részt vettek. Ha előre nem "beszéltek is össze, mindig úgy adódott, hogy egyszerre többen is mostak. A mosásra alkalmas idő gyakorlatilag megrövidült, mivel a szapulás és a mosás feltétenül két napot vett igénybe. A hétfőn szapult ruhát csak kedden lehetett kimosni. Vasárnap már senki sem moshatott, tehát szombaton már nem szapulhattak. így a mosás lehetősége legfeljebb három napra torlódott össze. A hét végére nem szívesen hagyták a mosást. Ilyen mondás járta: pénteken a kurvák, szombaton a lusták mosnak. Mi385